Nem mondtam elégszer

Megfakult emlékeim néma 
halmazán üldögél az idő,
nem tudok már tiltakozni sem,
oly nehéz nélküled e teher.

Amikor magával húz, sodor
a Föld csillagsugaras éje,
olyankor érzem hiányodat.
S tudatosan, vagy ösztönösen,

de felidézem szemed sötét
íriszét, s szárba szökken bennem
a mézlő illatot árasztó,
lelkemet elbódító remény.

Talán a sors, aranyló szállal
újra összefonja életünk.
Tudom, dacból, vagy konokságból 
nem mondtam elégszer: Szeretlek.