Múzsák és szerelmek 9. / Petőfi Sándor /

  

 A szerelem, olyan, mint egy álom!
Néha szép, néha fájdalom!
Igazán szeretni csak egy valakit lehet, és pedig azt, aki téged is SZERET.

 http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&from=20&pid=&pev=2010&pho=8&pnap=&kat=&searchkey=&hol=&n=marta51

          Szendrey Júlia :

a

Feleségek felesége       

Feleségek felesége,
Lelkemadta kicsikéje!
Jer ide már az ölembe,
Mulassak veled kedvemre.

Szerettelek lyánykorodban,
Szeretlek most százszor jobban,
Nem százszor, de ezerszerte,
Ha meg nem haragszol érte.

Nem is tudja a nőtelen,
Mi az igazi szerelem;
Hogy tudná az istenadta?
Mégcsak akkor tanulgatja.

Nőtelen ember szerelme
Csak virág a kalap mellett;
S most a szerelem énnékem
Lélekzetem, szivverésem.

De boldogok is vagyunk ám,
Ugye, lelkem kis Juliskám?
Meg se' várjuk a halálunk,
Elevenen égbe szállunk!

 

Keszthelyen, az Újmajorban született. Apja, Szendrey Ignác, gazdatiszt volt, aki előbb a Festetics birtokon majd később a Károlyi család erdődi birtokán szolgált.1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója, 1840 és 1844 között Pesten folytatta tanulmányait.Ezután Mezőberényben, a Celestim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett.1846. szeptember 8-án ismerkedett meg az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral a nagykárolyi megyebálon.

A költő legfontosabb múzsája lett,hozzá írta többek között a Nem csoda, ha ujra élek,később a Reszket a bokor, mert..., a Szeptember végén, a Minek nevezzelek?és az Itt van az ősz, itt van ujra című verseit.Ezt az ismeretséget apja nem nézte jó szemmel, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő volt.  Hogy miért is egyezett bele Petőfivel való házasságba?

Ady Endre írása szerint:

De bizony én úgy érzem, hogy az öreg Szendrey okosan zordoskodott és komédiázott, már azért is, mert abban az időben a komédiázás volt az őszinteség divatos formája. Gondolta az öreg Ignác úr: ez a leány így is, úgy is bolondot fog csinálni, összekerült egy másik bolonddal, ez a legokosabb megoldás. Legyenek egymáséi, hozomány se kell, támogatás sem, lelkiismeretesség sem, az övék lesz, hála istennek, mindenért minden felelősség. (Ady Endre: Petőfi nem alkuszik)

                Szendrey Júliával 1846 őszén találkozott, aki műveltségével lenyűgözte a költőt. Házasságuk azonban Júlia kitartásának és eltökéltségének volt köszönhető;1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után, összeházasodtak Erdődön.Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt se kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukatPetőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt.A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőnek, aki abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viselt és szivarozott. A pár mézesheteit Koltón, a Teleki kastélyban töltötte el.Szendrey Júlia 1848 elején lett állapotos. Március 15-én ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát (ezt a párizsi trikolór mintájára készítette.) Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának, miközben ő a Nemzeti dalt írta. Állapotossága miatt azonban nehezen viselte az egyedüllétet. Zoltán fiuk 1848. december 15-én született meg.Mit is tehetett Szendrey Júlia, ha szeretett volna mindig örökmozgó férje mellett lenni?Mást nemigen, mint hogy önmagát – részben vagy jelképesen – férje zsebébe csempészte. Talán ez lehetett az oka, hogy a forradalom emlékére olyan pénztárcával lepte meg Petőfi Sándort,melynek két oldalát ő maga hímezte, díszítette. Férje zsebében persze más is lapult, ami szerelmével összekötötte:jegyzőkönyvecskéjében versfogalmazványokat tartott és egy hajfürtöt.Az egyiken dátum is látszik, Júlia kézírásával: Zugliget, 1848. szeptember 8.Ez volt a magyar irodalomtörténet talán legromantikusabb házasságának első,pontosabban egyetlen évfordulója, amit a pár egy kellemes őszi kirándulással ünnepelt meg.   Petőfi Sándort 1849-ben látta utoljára. Halálhíre után Kolozsvárott,majd apjánál Erdődön élt és megpróbált információkat szerezni férjéről.  Agyermekét egyedül nevelő 21 éves Júlia ismét férjhez ment. A rosszakarók kívánságai ezúttal teljesültek: a neves történésszel,

  Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.   Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.   Nincs mit tenni. Vagy Pest, és a magányos szép özvegy (a férfiak, mint tudjuk, kiszagolják),vagy az öreg Szendrey "aki mindent előre látott, és megjósolt."   Az apa nem adja. Bolond volna komédiáshoz adni.Petőfi nem adja vissza. Bolond volna visszaadni, az nem a világ rendje, hogy az apáé marad a leány.Az öreg Szendrey kitagadja, nem kap hozományt, kelengyét, semmit.Petőfit nem érdekli. Nagy a szerelem. Két év jut a nagy szerelemre.Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.

Júlia huszonkét éves

         Petőfi eltűnésekor.

          Hogy mit hagyott ? Zseniális verseket, egy máig tartó legendát halála körülményeivel kapcsolatban,

          a forradalmi hős zsánerképét és egy nehéz anyagi körülmények között élő családot.

 

    Petőfi   (Petrovits ) Sándor

    1823.jan.01.- 1849 júl.31.                     

                           

Szerelmi költészetének első darabjai (Elválás, Első szerelem)

1839 májusához, Ostffyasszonyfához kötődnek; rokonánál,

Salkovics Péternél házitanítóskodik.

Itt ismerkedik meg Csáfordi Tóth Rózával.

-------------------

1844 őszén, Pesten megismerkedik Csapó Etelkával, Vachott Sándor költőtárs 15 éves sógornőjével.

Petőfi nősülési szándékát mutatja a Búcsú 1844-től című vers.1845. januárjában Etelka meghal, s a fájdalmas élmény ihleti a Cipruslombok Etelka sírjáról című ciklust,mely 34 versből áll (1845. január, Pest illetve 1845. január-február, Pest).Illyés teszi fel a kérdést monográfiájában: „Szerelmes volt-e a költő? Bizonyára, de nem Etelkába, hanem a szerelembe”.A ciklus darabja közül a Játszik öreg földünk... formai szempontból mutat érdekességet.Kettétöri a hexametert Petőfi, s így szimultán ritmusúvá teszi a verset.

Gondolati szempontból a természet iróniáját ábrázolja az emberi érzelmek fölött.

---------------------------------------

1845 nyarán, Szalkszentmártonban Mednyánszky Bertával ismerkedik meg.

Az érzés ihlette a Szerelem gyöngyei ciklust; 39 vers, 10/9/10/9 osztású trochaikus sorokból állnak a strófák.A ciklus nyitóverse a Szép vidéknek szépséges leánya. Leghíresebb darabja a Fa leszek, ha...

                         Fa leszek, ha...:

A Bertához írott verseket a népköltészetből átvett metaforák, a népdalok friss és üde hangvétele jellemzi. Bertához szól a Szerelem gyöngyei ciklus, melynek kiemelkedő verse a Fa leszek, ha… kezdetű népies műdal. Az első versszak első két sora két mondat, melynek mondatpárhuzamában felcserélődik a fő- és mellékmondat helyzete („Fa leszek, ha fának vagy virága. / Ha harmat vagy: én virág leszek”). A harmadik sor folytatja ezt a formai játékot, de a negyedik sor alárendelésként kapcsolódik az előző mondatokhoz. A második strófában a mondatok kétsorosak, variálják az előzőekben megfigyelt mondatpárhuzamokat, és megszólítják a „leánykát”, akihez beszél a lírai én. Az utolsó versszak zárójeles megjegyzése („hogy/ Egyesüljünk”) visszautal a negyedik sorra („Csakhogy lényeink egyesüljenek”). A mondatpárhuzamból következő állandóságérzet illetve tagmondatok helyzetének és kifejtettségének változásából származó folyamatosságérzet a mozgás képzetét kelti. A vers metaforái (pl. fa, virág, harmat, csillag, napsugár, mennyország, pokol), amelyek a megszólított nőre vonatkoznak, a romantikus költői lélek kifejezői. A szöveg poétikai és szerkezetbeli megformálásából a népköltészetnél tudatosabb alkotásmódra következtethetünk.

 

---------------------------------------------

1846. szeptember, megyebál Nagykárolyban.

