SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 8.

A művészethez való viszony a polgári társadalom egyik neuralgikus pontja. Nem az egyetlen, de a legfontosabbak közé tartozik.

 

„Részben a modern kommunizmus, léhább formájában a fasizmus teremtette meg az igényt, hogy lelepleződjék az ámítás, mely elveivel és erényeivel együtt, megrohasztja a polgári típusú demokráciát.”[1]

 

A kommunizmus – sőt részben a fasizmus is – abból élt, hogy érthető megoldásokat javasolt a polgári társadalomban felhalmozódott problémák jelentős részére. A szélsőséges politikai mozgalmak ma is ebből élnek.

 

Marx abszolút értelemben véve igen sok téves gondolatot fogalmazott meg az emberi társadalommal kapcsolatban, eszméi tragédiákat idéztek elő, felforgatták a világot. A hitele azonban onnan származott, hogy a kapitalizmus társadalmi berendezkedésének igen sok embertelen vonását tette szóvá. Ezekben igaza volt, és ma is igaza van – amint arra Jacques Derrida is figyelmeztetett.

 

Marx nézetei mindenestül a polgári társadalomból nőttek ki.

 

„Marx tudományos messianizmusa polgári eredetű. A tudomány fejlődése, jövője, a technika fejlődése és kultusza polgári mítoszok egytől egyig, melyek a XIX. században dogmává álltak össze.”[2]

 

A „fejlődés” polgári koncepciója sok áldást adott a világnak. Ez mai történetszemléletünk alapja. Az általa sugallt mai világkép azonban ma már erősen vitatható.

 

A köztudatban a tudomány és a technika haladása csaknem teljesen kisajátította a „fejlődés” fogalmát. Korábban ezt talán nem tartottuk aggasztónak, ma azonban már látjuk, hogy tévútra vezet.

 

A tudomány napjainkra teljesen elszakadt a tömegektől, amelynek nemcsak az a következménye, hogy megrendült benne az emberek bizalma, hanem legfőképpen az, hogy kiszámíthatatlan és hűséges eszközévé vált a hatalomnak. Éppen annyira ellenőrizhetetlen, mint a nemzetközi vállalat-birodalmak és a nagytőke.

 

A tudomány küldetését régen megtagadta, amikor tömeggyilkosok számára készített szörnyű fegyvereket. Számos olyan irányba is tájékozódik, amelyek az alapvető emberi etika szempontjából vitathatók.

 

A „tudományos-technikai forradalom” semmit sem segített a világ éhezőin, semmit sem tett az elmaradottság felszámolása érdekében. Az emberiség legfontosabb problémái lényegében ma is ugyanazok, mint a történelem bármely korábbi időpontjában: szegénység, elnyomás, az erkölcsi alapú együttműködés hiánya. Ezek „fejlődtek” napjainkra a földi életet is veszélyeztető világproblémákká. Ez a fejlődés elvének legsúlyosabb kritikája.

 

Ki mondhatja, hogy egy ilyen világban a költészetnek „nyelvfilozófiai problémákon” kell rágódnia, és díjakon acsarkodó egyének jelentéktelen szubkultúráját kell alkotnia?

 

A fejlődés elvével más baj is van.

 

Erkölcsi értelemben a világ nem fejlődik, inkább stagnál. Ha fejlődik, igen lassan, és ez a fejlődés messze a tudományos és a technikai fejlődés mögött marad. Arra a kérdésre, mi bizonyítja az emberiség fejlődését abszolút emberi értelemben, csak a következő választ tudjuk adni:

 

Ø  A háborút már nem a világ egyik lehetséges létmódjának tekintjük, hanem alapvetően erkölcstelen állapotnak.

 

Ez az egyetlen tény, amit itt felmutathatunk. Hogy ez mennyire a spontán emberi fejlődés terméke, és mennyire annak belátása, hogy a modern fegyverek gyakorlatilag értelmetlenné teszik a háborút, nem dönthető el.

 

A Föld tudományos-technikai potenciálja már lehetővé tenné, hogy minden ember számára emberhez méltó életkörülményeket biztosítsunk. A világproblémák a jelenleg birtokolt eszköztárral már megoldhatók lennének, akkor is, ha az eszközök zöme magántulajdonban marad. Marx tévedett: az emberiség javát nem a tulajdonviszonyok megváltoztatása garantálhatja, hanem az önzetlenül segíteni akaró szabad akarat.

