Nem engedlek el
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, szeptember 9 - 11:30
Miként a könnyű éjszaka,
sóhajom úgy pereg alá,
szívünket ezüstös égi
szállal kötötték össze rég.
Lelkem még most is ott bolyong,
ahol álltál a fák alatt,
s minden egyes jégbe-dermedt,
bús hajnalon visszalobogsz.
Lelkemben él az emléked,
érzem még hajad illatát.
Hiszem a sors és az Úr is
egyszer újra reményt adhat.
S egy bohó májusi reggel,
vággyal telt lélekkel
karomba futsz majd kedvesem,
s én többé nem engedlek el.
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2017, szeptember 12 - 09:50
Permalink
Gyönyörű, finom vers.
Gyönyörű, finom vers.
Ölelésem.
Nagygyörgy Erzsébet
2017, szeptember 12 - 11:28
Permalink
Kedves Bea!
Kedves Bea!
Köszönöm szépen, hogy olvastad, szerényen megbújt eddig, míg a fény felé nem fodítottad e tompának látszó üveggolyót...
Erzsike