Itt ismerkedik meg Szendrey Júliával, a 18 éves lánnyal, a kapcsolat kezdetben tele félreértéssel, intrikákkal.

-------------------------------

    KÖZBEN:::                   Petőfi ekkor az országot járva felolvasóesteket tart, s innen útja Debrecenbe vezet,

ahol Prielle Kornélia színésznőbe szeret bele, s a házasságot csak a valláskülönbség okozta nehézségek akadályozzák meg.

----------------------------------------

            Petőfivel Nagykárolyban, a megyebálon találkoznak először 1846. Kisasszony napján.

Meglátni és megszeretni: "Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt;

akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem.

Mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté - fogalmaz egy Petőfi-levél.

"Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon,

vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek:

e hölgy, kit csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! Én bírom e hölgy örök szerelmét." Szendrey Júlia leánykori naplójából.

   Az apa nem adja. Bolond volna komédiáshoz adni. Petőfi nem adja vissza. Bolond volna visszaadni, az nem a világ rendje, hogy az apáé marad a leány. Az öreg Szendrey kitagadja, nem kap hozományt, kelengyét, semmit. Petőfit nem érdekli. Nagy a szerelem.   

                                             

                             http://www.youtube.com/watch?v=m8VWKxqnk9M   

1847 januárjában megjelenik Petőfi Reszket a bokor, mert... című verse, s februárban megérkezik a válasz: „ezerszer, Júlia”.

 Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!            

Szeptemberben tartják az esküvőt Erdődön, a nászutat Koltón.Szinte a házasságkötés pillanatától a szerelmes versek tele vannak ellentmondással (lásd: Szeptember végén, A szerelem országa).  1848. november 15-én megszületik Zoltánka.  Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut. Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.

 1.  A Szeptember végén 1847 a magyar líra reprezentatív elégiája.

         http://www.youtube.com/watch?v=qWx9Bqab098

     /képkép kép/ l. Csatolmány

         Petőfi a természet változását az emberi élet mulandóságával kapcsolja össze,és hozzáteszi az emberi érzések időlegességének problémáját is.A szerelem örök kérdését teszi fel (Szeretsz-e?), a bizonyosságra vágyik a bizonytalan emberi kapcsolatokban.A vers nem tökéletes műalkotás. Az első versszak a legalapvetőbb természeti toposzokat felhasználva fogalmazza mega természet örök törvényét, a mulandóságot, s szerencsésen kapcsolja hozzá az egyéni lét temporalitását.Általános érvény és személyesség megható összhangja valósul meg.A második strófa első sora a maga egyszerűségében szentenciaszerűen foglalja össze a természeti és emberi szféra közös jellemzőjét.A hátralevő sorokban már a magánember kétségei fogalmazódnak meg, megbontva az általános és egyedi összhangját.Ez a megbomlott harmónia a vers képi világát is kikezdi, vadromantikus, horrorisztikus elemek jellemzik a verset.A külsődleges hitelét a soroknak az életrajz ugyan visszaigazolja, a művészi erő nem.A gondolati metaforikus inhomogenitást ellensúlyozza a kivételesen erős és átgondolt, az ellentmondásokat is föloldó verszene.A szakirodalomban vitatott a verselés. Egyik felfogás szerint felütéssel kezdődik a vers,s daktilikusan folytatódik (következetesen nem vihető végig a versben; lásd 2. strófa).Horváth János szerint anapesztikus a vers, ezt erősíti fel a magyar költészetben az elégia és az anapesztus szoros kötődése,illetve az a tudatosság, verseléstörténeti konvenció, mely szerint a görög költészetben az anapesztus a siratóénekek egyik válfaja volt.A verszene másik funkciója a fölfokozott dallam, mely összhangban a vers világképével, az eliramló, elmúló életet is érzékelteti.

  2.    A Reszket a bokor, mert... 1846 szerelmi dalköltészetének egyik csúcsa; összhangot alkot benne remény és kétség,illetve a kétség a remény jegyében fogalmazódik meg, magas fokú lírai közvetlenséggel.Petőfi a népies költészet, a népdal metaforikájával dolgozik, fölhasználja annak stiláris, retorikai elemeit(gondolatritmus, párhuzam, anaforikus szerkezet).