 

Oriana Fallaci a hatvanas években írott Ha meghal a Nap című világsikerű könyvében egyebek között korabeli futurológusokat is kérdezett a jövőről. Egy kijelentésük különösen megragadt bennem: “A kilencvenes években a Földön már több rakétajárat lesz, mint repülőjárat.

 

Nos, bárki ellenőrizheti a jövőre - azaz a mai jelenre - vonatkozó akkori elképzeléseket. Mi valósult meg, és mi nem. Mi az, amit senki sem jósolt, és mégis megvalósult. De nem ez az igazán érdekes. Az akkori jóslatokat tömören úgy foglalhatjuk össze, hogy az emberi fejlődést kizárólag technikai fejlődésnek tekintették.

 

Így a rakétatechnológia, meg úgy a nukleáris energia…

 

Minél több és jobb herkentyű, annál komolyabb fejlődés?
 

Ha ehhez hozzávesszük a keleti blokk jóslatait, azok annyiban mások, hogy ők meg egyfajta paradicsomi állapotokat teremtő globális világkommunizmust képzeltek el, ahol a több száz évvel későbbi emberek még mindig Marxot és Lenint dicsőítik.

 

A jövőre vonatkozó mai fantazmagóriák merőben mások. Leginkább az egyéni szellemi képességek és az individuális fizikai lét szinte korlátlan kiterjesztéséről szólnak. Szerintük az ember legfontosabb tulajdonsága a klasszikus értelemben vett intelligencia; ennek fejlesztése pedig az agy információ-tároló és feladatmegoldó képességének végtelen kibővítését jelenti. Az élettartam növelését is egyféle tökélyre fejlesztett biológiai hardver-és szoftverkarbantartásban látják. Így a génsebészet, meg úgy a nanotechnológia..

 

Összefoglalva: az emberi fejlődés lényege abban áll, hogy minél inkább hasonulunk a számítógépekhez.

 

Minél számítógépszerűbb, annál fejlettebb?

Néhány éve egy kora reggel végigsétáltam Budapest nyolcadik kerületének azon útvonalán,  amelyet harminc éve nap mint nap többször is megtettem.

 

Törmelék, szenny, gyanús tócsák. Fásult, fáradt tekintetű emberek. Csiricsáré új és lepukkant régi fáradt tekintettel támasztja egymást. Mint egy gyarmatosított távoli bolygó vidéki nagyvárosa…

 

A legváratlanabb helyeken - hajléktalanok pihennek…

 

Mit is fejlődött a város az utolsó harminc év alatt?
 

Ebben lenne az emberi lényeg? A kütyükben és a számítógépszerűségben? Filozofálgató lényem tiltakozik: nem, nem ebben rejlik, az emberi lényegnek nincs igazi valósága. Különösen materializálható valósága nincs. Kütyükre, szoftverekre váltható valósága sincs. Pénzre, üzleti sikerre konvertálható sincs.

 

Az emberiség jövőbeli érzelmi és erkölcsi fejlődéséről alig olvastam valamit ezekben a prognózisokban. Jószerivel semmit..

 

Az emberi jogok esetleges szélesítéséről? Olyan jogokról, amelyek semmiféle módon sem függenek össze az anyagiakkal?

 

Mert a “pénzen megvehető” nem azonos a “mindenki számára elérhető” fogalmával. Erről semmit. Jószerivel semmit (Legalábbis ezekben a prognózisokban nem, másutt igen.)

 

A hetvenes években egy ismeretterjesztő kiadvány képes táblázatot közölt a földi élőlények fizikai képességéről. Az úszás terén az emberiséget az akkori világcsúcstartó, Mark Spitz képviselte. Gyakorlati értéke nem sok volt, hiszen az emberiség tagjai közül (akkor éppen) senki sem volt képes adott távot olyan gyorsan leúszni Mark Spitz-en kívül.

 

Valahogy ma sem mindenki Mark Spitz. Meg nem is Billy Gates.
 

Hát az erőszak megszűntéről?  Az emberi együttműködésről? Tehetségről, boldogságról, ezek közkinccsé válásáról? Jószerivel semmit.

 

Illetve igen: a liberális gazdaságfilozófia meg a szociáldarwinizmus mai változatai tömegével öntik elém a mindenféle leszéferleszépászéból, szentpiacimádatból, meg nyugodjunkbelegenetikailagmindigolyanokleszünkmintmostmertmegvagyunkhatározva úgyis-ból álló szózuhatagok híg váladékát.

