SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 42.

Mi a költészet haszna?

A kérdés nyilvánvalóan értelmetlen. A „haszon” szó mai értelme egészen más dimenzióban van, anyagi vagy hatalmi többlet a költészettől nem várható. De ez nem is lényeges. A költészet erkölcsi többletet jelent egy, az anyaginál sokkal fontosabb dimenzióban.

A költészet éppen annyira hasznos, mint amennyire hasznos az ember önmaga számára.

Mi a költészet értelme?

A tanulmányom jelentős része erről szól. A líra egyedül a profán szférában nem értelmezhető.

„annyira luxusa a létezésnek,”

A kanonizált lírára azonban érvényes ám ez a félmondat: az valóban „luxusa a létezésnek,”, mert semmiféle küldetése, társadalmi funkciója nincs.

Nézzük az idézet végét:

„hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."

Voltaképpen közhely, de eredeti megfogalmazásban. Arról van szó, hogy – a kánon által axiómának tekintett tömegkultúra–elitkultúra antinómia egysíkú világlátásának értelmében -  a tömegeket kiszolgáló silány kulturális ipar, amelynek zászlóshajója a tömegmédia, nem tud mit kezdeni a költészettel, nem tud vele tömegeket szórakoztatni, így ártani sem tud neki.

Ilyen vonatkozásban a „tömegkultúra” a kánon szükséges ellensége, világképének egyik legfőbb támasza. Öntudatának, büszkeségének legfontosabb forrása.

„hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."

Fentebb már több ízben jeleztem, hogy alapjában hamis propagandaszólamnak tekintem „elitkultúra” és „tömegkultúra szembeállítását. A kánonnak azonban létérdeke, hogy ezt fenntartsa, hiszen egyedül ebből merítheti létének indokait.

„hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."

A gyakran hangoztatott közhely – amelyre Parti Nagy gondolata is épül – alapvető minőségi különbséget tételez fel elit- és tömegkultúra között az előbbi javára. A tömegkultúra „az alacsony igényű tömeg ópiuma”, vele szemben az „elitkultúra” a művészi színvonal képviselője, egyféle szenvedő szent, magányos westernhős, aki „elnyomott pozíciójából büszke dekadens fenséggel szemléli „ellenfelének” talmi sikereit.

Ez azonban roppant álságos propaganda, semmi egyébre se jó, csak arra, hogy talmi dicsőséget kölcsönözzön a kánonnak.

Érdemes a gondolatot részleteiben is megvizsgálni:

„a tömegmédiák”

A tömegmédiával a kánon álságosan ambivalens viszonyban van. Szereti hangoztatni, hogy lenézi a tömegmédiát, annak alacsony színvonalát, szeret a megvetésével tetszelegni; ugyanakkor azonban talán nagyon is tisztában van vele, hogy a kánon státuszát egyedül a tömegmédia képes biztosítani. Média nélkül nincs kánon.

„a nagy hepi-üzemek”

A gunyoros hangvétel is nagyon jellemző; a kánon lenézi a kisember boldogságát. Hirdetett álláspontja szerint a boldogság valamiféle primitív, megvetendő állapot, amelyre csak megvetésre méltó, hitvány emberek képesek. A világ örömei a számára nem számítanak, a „valamirevaló ember” előkelő létállapota a szomorkás rezignáció.

A boldogság – giccs. Legtöbb esetben már a szeretet is „giccs”. Érték csak az öncélú magányban található. Elképesztő, hogy miféle hihetetlenül ostoba megjegyzéseket tudnak tenni például az egyszerű emberek karácsonyára, családi életére. Az öröm csak „álöröm”, a boldogság is csak „mákony”, csupán az ő parttalan negativitásuk érintkezik a valósággal.

Hadd fanyalogjanak a kozmopoliták. Az egyszerű ember őszinte boldogsága milliószor nagyobb hasznára van a világnak, mint az ő üres, önfelszámoló rezignációjuk.

Következetesnek persze nem következetes a kánon. Ez leginkább akkor derül ki, amikor némelyik tagjának önzésével és anyagiasságával találkozunk a hétköznapokban.