                            http://www.youtube.com/watch?v=pageWHLnK7w 

                                                

 3 .A Minek nevezzelek? 1848 a szerelmi költészet egyik archetípusát képviseli, melynekegyik legszebb darabja a világirodalomban Shakespeare 75. szonettje.A szerelmi érzés kimondhatatlanságát próbálja artikulálni a költő,ezért a feltételes alárendelői szerkezet, mely logikai szinten hasonlítást foglal magába.

                         http://www.youtube.com/watch?v=yDu0GXxfH0A

                                             Minek nevezzelek?
                                 Boldogságomnak édesanyja,
                                      Egy égberontott képzelet
                                                 Tündérleánya,
                                    Legvakmerőbb reményimet
                                  Megszégyenítő ragyogó valóság,
                                           Lelkemnek egyedűli
                                  De egy világnál többet érő kincse,
                                       Édes szép ifju hitvesem,
                                             Minek nevezzelek?    

                                         Szabadság,szerelem!

                                      Szabadság, szerelem!
                                        E kettő kell nekem.
                                     Szerelmemért föláldozom
                                               Az életet,
                                 Szabadságért föláldozom
                                          Szerelmemet.

               Szendrey Júlia

 

              A lexikonok szerint költő, író, de ezen a jogán aligha ülhetne a Parnasszuson annak ellenére, hogy ő fordítja, és ő adja ki elsőként magyarul az Andersen-meséket, valamiért nemigen olvasunk Szendrey Júliát.Pedig talán kellene. Van valami különleges ebben a nadrágviselő, rövidre vágott hajú, hisztérikus, erdődi nőben.
   A következő szózatot 1849-ben intézi az országhoz a Nemzet Asszonya (nem sokkal később a Nemzet Özvegye, két éven belül pedig Arany János tettleges hozzájárulásával: Szép Özvegy.Arany  A honvéd özvegye címmel megénekli az asszonyt, ki eldobta az özvegyi fátyolt, fölvevé a bánatos mezt, azokhoz lőn hasonló, akiknek szép özvegy a neve.)”

   "Hazám hölgyei! Testvéreim! Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk."”

  A kiáltvány az asszonyokhoz szól, parancs szinte, hogy minden küldje csatába szeretteit.Rúgja ki az ágyból a kedvest, zavarja a háborúba.A szöveg patetikus, minél inkább távolodunk 1848-tól annál patetikusabbá válik, ez belefér.Az nem fér, hogy egy huszonegy éves, addig többnyire kézimunkával bíbelődő kislány  ugyan mely egekből vindikálja a jogot, hogy Testvéri Szózattal álljon elő.
Miután elveszíti Petőfijét megmarad ugyan Petőfiné tragikai szerepkörében, ám közben új férfit választ, aki eltartja. Izgalmas alaphelyzet.

  Arany valóban kőkemény, személyes sértésnek veszi, hogy Júlia hűtlen a költő-barát emlékéhez.

A következőket mondja:   "Mint a virághoz, mely kitárta / Kelyhét, a méhek és lepék / Gyülvén hozzája szép imádók, / Kinyílott szívét meglepék;" 
   És: "Élj boldogul... ez könnyü annak, / Ki, mint te, oly hamar feled - / Még egy rövid szó gyermekemről, / Azután, hölgy, Isten veled: / Légy anyja és nem mostohája, / Nehogy eljöjjek egy napon, / És elvezessem kézen fogva / Őt is oda, hol én lakom...!"”

   

                     Horvát Árpáddal kötött házasság nem bizonyult boldognak.

Júlia negyvenéves korában, férjétől különválva, emlékeivel birkózva, súlyos betegségben hunyt el.

A költő fia, Petőfi Zoltán szintén nem tudott apja árnyékától szabadulni.Kudarcos, rövid élete során mind művészként, mind magánemberként fojtogatta a Petőfi név, végül tüdőbetegségben hunyt el 21 éves korában.

Második házasságát nemzeti felháborodás kísérte,Arany János ezek után írta meg a "A honvéd özvegye" művét.1856-ban Magyarországon Andersen meséi először nyomtatásban az ő fordításában jelent meg, olyan mesékkel, mint ,,A császár új ruhája" vagy a "Rendíthetetlen ólomkatona". Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.

Az új házasságában három gyerek született.

