Szerelem és líra - LXXVIII.

Hetvennyolcadik rész

Az elkövetkező részekben nagyon lényeges dolgokat kell kimondanom a líráról is, a szerelemről is. Ezért eljött az ideje, hogy egyfajta részösszefoglalást tartsak, hová is jutottam az eddigiekben.

A szerelemről is, a líráról is megállapítottam az eddigi részekben, hogy nem teljesen azonos azzal, aminek első látásra tűnik, vagy amit a közvélemény sommásan gondol róla. Mindkettő sokkal több annál.

Azt is megállapítottam, hogy lényegében véve mindkettő definiálatlan. Ha pedig valami definiálatlan, ha minden fogalmi megragadási kísérletnek ellenáll, abból nem feltétlenül következik az, hogy nem is lehet meghatározni, de nagyon valószínű, hogy az eddigi definíciós kísérletek rossz premisszákból indultak ki, illetve nem tudták vagy nem akarták a fogalmat megragadni a maga teljességében.

Számos filozófus és esztéta érezte, hogy a szerelem valami nagyon fontos, talán mindennél fontosabb jelenség az ember számára – Platóntól Ancsel Éváig. Mindannyian úgy gondolták azonban, hogy a szerelem csak az individuumra vonatkozó jelenség, kizárólag a személy tulajdona, és ebből kiindulva próbálták meghatározni. Meggyőződésem, hogy emiatt vallottak kudarcot.

Azt is megállapítottam, hogy a szerelem lényegét kifejezni leginkább a líra képes. Ez önmagában igazolja azt a sejtést, hogy a szerelem lényegesen több annál, hogy csak a személyes magánéletre vonatkozóan ismerjük el a létjogosultságát. A líra nem az intim, hanem a nyilvános személyesség kifejezésének eszköze, ilyen módon az egész emberiség közkincse.

A szerelem lényegesen tágasabb dimenziót képvisel a szexualitásnál.

Anyagi primátusokat elismerő fogalomrendszer számára megragadhatatlan és értelmezhetetlen.

Az élet – az emberi élet – fenntartásában azonban nélkülözhetetlennek tűnik.

De még mindig hiányzik számos mozaik ahhoz, hogy a kép összeállhasson.

Mik ezek?

Folytatása következik.