 

Ezek persze a mi korunk termékei. Azé a koré, amelyben éppen annyi a szolidaritás, hogy eltűri a hajléktalanságot. A jövőt illetően is ennyit érnek.

 

A pozitivizmus idején Spencer az emberiségre vonatkozó nagy átfogó művében a költészetre csupán néhány bekezdés jutott a végén. Akkor azt gondolták, az ember csontjainak, szöveteinek és egyéb alkatrészeinek összege.

 

Hajléktalanok voltak ötszáz, meg ezer éve is.  Részét kell-e képezniük a jövőnek is? Vajon az emberiség minőségi fejlődése nem éppen az összetartozást, az emberibb érintkezést jelenti-e?

 

Nem ez volna a minőségi fejlődés?

 

Ha még mindig vannak hajléktalanok, mit fejlődtünk az utóbbi évezredben? Kütyük meg számítógépek? Meg találmányok? Meg ismeretek? “Ment-e általuk a világ elébb?”

A tömeggyilkolás technológiája kétségtelenül “fejlődött”. De az itt garast sem ér.
Az emberi lényeg nem forintosítható. Nem is dollárosítható.

 

Nem lehetne másképpen?

 

Olyan ez, mint a szerelem első látásra. Aki sose tapasztalta, annak nincs is. Sőt: nem is létezik.

 

Embertársaink zöme - ki őszintén, ki meg nyakatekert szőrszálhasogatással - bizonygatja, hogy nem létezik, nincs, ábránd. Szegények nem is sejtik, hogy ilyenkor újra és újra kirabolják - önmagukat. Talán valóban nem tapasztalták meg soha. Talán kaptak “helyette” egyebet: pénzt, vagyont, külföldi utakat, tárgyakat. Vagy bármit, ami “csillog és zörög”.
Akik meg már átélték, csendes bölcsességgel hallgatnak és mosolyognak. Ők már tudják, hogy van.

 

Mi is hát az emberi lényeg? A bennünk élő végtelen. A költészet ad hangot neki – ha ad.
 

Magunkban őrizzük, sokan félve, rejtegetve. Sokan nyíltan. Sokan bűntudattal. Egyesek már mondani sem merik. Mások fennen “cáfolgatják” fontoskodó “modern” elméletekkel, hogy tulajdon lelkiismeretük hangjait elnyomják.

 

De még ők is felismerik a gyermeki tekintetben, a szerelmes csókban, az álmokban.

 

(“Olyan szövetből vagyunk, mint az álmaink,

Kis életünket megkoronázzák az álmok.”)

 

“As dreams are made on, and our little life

Is rounded with a sleep.”[3]

 

Talán lesznek még okosabb herkentyűink.

 

Talán olyanok leszünk, mint a számítógépek.

 

Talán a gazdagok örökké élnek majd.

 

De ha a jövőben is lesznek hajléktalanok - semmit sem fog fejlődni az emberiség

 

Az emberiség jelenlegi gazdasági és technikai potenciálja elvileg mindenki számára képes volna emberhez méltó életet biztosítani. Nem kéne, hogy bárki is hajléktalan legyen. Fel lehetne számolni a szegénységet, a gyermekhalált, az éhezést. Fel is kellene – ha a világ vezetői adnának magukra.

 

Történt valami ennek érdekében? Mi akadályozza meg? Leginkább a kapzsiság.

 

Mai társadalmunk egyik alapértéke a kapzsiság.

 

Tiszteletreméltó köntöst ölt magára, értekezik, bölcsességeket  mond, nagy svádával osztja az észt. Elegánsabbnál elegánsabb álneveket talál magának. De azért még: közönséges kapzsiság marad. A kapzsiság korunk legtiszteletreméltóbb erényeként kanonizáltatott.

 

A pénz eredetileg csereeszköz. Meghatározott funkciója van. Bálvánnyá emelése súlyos tévedés - önálló hatalommá tétele minden filozófiai távlatból szemlélve abszurditás.

A pénz csak emberi játékszer. Minden további abszurditás ebből jön.

 

Erősebb államoknak erősebb pénz. A homokozóban, a játszótéren a kemény öklű nagyfiú diktál.  Az én hintámmal csak én játszhatok! Az én játékszerem jobb és fontosabb.