A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal nem törődött, mert nem szerette, hogy annak természete apjára ütött.A fiú vándorszínészkedett, verseket írt (ezt aztán korai halála után Déri Gyula jelentette meg).Júlia 1866- ban új férjétől is különvált, Pesten egy Horánszky utcai (akkor Zerge utca) házban halt meg.A Kerepesi temetőben közös sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével.Az utókor is vegyesen ítéli meg Petőfi Sándorhoz fűződő kapcsolatát és második házasságát.

Tény: a Kerepesi temetőben sírjára - annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg - ezt vésték fel:"Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet."

   Horváth Árpád felajánlja a karját, és két héttel a gyászév letelte előtt házasságot kötnek.

Pesten marad, elhozza fiát. Horváthtal rosszul járt. Később előkerülő naplójából derül ki, hogy

Júliában Horváth nem látott mást "mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját".”

Mert szerinte az asszonynak nincs más kötelessége, mint a "férj kéjvágyát kielégíteni".

Na igen. Nem könnyű úgy szexelni, hogy el se bírjuk viselni a másik képesfelét, nem ez a szakmánk.

A perctől gyűlöletet, sőt utálatot érez, miután kiderül, hogy pornográf könyveket és képeket rejteget a könyvtárszobában,

"azokkal kéjeleg", s Júliának is mutogatni akarja, hogy felkeltse benne a vágyat:

 "életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn szavai után ítélve benne megmentőmre véltem találni,

  s nem másra, csak "egy kéjenc állatra találtam".

   Júlia nem tudja még, hogy minden férfi szatír a fehér lovag álorcájában.

   Későn, halála előtt egy évvel hagyja ott férjét.

   "Júliának ez időben jelentős irodalmi sikerei voltak: verseit, novelláit, meséit minden lap szívesen közölte.

     1858-ban Andersen-fordításával kiemelkedő sikert aratott.

    Részt vett a társadalmi életben, s mint később írták róla:

   ünnepelt nőként halt volna meg, ha halála előtt egy évvel nem költözik el férjétől."

   1868. szeptember 6-án hal meg.

                          Élt 39 évet.

   Elhagyja apját, a gyerekkort, csatába küldi az embert, aki meghal ott. 

   Pesten - özvegyként - csokornyi férfi legyeskedik körülötte, köztük Liechtenstein herceg és altábornagy. 

   Kit elhajt, kit nem hajt el, nem tudjuk, de betegen, halála előtt lelép otthonról,

  s betegen, halála előtt férjhez készül egy Tóth József nevű házitanítóhoz. 

    Valamit biztosan nagyon tud. De legalább száz évvel megelőzi korát.

    Ilyet - büntetlenül - aligha követhet el magyar nő a félfeudális században. 

Onagy Zoltán

 http://mek.oszk.hu/07000/07091/html/#26

                                  ********************************************************************

 

SZENDREY JULIA

ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS
HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA

 

 

      Ápádnak titkai voltak.

 A titkok nem maradhattak titkok.

A cselédleány egyszer megjegyezte Julia előtt:

- Mondhatom, furcsa könyvei vannak a tekintetes urnak...

A jóakarók pedig szivesen hozták a hireket, hogy Horvát Árpádot itt látták, ott látták és - soha sem egyedül.

- A természetét nem tudja megváltoztatni senki... - ezzel vigasztalták Juliát, ami ugyan furcsa vigasztalás volt.

Julia is tudta, hogy Horvátnak sok kalandja volt azelőtt, de mintha megváltozott volna.

Igérte, hogy jó apja lesz Petőfi gyermekének, és csakugyan jó apja volt. Soha nem tiltakozott az ellen,

hogy Julia emlegette Sándor felejthetetlen szép szerelmét, hódoló imádatát,

kegyelettel őrizte Petőfi minden apró emlékdarabját, minden sor irását.

Legfeljebb mosolygott a »hódoló imádaton«, de maga is tisztelettel bánt Juliával.

Szendrey Juliának most éreznie kellett, hogy élete ujabb tragikus fordulópontjához érkezett.

Az iróasztal titkos fiókjából előkerült a kolozsvári szomoru napok óta elhanyagolt Napló,

az asszony érzékeny lelke előtt ismét felmerült az élet reménytelenségének képe,

eszébe jutottak azok a gondolatok, amelyek 1849-50 telén és 1850 nyarán Kolozsvárott, Erdődön és Pesten üldözték.

