Otthonunk

Tenyérnyi zöld sziget nyaranta otthonunk;
mi párkamódra földi sorsot ott fonunk.
Nem érdekel, ha néha céda szél dobál,
kapaszkodunk, amíg kitart a létfonál.
 

Naponta öntözöd parányi kertemet,
amíg az esthomály ölébe eltemet.
Talán nem éri meg, nincs rajta sok haszon,
de házityúk tolong a tengerin, gazon
.

Mozogni jólesik, ma vérem is pezseg,
arannyal hintenek szelíd angyalkezek,
aszott tüdőmet balzsamozza oxigén;
az elme néha elmereng a szent igén.
 

Szerény virágaink sok éve gondozom,
futóazáleád lecsüng a konzolon;
a polcot őrsereg vigyázza, kaktuszok,
s a vízesés a sziklakerten át buzog.
 

Cseresznyefánk alá idéz a kis padod,
pihenni jó, kezed kezembe itt adod;
a kertre árnyruhát az ágak ujja fest,
ha holdsugárra gyújt a lombon túl az est.