Ott, ahol a szó elül...

                                         Mysty  Kata                  
                                                                Ott, ahol a szó elül                                           

                          Versem kicsike zöld faággal
                      ölében útra kelt,
                         nagy vágyakozással
                           pihenni egy kőre térdepelt.
                           Elaludt nyomban, álmodott
                            is talán; s közben "légy dal "
                         szárnyai érintették lazán.
                           Ágacskája hirtelen kirepült,
                           s mint eldobott kő zuhanva földre ült.
                           Esőfelhő hátán most száll rügyben fakadtan,
                          kis virágszirmai kehely ölébe tapadtan.
                         Hirtelen
                          dal szárnyán ringató meseszél
                         szórt csillogó álomport szerteszét.
                         A felébredő vers kereste, csak kereste;
                         de ágacskáját sehol, sehol nem lelte.
                         Helyén, csodák csodája virágszirom ült,
                         vele siklott tova az égi mezőn...
                           Tovább csak tovább, - együtt a csönddel,
                         félelem nélküli boldog örömmel.
                         A zene nyitott kapuja várta,
                          csakis a zene várhatott rája,
                         ott, ahol a szó elül, valahol
                         az üveghegyen belül.