SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 15.
Tizenötödik rész
A boldogsággal kapcsolatban igen sok tévhit és félreértés van forgalomban, nem árt foglalkoznom vele.
A boldogság csak ember és világ harmóniájának részeként értelmezhető, mint állapot. Mindenki lehet boldog, és ez az állapot akkor is életre szóló élmény, ha csak pillanatokig tart, és sohasem ismétlődik.
A jelenlegi tudomány még nem szerezte meg a boldogság definíciójához, sőt még a vizsgálatához szükséges jártasságot sem. Ezért általában félvállról veszi, komolyan nem foglalkozik vele, ahogy a modern filozófia sem.
Nézzük, mi az, amit rendszeresen összetévesztenek a boldogsággal:
- Anyagi javakban való bővelkedés
- Sikeres vérbosszú
- Sikeres megmenekülés valamiféle veszedelemből
- A hatalom „érzése”
- Üzleti siker
- Háborús győzelem
- Diploma megszerzése, vagy nehéz vizsga teljesítése
- Váratlan szerencse
- Vetélytárs felett aratott győzelem
- Sportsiker
- Vallási extázis
- Alkohol vagy drog előidézte mámor
- Orgazmus
A felsoroltak mindegyike része lehet valamiféle örömérzésnek, de mindegyik nélkülözi a valódi boldogsággal járó teljesség állapotát. A boldog ember a boldogság állapotában
- teljes mértékben otthon van a világban
- és önmagában,
- tökéletesen elégedett,
- nincs ellensége,
- nincs bűntudata
- veszedelem nem fenyegeti.
Az utolsó kettő némi magyarázatot igényel. A boldog embernek lehet ellensége, távlatosan veszélyben is lehet, de a boldogság állapotában ez nem számít, nem releváns. A boldog ember kész ellenségével békét kötni, és bátran néz szembe a veszedelemmel is.
A boldogság olyan állapot, amely még sok vizsgálatot igényel annak ellenére, hogy az emberiség zöme már feltehetően ismeri.
Visszatérnék az első listához.
- Anyagi javakban való bővelkedés
A ma legáltalánosabb boldogságpótlék. A polgári alapú, anyagi javakra koncentráló boldogságfelfogás elengedhetetlen része, pedig voltaképpen másodlagos. Leginkább negatív mivoltában van jelen a köztudatban, mert számos ember irigyli azokat, akik anyagi javakban bővelkednek, vagy akikről ezt tételezik fel.
Természetesen semmi sem zárja ki, hogy a boldog ember az anyagiaknak (is) bővében legyen. A gyakorlatban azonban ez általában másodlagos.
A modern tudomány a polgári világnézet hatására két évszázada igyekszik olyan vegetatív lénynek feltüntetni az embert, aki számára voltaképpen semmi egyéb sem fontos, csak testi szükségleteinek kielégítése. Ez azonban nem tartható.
A dolognak megint ellenkező értelemben van jelentősége. Az éhező ember valószínűleg nem tud boldog állapotba kerülni, de a jóllakottság vagy a rendszeres étkezés nem a boldogság, csupán a fizikai lét alapfeltétele.
A polgár egyik fő szenvedélye az anyagi javak felhalmozása. A gyakorlatban ez sohasem ad elégedetlenséget, hanem szenvedélybeteggé tesz. A gazdagok zöme állandóan új javakra, még több pénzre éhes. Anyagi javakból és pénzből lehet sok, de a számukra sohasem lehet elég.
Heinrich Schliemann, aki meggazdagodván abbahagyta a pénzcsinálást, kivétel a szabály alól. A legtöbb meggazdagodott embernél maga a további gazdagodás válik életcéllá és életre szóló szenvedéllyé, ami hatékonyan akadályozza meg a boldog állapot létrejöttét. Az ezzel kapcsolatos emberi tapasztalatok azok, amelyekre támaszkodva a modern gondolkodás a boldogságnak a létét is tagadni igyekszik. Pedig ez egyáltalán nem „bizonyíték a boldogság lehetetlenségére”, csupán a polgári világ egyik szánalomra méltó szenvedélybetegsége.
- Sikeres vérbosszú
Ez semmiféle boldog állapotnak része nem lehet. Elégedettséget kétségtelenül okozhat, de nemcsak az elpusztított emberi lény halála miatti esetleges bűntudat terhelheti, hanem a megbosszult személy miatti gyász is. Az esetleges fenyegetettség érzése itt egyáltalán nem távoli, aligha zárható ki.
Komor, fájdalmas öröm lehet, de nem boldogság.
- Sikeres megmenekülés valamiféle veszedelemből
Ez már közelebb járhat a valódi boldogsághoz, de leginkább mérhetetlen megkönnyebbülést jelent. Hogy ezen kívül még mi színezi, a helyzettől függ.
- A hatalom „érzése”
Az „istenember érzése”, a XX. századi diktátorokkal kapcsolatban sokat beszéltek róla. A profán isten, aki poklot rendez be a világ egyik része számára, míg maga valamiféle profán mennyországban él.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a hatalmat birtokló emberek zöme sohasem elégedett. A hatalomhoz üldözési mánia járul, ezek az emberek vagy eredendően pszichopaták, vagy azzá válnak. Hitler vagy Sztálin lehet erre a példa. Talán ez a státusz az, ami a valódi boldogság állapotát a leginkább kizárja.
Úgy gondolom, a hatalom birtokosai közül a felkapaszkodott diktátorok nemigen lehetnek boldogok. Nyilván nem hiányzik belőlük a büszkeség, vagy az önbizalom, de életük boldogságát nyilvánvalóan feláldozták a hatalom megragadása és megtartása érdekében.