A gazdasági válság az emberi gazdasági kapcsolatok zavarából keletkezik. Mivel eme viszonyok megegyezésen alapulnak, az emberi közösség megállapodása percek alatt megszüntethetné a válságot. Ha volna emberi közösség.

 

Helyette Golding zseniális meglátása. Az emberek egyénileg lehetnek bölcsek, értelmesek, kedvesek és toleránsak - állami értelemben továbbra is a kapzsiság és a hülyeség vezérel.

A földi világ legjobb parafrázisa A legyek ura. A kapcsolatok színvonalát és szellemiségét pompásan modellezi.

 

Magukra hagyott kamaszok egy titokzatos világban - látszólag önmaguknak kiszolgáltatva.

Gazdasági válság.  Ki tudja, hányan veszítik el mindenüket, jutnak koldusbotra-nyomorba, lesznek öngyilkosok.

 

Mindig csak azok hoznak áldozatot, akiknek szinte nincs mit feláldozniuk. Mert a nagyfiúk erősebbek.

 

Hány áldozatot “ér meg” a gazdaság “rendbe tétele”? Hány hajléktalant? Hány depresszióst? Hány halálos beteget? Hány felbomlott házasságot? Hány tönkrement családot? Hány öngyilkost? Hány árvát?

 

Hány áldozatot ér meg a kapzsiság?

 

Megér egyet is?

 

Aki az áldozatot elfogadja, alaptól feltételezi, hogy ő maga nem lesz áldozat. 

 

Legyen áldozat, de az mindig valaki más. A más áldozata nem számít. Nekem megéri. Talán még nyerek is rajta.

 

A valóság azonban mindig más. A valóságban az áldozatok sohasem korlátozódnak oda, ahol a cinizmus még elfogadja őket. Ha az áldozathozatal egyszer megindul, bárki áldozattá válhat.

 

A kapzsiság szétverte az emberi közösségeket, kisstílű egyéni önzések zagyva konglomerátumát  hozta létre helyette. Segíts magadon, ha tudsz - harsogja a kietlen liberális demagógia. Úgy tesz, mintha nem fogná fel, hogy ez mindenki számára mást jelent.

 

A kapzsiság a legostobább tanácsadók egyike. Sohasem áll meg félúton, és nem nyugszik addig, míg önnön magát is el nem pusztította.

 

A történelemben csak egyetlen eset volt, amikor a kapzsiság okozta válságot az emberi bölcsesség állította meg. 

 

Szólón. Egy költő.

 

A történelem egyik legimpozánsabb fénykora következett utána.

 

A liberális demagógia mindezekkel egyetlen fogalmat szokott szembehelyezni, ez pedig a szabadság.

 

A szabadság egyszerre személyes és társadalmi fogalom, ahogy az erkölcs is az. A szerelem fogalma is ilyen nézőpontból válik teljessé, megfogalmazhatóvá – remélhetőleg hamarosan.

 

A szabadság nem a vásárlás és az utazás lehetőségét vagy lehetetlenségét, hanem az erkölcsi döntések lehetőségét és a bennük megtestesülő felelősséget jelenti.

 

Az anyagi eszközök felett való diszponálás, vagy nem diszponálás; illetve az utazás lehetősége vagy lehetetlensége az ember szabadságát nem növeli, és nem csökkenti, mert ezekkel nem egy dimenzióban található.

 

Viszont a fogalomzavar valami igen fontosra irányítja a figyelmet. A liberális piacgazdaságban oly sokat magasztalt emberi jogok – csökevényesek.

 

A létező szocializmus bukása után a liberális szabadságjogok elvének kiüresedése egyre nyilvánvalóbbá válik. Kiegészítésre szorulnak, mert jelenlegi formájukban csökevényesek.

 

Ahhoz, hogy a szabadságjogok érvényesülése valódi szabadságot jelentsen, legalább az alább felsoroltakkal kellene kiegészíteni őket:

 

Ø  A lakóhelyhez, az otthonhoz való jog

Ø  A biztos megélhetéshez való jog

Ø  A munkahelyhez való jog

 

Még ez sem adná az emberi jogok teljességét, de biztosabb és emberibb életet teremthetne. Korlátozná természetesen az egyedül üdvözítő piacgazdaságot, lenyesné annak vadhajtásait, de még mindig nem volna a teljesség.

