Súlytalanul

Csak szállni a messzi végtelenbe,

hol nincs kopár fa s kietlen puszta táj,

hol nincs földhöz ragadt álomkép,

s tátva maradt néma szótlan száj.

Csak szállni határtalan határokon át,

időtlen idők között lebegni,

hol a csillagos ég csak homokszem

s a lágy semmibe fog peregni.

Szállni hol nem létezik a létező,

ahol a semmi van s a minden nincs,

csak szárnyalni némán súlytalanul

hol se hang se földi kincs.

Hol távolról kezdet nincs csak vég,

s közelről vég nincs csak a kezdet,

ahol közeledve távolodunk

s hallhatjuk a néma csendet.

Szállni hol káoszban ott a rend

s a rendben kergetőzik a zűrzavar,

csak szárnyalni némán súlytalanul

hol a napsütés  csak vihart kavar.

S ha szárnyalunk némán súlytalanul,

a kezdetnek kezdetének szárnyán,

ahol a semmi nincs s a minden van,

álmoknak álmának az álmán.

Csak csukd le kis szemed s nézz rám,

s hallgasd lágyan fénylő dús mesém,

s elmémnek bársony székébe ülj

s tán súlytalanul szállunk könnyedén.