Ha elvi boldogság nem létezik, ha a szerelmet és a szeretetet, a családi békét és boldogságot tagadni „kell”, akkor a boldogság hordozója egyedül az anyagi javak birtoklása lehet. Más lehetőség nincs. Így fest a gazdasági növekedés globális ideológiájának „irodalmi” és „költészeti” vetülete.

A kánon tagjai persze kikérnék maguknak, ha azt vetnénk a szemükre, hogy ők voltaképpen a legalpáribb anyagiasság ideológusai. Pedig azok.

A boldogság és a szeretet tehát – „giccs”.

Nem szeretném most taglalni, honnan, miből, miféle filozófiai és álfilozófiai meggondolásokból ered a hétköznapi emberi életnek, az emberi örömöknek és problémáknak ez a velejéig hazug és torz felfogású elutasítása. A kánon számára ez voltaképpen kényszer, nem lenne képes másképpen működni, hiszen mások, a kánonhoz nem tartozó kisemberek örömeinek méltánylása mindenképpen együtt kellene, hogy járjon a kánon elzárkózásának feladásával.

A kánon lételeme az emberekkel szembeni „arisztokratikus” közöny.

„a nagy hepi-üzemek”

Parti Nagy álláspontjáról nézve a tömegmédia egyfajta „boldogsággyár”, ami a korlátolt embereknek való. A pejoratív értelmű megfogalmazás ezt sugallja is:

„a nagy hepi-üzemek”

Erről a vidékről származik a kánon eredendő antidemokratizmusa. Magát a tömegek felett állónak képzeli, az embereknél tisztábban látónak, aki mindig jobban tudja, hogy mi a jó, és mi a rossz. Nyilvánvaló tévedései sem zökkentik ki ebből. Nem vesz róluk tudomást.

Senkit se tévesszen meg, hogy a kánon szókészletében elkelő helyet foglal el a demokratikus retorika közhelykészlete. Ezek csak üres lózungok. Az igazi demokrata képes méltányolni az övétől eltérő álláspontot, vagy éppen a többség véleményét. A kánon zömét alkotó kozmopoliták erre képtelenek, a tőlük eltérő vélemény csak téves lehet, valamilyen szempontból alacsonyrendű, vagy éppen – fasiszta. Ha nem az ő szájízük szerinti kormány van hatalmon, tüstént áskálódni kezdenek ellene külföldön, rémhíreket terjesztenek, agitálnak, árulkodnak, vagy feljelentgetnek. Az ilyen, az ország elleni külföldi ellenpropaganda tökéletesen megmutatja a hazai kozmopolitizmus és a belőle töltekező kánon erkölcsi természetrajzát.

Itt újra hangsúlyoznom kell egy igen fontos tényt: a kánon önmagában nem létezhetne, mindig szüksége van valamilyen hatalomra, amelynek de facto a szolgálatában áll. Ez nem feltétlenül azonos az államhatalommal. Sőt az esetek többségében nem is a hazai államhatalom, hanem a globalizációt erőltető nemzetközi finánctőke és média az, aminek a kapcsolatrendszerébe tartozik, és amelyhez lojális. Ebből adódóan habozás nélkül rákényszerítene a hazájára bármit, amit utóbbi akar, nem törődve a lakosság véleményével.

„hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."

Miközben Parti Nagy azon erőlködik, hogy elhitesse velünk, hogy a költészet (illetve az a jelenség, amit ő költészetek minősít) felül áll a tömegmédiák alpári giccsözönén, igazából valami mást mond, ami teljesen egybehangzik a korábbiakkal. Figyeljünk csak:

„hogy nem tudott a tömegmédiák, a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni."

A költészet (a Parti Nagy szerinti költészet) nem tud „a nagy hepi-üzemek gazdaságos fűtőanyaga lenni.", azaz nem kelt érdeklődést, mert nem kell az embereknek.

A nép nem igényli a kanonizált költészetet. Így a kánon lírája a levegőben lóg.

Folytatása következik.