 

A jelenlegi tudomány gyakorlati materializmusa nem a marxizmusból ered, hanem a reformációnak az eleve elrendeltségre vonatkozó tanaiból. Ha Isten mindent előre eltervezett, nincs miért beavatkoznia, nincs is jelen a világban.

 

„Marx tehát nem tiszta materialista, azon nyilvánvaló oknál fogva, hogy nincs tiszta materializmus, sem abszolút materializmus. Olyannyira nem tiszta materialista, hogy elismeri: ha a fegyverek győzelemre vihetik az elméletet, az elmélettől is eldördülhetnek a fegyverek. Szabatosabban történelmi determinizmusnak nevezhetnénk Marx álláspontját. Nem tagadja a gondolkozást, de feltételezi, hogy abszolút mértékben a külső valóság determinálja.”[4]

 

Marx elméletének számos ellentmondása van. Az embert a dolgok teremtették, a külső valóság minden cselekedetét determinálja, és az aranykort – az osztály nélküli társadalmat – az osztályharc hozhatja el.

 

„A történelem végére ígért aranykor, s az apokalipszis, mely fokozza varázsát, mindent igazol.”[5]

 

A marxizmus alapvető erkölcstelenségét Camus is szóvá teszi.

 

„Az utópia a jövővel helyettesíti istent. Egybemos jövőt és morált; nincs más érték, mint az, amelyik e jövőt szolgálja. Az utópia ezért alkalmaz majdnem mindig kényszerítő eszközöket, ezért tekintélyelvű.”[6]

 

Régebben írtam egy tanulmányt arról, hogy voltaképpen honnan is származik az utópiákat alkotó keret.[7]

 

„A történelem vége nem példaértékű és nem jelent tökéletesedést. Önkényes, terrorisztikus alapelv.” [8]

 

Akkor is az, ha „csak” a művészet végére értelmezzük. Bámulatos, milyen elszántsággal, és mennyire alap nélkül terjesztik ki az ideológiák ezt az alapjában véve vallásos jellegű elképzelést a társadalomra. Igazából a tanácstalanság, az emberi fejlődés lehetőségét elképzelni sem tudó beszűkültség jele.

 

„A humanizmus földje, Európa embertelen föld lett.”[9]

 

Vitába szállnék Camus kétségbeesett megállapításával. Európa nem embertelen föld, Európa továbbra is a humanizmus földje. Vagy legalább a humanizmus lehetőségének földje. Sok nyelv és sok kultúra világa. Mérhetetlen tartalékokkal rendelkezik. A megújulás és a fejlődés érdekében minden nyelvre, minden kultúrára szükség van.

 

Európa példát mutathat a világnak a lokális értékek megőrzése, fejlesztése, a kultúrák békét teremtő egymás mellett élése terén. Nem a jelenlegi multikultúra-propagandára gondolok, annak a csődje már nyilvánvaló. Számos nyugat-európai országban élnek nagy létszámú, a többséggel, az őslakossággal és a klasszikus európai értékekkel is ellenségesen szemben álló iszlám csoportok. A probléma békés és hatékony kezelésének stratégiája még várat magára. Sokáig nem odázható, ha nem akarjuk veszélybe sodorni az európai értékeket. Utóbbiak közül olyanok is válságba kerülhetnek, amelyeket már régtől megállapodottaknak gondoltunk.

 

Melyek a klasszikus, aktuális európai értékek?

 

Ø  Egynejűség

Ø  Férfi és nő egyenjogúsága

Ø  A magánélet szentsége

Ø  A vallási türelem

Ø  Az anyaság

Ø  Apaság

Ø  A szabad párválasztás

Ø  A kultúra, a tanultság értéke

Ø  A tények tisztelete

Ø  Az emberi méltóság

Ø  Az európai vitakultúra

Ø  Mások nemzeti, vallási, családi hagyományainak tiszteletben tartása

Ø  Az erőszak mellőzése a hétköznapi emberi gyakorlatban

 

Ezeket az értékeinket minden megalkuvás nélkül őrizni kell. Nem fogadható el semmiféle jogcímen sem a nők alávetése, sem pedig más patriarchális jellegű fordulat. Európa nem vezetheti be az iszlám jogot, akkor sem, ha maga a canterbury érsek javasolta, mert az hatalmas, elvtelen visszalépés lenne.