Akkor gyerekasszony volt, könnyelmüen gondolt a kis Zoltán sorsára: majd eltartja az öreg Szendrey...

Most nem gondolkozhatott igy, kerülni kellett a komor gondolatokat. Itt volt Zoltán, itt volt Horvát két fia.

Három gyereket nem bizhatott Szendrey Ignácra, s az apróságokat nem hagyhatta volna Horvátnál,

akinek furcsa, titokzatoskodó viselkedését egyre nagyobb aggodalommal nézte.

Élnie kellett - a gyermekekért...

Valahogy megszakadt a baráti érzés hurja, amely eddig szépen összetartotta a szerelem nélkül kötött házasságot.

De megerősödtek azok a húrok, amelyeknek zengése anyai kötelességeire figyelmeztette Juliát.

Vigasztalásnak maradt a Napló és - előszedte azokat a verseket, amelyeket már két esztendeje irogatott titokban,

hogy senki sem tudott létezésükről. Olvasta őket és anyai érzései ujabb versek megérzése, kiformálása felé vitték a lelkét.

- Háziasszony, vagy irónő? - ez volt élete problémája és az anyai érzés eljuttatta oda, hogy a kérdést eltüntethette olyképpen,

hogy mindkét utat bejárta: háziasszony maradt a gyermekei kedvéért és irónő lett, hogy

valamiképpen kifejezze azokat az érzéseket, amelyeket Horvát megváltozott viselkedése ébresztett benne.

 amellyel 1857 szeptember 27-én lépett a nyilvánosság elé, Vahot Imre Napkelet-jében.

Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó, életem, világom!
El van osztva köztük háromfelé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Előszőr te rólad
Szerelmem virága,
Kihalt boldogságom
Egyetlen zöld ága.

Az eltépett multnak
Élő bizonysága,
A lehullott csillag
Fenmaradt sugára! -
- - - - - - - - - - - - -

Ez a legnagyobbik fiunak szólt: Petőfi Sándor fiának.

A vers másik két részében Attiláról és Árpádról beszél az anya büszkeségével.

Az első strófákra felfigyelt az egész város. Petőfi özvegye, második férje életében,

a nyilvánosság előtt vallotta, hogy Zoltán - szerelmének virága,

kihalt boldogságának egyetlen zöld ága...

Kellett-e meggyőzőbb cáfolat a pletykák ellen,

amelyek kezdetben nap-nap mellett ujabb és ujabb változatban ostromolták Julia második házasságának titkát.

A titkot, amelyről Julia sohasem beszélt...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A vers végén állott az iró neve: Szendrey Julia.

Vahot a névhez kis magyarázó jegyzetet füzött:

»Elhunyt költőnk Petőfi Sándornak volt neje, kinek jeles tehetségétől e téren még sok szépet várhatunk.«

A Napkelet következő számában Magyari Lajos lelkes versben üdvözölte Szendrey Juliát.

Az október 11-iki számban Szini Károly, a Napkelet kritikusa, hosszabb cikket ir Szendrey Juliáról. Meglátogatta Hársfa uccai lakásán a költőnőt.

» ...Midőn ajtót nyiték ezen jó anyára,

könnyezni láttam őt; kerestem az okát. Ott volt az ok előtte, az asztalon.

Könnyeit a »Három rózsabimbó«-ra hullatá.

Asszony - gondolám - és azon kivül anya, ki könnyen sir!

Aztán néztem én is azt a három rózsabimbót.

Olvastam, és nemsokára akadozott hangom... elébb elfogódott szivem,

azután elfogódott szavam, utoljára szemem is a könnytől!

És az asszonnyal együtt sirt a férfi, az anyával a gyermek, a vén gyermek, a huszonhét éves gyermek!«

- - -

»Ez a mü, tudtommal, az első költemény, mit a lánglelkü nőtől birunk;

verses költeményt értek, mert jól emlékszem még ama költői drágagyöngyökre,

mik »Petőfiné Naplója« cim alatt az ő legboldogabb napjaiban megjelentek, s később némely beszélyre.

De ez egy költemény legszebb költőink sorába emeli őt, oda, mindjárt nagy halottja mellé, s minden költőnők között elsővé teszi.«

- - -

»Az apa meghalt; az anya most számot ad a fiuról, a haza fiáról:

Még csak alig feslik
A pirosló kehely,
És illatja máris
Törzsét árulja el.