Ami azonban a királyi családba született, legitim uralkodókat illeti, az ő esetükben nem zárnám ki a boldogság lehetőségét. Ehhez azonban talán sokkal bátrabb döntésekre van szükségük, mint a hétköznapi embereknek. Az uralkodói státuszhoz jó esetben erős kötelességtudat és empátia is járulhat. Ha ez egyesül a munkatársak sikeres megválasztásának képességével, és bátor személyes döntésekkel, a hatalom csúcsán élő ember sincs tökéletes magányra kárhoztatva.
Apropó: magány. Úgy vélem ez is kizárja a boldogság állapotát, bár a csöndes elégedettséget nem feltétlenül.
- Üzleti siker
Ez nem ellentétes a boldogság állapotával, annak értékes része lehet. Harmonikusan élő, körültekintő, empátiával rendelkező emberek képesek rá. Ilyenkor az üzleti siker a felhőtlen boldogság egyik elemét képezheti. Ha azonban az üzlet szenvedély, hasonló helyzet állhat elő, mint az anyagi javak halmozása esetén.
- Háborús győzelem
Elismerem, hogy eufóriát, okozhat, sőt annak tömeges változatát is előidézheti. De ez sem igazi boldogság, csupán a túlélés, a katasztrófák megszűnésének, a gyűlölt ellenség legyőzésének kiáradó érzelemhulláma. A pattanásig feszült idegrendszerek megnyugvásának eufóriája.
- Diploma megszerzése, vagy nehéz vizsga teljesítése
Ez is lehet a valódi boldogság része, ha tartalmazza a jól végzett munka örömét. Önmagában nagy öröm, de még nem boldogság.
- Váratlan szerencse
Ez nagy öröm lehet, de fő eleme a megnyugvás, vagy a veszély elhárulta fölött érzett öröm.
- Vetélytárs felett aratott győzelem
A háborús győzelem egyéni válfaja. Nagy öröm, de nem igazi boldogság. Ha erkölcsi tényező is szerepet játszik benne, akkor akár annak is részét képezheti.
- Sportsiker
Az igazi boldogság részét is képezheti, ha a többi tényező is jelen van. esetenként azonban a háborús győzelem békés válfaja. Egyes komponensei, mint például a labdarúgásban a gólöröm, bár intenzitásban esetenként az öröm minden más típusát meghaladják, nem képezik az igazi boldogság részét, mert hiányzik belőlük a teljesség élménye.
- Vallási extázis
Igen nagy intenzitású örömérzet lehet, de miszticizmus színezheti, és aligha része az igazi boldogságnak, mert annak szinte az összes többi tényezője hiányzik belőle. Sőt az igazi boldogságot a vallási rajongó gyakran még bűnnek is érezheti.
- Alkohol vagy drog előidézte mámor
Ez van a legtávolabb a valódi boldogságtól. Esetenként még örömmel is járhat, de szákutca. Az alkohol vagy drog előidézte mámor a boldogságnak éppen ellentéte: a közöny eufóriája.
- Orgazmus
Akár az igazi boldogság részét (is) képezheti, de csak a másik ember örömével együtt.
Ezekkel szemben: mi az, ami valószínűleg mindig a részét képezi az igazi boldogság állapotának?
- Szeretet
- Szerelem
- Családi harmónia
- Az alkotó munka öröme
- Önbecsülés
- Önbizalom
- Elégedettség
- Nyugalom
A boldogság nem valami alacsonyrendű érzés, nem a kicsinyes, jellemtelen és ostoba emberek mákonya; ahogy a századforduló „filozófiája” hajtogatta – a boldogság az ember erkölcsös célja.
„Boldogság nélkül az élet tébolyult és szánandó kísérlet marad.”[1]
Az erkölcsi igazság fogalmát akkor is feltételeznünk kell, ha sokan nem hisznek, mások pedig csalódtak benne.
Hogyan kapcsolódik mindez a költészethez, különösen a jelen költészetéhez?
Jelen és jövő egységet képez, és a múltból táplálkozik. A jövőt a jelen alapozza meg. Az újkori történelemből megtanultuk, hogy a méltó jövő záloga mindig hagyomány és újítás emberhez méltó egysége.
A hagyománynak minden nemzedék életében meg kell újulnia, nem lehet akadály, holt súly, nem válhat a fejlődés ballasztjává.
Milyen a jó költészet?
A fentebbi fejtegetésben arról volt szó, miféle ügyeket kellene szolgálnia a költészetnek, ha vállalná az emberiség által rá ruházott küldetését.
A fentebbiekből kitűnt: nevetséges dolog azt állítani, hogy a lírának ne volna dolga a világban. Ráadásul nem is beszéltem olyan, talán minden másnál aktuálisabb kérdéskörről, mint globális és lokális viszonya, jelentősége az emberiség közeljövőjében. Erről alább még szólni fogok, mégpedig a líra konkrét feladataival kapcsolatban, hogy a politikai szempontokhoz való kapcsolódást elkerüljem, mert az a véleményem, hogy a jelenleg forgalomban lévő elterjedt politikai eszmerendszerek egyike sem képes az emberiség méltó jövőjét biztosítani, vagy akár megalapozni. Zsákutcába vinne kontroll nélkül a baloldal is, a jobboldal is.
Van hát a lírának feladata bőven. Vagyis: lenne…
A jelenlegi hivatalos (kanonizált) költészet, a státuszlíra ezeket a feladatokat nem tudja, és nem is akarja megoldani.
Milyen a jó költészet?
Az alábbiakban ezt veszem számba.
Folytatása következik.
[1] SANTAYANA, George, Idézi: FALUDY György – Jegyzetek az esőerdőből, Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1991.