Merény
Beküldte hubart - 2014, április 14 - 21:41
Könnyet ont, úgy oszlik szomorú,
mélázó szeméből a ború.
Villanó szikrákat vetve szét
veszejti maradék csepp eszét.
Paripa patájú pillanat
dübörög rongyfelhő-ing alatt.
Peregve pöröl a jégverés:
Szunnyadó Nagyvilág, ébredés!
Álmait ízekre tépni szét,
feladja egykori szép hitét.
Aztán, ha bűnével szembesül,
lassanként halk szóra csendesül.
Zöldet gyűjt tágas nagy réteken,
kéket lop, amit majd égre ken,
pipacsos mezőkön úgy arat
bíbor színt, vérvörös sugarat,
hogy majd a világnak adja át
hétszínű szivárvány magzatát.
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2014, április 15 - 11:44
Permalink
Akár egy mesélő festmény.
Akár egy mesélő festmény.
hzsike
2014, április 15 - 13:37
Permalink
Megérintően szépséges
Megérintően szépséges természeti képekbe öltöztetted a gondolatokat, az érzéseket, a történést, kedves Feri.
Remek forma, csodaszép tartalom és mesteri rímek! A cím, külön figyelmet érdemel... :)
Gratulálok, szeretettel:Zsike :)
Schvalm Rózsa
2014, április 15 - 16:29
Permalink
Gyönyörű vers, szeretettel
Gyönyörű vers, szeretettel gratulálok! Rózsa
hubart
2014, április 16 - 15:52
Permalink
Köszönöm szépen kedves
Köszönöm szépen kedves szavaitokat! :)
barnaby
2014, április 16 - 17:59
Permalink
Szép el a "merény"-let...bár
Szép el a "merény"-let...bár mindegyik így végződne.:)Gratulálok Feri a "festményedhez".Üdv.:B:)