Büszkén emeli fel
Magasra kis fejét,
A midőn kiejti
Ragyogó szép nevét.

A napnak sugári
Nem vakitják szemét,
Midőn a magasba
Küldi tekintetét.

Apjának szelleme, apja büszkesége, apja bátorsága.

Az anya megőrzötte a nemzetnek az örökséget, mi legnagyobb költőjéről maradt reá: a költő fiát!

De megőrzötte, ugy látszik, lantját is. Az anya kezében Petőfi lantja szól.«

November elsején megjelent a lapban Julia második verse: Fiatal leánynak. (Mari testvéremnek.)

A költemény végén olvashatók a következő sorok:

A széplelkü költőnő szerénységét eléggé jellemzik hozzám intézett következő sorai:

»Amaz igénytelen költeményemet illető, dicsérő sorokat, melyeknek kegyed becses lapjában helyet engedett,

azon nagy név varázshatásának tulajdonitom, mely, miként az ellenséget kérlelhetetlen keserüségre,

ugy a jóbarátot nagyon is elnéző magasztalásokra ragadja.«

Szerk.  

November 29-én megjelenik Szendrey Julia Ősszel cimü verse és az egész ország, mint nagy költőnőt üdvözli Petőfi özvegyét.

Elhallgatott minden rágalom, minden gonosz, fullánkos szóbeszéd. Ünneplik Szendrey Juliát, mert megőrizte, felnevelte Petőfi Sándor árváját.

Olyan könnyü volna örülni...

Horvát Árpádot végre kinevezik rendes egyetemi tanárnak, elfoglalhatja azt a széket, amit hét éven keresztül - mint önmagának helyettese töltött be.

Ezért is örülni kellene.

De Horvát szobájának ajtaja zárva marad, a férj napról-napra zárkózottabb, ki tudja, milyen érzéseket rejteget?

 

 *************

1859 tavaszán Julia ismét megjelenik Wallánál. Áldott állapotban van. A főorvos nagyon haragos.

- Kegyed a pusztulásba viszi magát!

Julia gondolkozik, hogy szóljon-e valamit az uráról, akinek rejtélyes viselkedése egyre jobban zavarba ejti őt, - vagy hallgasson. Végül is csak annyit mond, hogy - Walla szólhatna pár szót Árpádnak...

Az orvos eltiltja Juliát a tervezett erdélyi kirándulástól és legfeljebb annyit enged meg, hogy kényelmes szállitási eszközök felhasználásával Mágocsra menjen, ott pihenjen, amennyit csak pihenhet.

Walla meglátogatja Horvátot, beszél vele.

A professzor a főorvos távozása után bemegy Juliához, becsukja maga mögött az ajtót és beszélni kezd:

- A feleség csak arravaló, hogy férje vágyait kielégitse!

Beszél és beszél... Julia szörnyüködve hallgat.

Ezt a férfit nem ismeri...

 

 

Walla befejezte a vizsgálatot.

Julia aggódva kérdezte:

- Mit kell tennem?

A főorvos darabig elgondolkodva járt-kelt a szobában, azután megállt a fiatalasszony előtt, erélyes kézmozdulattal kisérte azt, amit mondott:

- Szigoruan tartózkodnia kell minden izgalomtól. Az urától is eltiltom...

Julia mindössze harminckét esztendős volt. Vége az életnek?

Otthon bekopogott az urához, elmondotta neki, hogy mit állapitott meg Walla és mit parancsolt.

- No! nem olyan súlyos a baj... - szólt Horvát. - Nem olyan veszedelmes... Látod, itt vannak az én szép könyveim.

Szapora léptekkel a könyvespolcához sietett, kiemelt onnan egy könyvet, kinyitotta és Julia elé tartotta.

Az asszony, aki Petőfinek királynője volt, megborzadt a képek láttára.

- Egy percig sem maradhatok a házánál ezután... - kiáltotta. - Istenem, ha gyermekeim kezébe kerülnének...

Horvát megnyugtatta:

- Ide nem jöhetnek be a gyerekek...

- Nem is fognak soha bejönni... Elviszem őket magammal...

- Az én gyerekeimet nem!

- Zoltánt...

 A professzor az asztalra csapott.

- Értse meg, hogy maga az én feleségem és engedelmeskedni tartozik!

