Nejlonbanán

Szó szó hátán – szénaboglya –,
villa nyelét költő fogja;  
tótágasba hány, mit fellel,
spórolva az írásjellel.

Titokhomály – rágódj rajta,
új performansz, olyan fajta,
hogy nem is kell megérteni,
az alkotó attól zseni!

Mászik a szó, mint a tetű,
rég elavult a nagybetű…
Hogyha közérthető, ciki,
– mondd, hányadik századiki?

Magyar strófa, szemmel vernek,
leköpnek a posztmodernek.
Zászlórongyuk fennen lobog,
erre buknak ma a sznobok!

Új titánok fittyet hánynak
a veretes hagyománynak.
Ritmustalan sorát rója
a költészet megváltója.

Nyeregből néz ránk a kánon,
rágcsál műanyagbanánon;
Fogatlan ló fitymál bénán
műabrakon, poshadt szénán.

Álkultúra globálüstje,
orrot facsar, csíp a füstje,
benne kígyó, varas béka,
argó bűzös kotyvaléka.

A boszorkánykonyha nyitja:
amikor kész, rád borítja.
Egyik prüszköl, másik nyeli,
még a hócipőnk is teli.

Profitérdek, rossz eszmekör
szellemedre, nyelvedre tör.
Magyar Líra, mi lesz veled,
ezt az terhet mért viseled?

2014. nov. 30.