 Nem fog elmenni, mert ha menni akarna, csak ugy mehet, hogy előbb megfojtom Zoltánkáját... Hát próbálja meg, menjen!

 

                                 XXV.
Vádollak!

          »most már nőm vagy s én a te parancsoló urad, törvényhozód, és én boldog akarok lenni;« - midőn megösmertem fogalmát a boldogságról, melyet még csak nem is képzelt másban, mint egyedül a legállatiasb kéjben, - midőn hallám a gunyszavakat: »nem is asszony, ki egy férfival beéri, hisz annak nincs temperamentuma stb.« Ki sohasem akart bennem mást tekinteni, mint durva érzékeinek alárendelt vak eszközt - ki mégis ama szomorú időben, mézédes szavaival, frázisaival csak azért ámitott, hogy engem aztán majd a legkegyetlenebb módon megcsaljon, - ki később, mint férj, épen azért gunyolt szüntelen, a miért, mint egykor mondá - annyira imádott - gondolkozás módomért, tisztult nézeteimért s eszméimért, - ki előtt szivemben minden nemesebb érzés, lelkemben minden magasztosb gondolat: csak a legnevetségesebb különcködési vágy volt - nem kellett-e magamtól ez embert épen oly utálattal eltaszitanom, mint a mily gyöngédséggel viseltettem iránta életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn - szavai után itélve - benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam?! Ezt tettem is s e tettemet soha meg nem bántam s ha van a mit bánok, csak egyedül az: mért nem volt erőm már réges régen kiragadni magamat köréből! Ám hogy még is oly sokáig - bár többé nem mint férj és feleség - tudtam tűrni társaságát: erőt erre csupán gyermekeim iránt érzett lángoló igaz és szent szeretetem (melyet ugy hiszem, ő sem fog tőlem megtagadhatni) adott. Avvagy, hogyan hagyhattam volna el őket kisebb korukban, hogyan bizhattam volna oly atyára, ki egy izben igy nyilatkozott: »Jól van, hagyj el, de gyermekedet inkább megfojtom, mintsem kezemből, ha azt a törvény úgy kivánná - kiadjam.« - Oh, pedig ha ezen ember kimélettel lett volna irántam s gyöngéd irányomban: esküszöm, boldogabb férj nem lett volna nála; én midőn nevemmel nevét egyesitém: hozzá jónak, gyöngédnek lenni fogadtam fel. Az ő fellépése törte ketté a láncot, és úgy, hogy azt többé egybeforrasztani nem lehetett. - Engemet Sándorom emléke és oly sokszor kigunyolt olvasmányaim, de mindenekelőtt szivem arról világositottak fel, hogy egy nő, több mint csak asszony, és ha megbocsáthatlan vétkem az volt, mert nem tudtam és nem akartam annyira elaljasodni, megtagadni nememet, hogy megfeledkezve minden női szeméremről és finomságról: egy, a férj előtt oly kedves, de - erősen hiszem - minden művelt szivre és nemes lélekre undoritó fotograf képgyüjteményben tudjak gyönyörködni s azokat a férjjel órákig elnézni: mondom, ha ez volt (a mint hogy ugy is van) megbocsáthatlan vétkem: ezért pirulni vagy bocsánatot kérni: sohasem jutott eszembe s e vétkemre most halálos ágyamban is büszke vagyok. - Minden undoritó iránt - ösztönszerüleg utálatot éreztem gyermekkoromtól kezdve teljes életemben, de még észszerüleg sem tudtam soha felfogni: hogyan lehet valakinek jószántából a pocsolyába lépni s abban henteregni. - Az efféle gyönyört soha sem irigyeltem azoktól, kik: »Hiszen mi van ebben, mi férj és feleség vagyunk« - elvnél fogva magokat minden ocsmányság elkövetésére épen alkalmasaknak találják. - És még is, oh mégis, tudom, hogy azon fog lenni ezen ember, hogy gyermekeim szivét - pedig csak ő értök türtem az oly sokszor türhetetlent - emlékemtől elidegenitse vagy legalább megpróbálja elidegeniteni! De él az isten, él a nemezis - s nem lehet, hogy mozdulatlan maradjon keze, ha igazságtalanságot lát maga előtt.«

                http://petofi-emlekoldal-csicsada2.freeblog.hu/categories/Irasok_Petofirol/