Szerelem és líra - XCIX.

Kilencvenkilencedik rész

A fentiekben többször elmondtam már, hogy a líra a személyes nyilvánosság művészete, tárgya pedig a nyilvános személyesség. Ebből adódóan a líra kiindulópontja mindig konkrét és személyes, de ez a konkrétság és személyesség a közösség irányába mozdul, arrafelé alakít ki „szabad vegyértéket”.

Ezért nem lehet soha a líra igazi kiindulópontja a puszta személyes szeszély. Annak idején az impresszionizmus jelszava alatt nagyon sok rossz verset írtak ilyen alapállásból, és ezt a líra küldetésének nézőpontjáról visszalépésnek, tévelygésnek kell tekintenünk. Az üres szeszély éppen úgy, vagy még inkább az intim személyesség körébe tartozik, ahogy a szexualitás intim pillanatai. Még inkább, hiszen önmagában sehová sem vezet. Valamely érzelem csak akkor igazán tárgya a lírának, ha közösséget szolgál, vagy éppen közösséget teremt a közlésével; ha képes szavakba és verssorokba önteni az emberi lényeg valamely aktuális és élő mozzanatát.

Mindenképpen a személyességből kell kiindulnia, hiszen az emberek világában kizárólag a felvállalt és őszinte személyesség lehet hiteles. A globális mondanivaló is csak a hitelesen megélt és kifejezett személyesség közegén keresztül hordozhat valódi lírai tartalmat, máskülönben nem egyéb üres jelszavak skandálásánál.

A líra egyetlen lehetséges kiindulópontja tehát a személyesség, méghozzá a mások lelkében is visszhangot verő nyilvános személyesség. Ezért a fentebb említettek közül igazából sohasem tartozhat a globálishoz, a líra mindig a lokális kultúra terméke. Globálissá nőhet, hitelesen felvállalhatja és meg is valósíthatja az összemberiség képviseletét, de mindig a lokális felől kell indulnia.

Egyszer egy portálon valaki belekötött az egyik versembe, aztán rövid vita után azt javasolta, hogy a versben a „magyar” szó helyett álljon egyszerűen mindenütt „ember”. Meglepődtem a verssel foglalkozó, versíró emberek között semmivel sem indokolható, páratlan rövidlátáson. Ki akarta herélni a verset, de ennek nem volt tudatában, az ellenvetések lényegét nem értette, saját „jó szándékának” biztos tudatában erősködött tovább. Amikor elfogytak az érvei, néhány habkönnyű liberális jelszó állandó ismételgetésére szorítkozott. Szentül meg volt győződve tulajdon „felvilágosultságáról”, pedig az egész érvkészlete roppant sivár volt, a média legsilányabb frazeológiájának szánalmas egyvelegéből állt.

A magát költőnek tartó hölgy javaslata nyomán a konkrét is aktuális vers megsemmisült volna, nem marad belőle egyéb, mint üres semmitmondás. Megfosztotta volna a verset hiteles közösségi alapjától egy hiteltelen, de „globális” kedvéért.

A líra a hiteles személyiségtől a hiteles közösség irányába hat. A hiteles közösség a líra útján először is mindig csak konkrét közösség lehet. A konkrét közösség lehet állandó v agy viszonylag állandó: család, baráti társaság¸de lehet alkalmilag összeverődött emberek halmaza is, akik között valamiféle érzelmi élményalap létesült. Akár úgy is, hogy maga a vers teremti meg.

A líra útja a nagyobb közösségek felé csakis a kisebb közösségeken át vezethet. Nem lehet hiteles semmiféle úgynevezett „globális mondanivaló”, ami a lokális alapokat nélkülözi. Az ilyesmi mindig közönséges frázis, csakhamar ostoba közhelynek bizonyul, és rendszerint kisül, hogy valamiféle politikai vagy üzleti érdeken kívül nincs mögötte egyéb.

A líra által teremtett közösségek között a líra oldaláról nézve nincs hierarchia; a kisebb közösség nem lesz kevésbé fontos, mint a nagyobb. Egyik sem „írja felül” a másikat. William Shakespeare LXXV. Szonettje azon versek közé tartozik, amelyeket a világlíra kincseiként tarthatunk számon, az emberiség közös lírai tulajdonának része. Ettől azonban még továbbra is az angol nyelvű költészet gyöngyszeme marad, és a világ lírájában elfoglalt státusza semmivel sem fontosabb annál, amit az angol nyelvű költészetben élvez. Meg annál sem, amit egy-egy olvasójának a nyilvános személyesség erejével nyújt. A vers hitele – amennyiben van közösségi alapja – változatlan marad akkor is, ha a kisugárzása kisebb vagy nagyobb.

A globális ember – szappanbuborék. Egyebütt is az, de ez a lírában sokkal nyilvánvalóbb. A líra nyilvános személyessége nem létezhet – illetve nem lehet hiteles – személyes és közösségi megalapozottság nélkül. Nagyon kevés olyan verset vagy versrészletet tudunk felmutatni, amelyek valóban az egész emberiségről szólnak teljes hitellel. Ez természetesen nem lehetetlen, hiszen az emberiséggel való szolidaritás, az emberiség morális egységének felemelő érzése minden igazi költő alapélménye, de igen ritkán adódik olyan szituáció, és még ritkábban olyan hiteles vershelyzet, a mikor ez a líra nyelvén hitelesen ki is fejezhető. Arany János nem véletlenül vonta kétségbe a „kozmopolita költészet” létjogosultságát.

Az „általános emberi” önmagában ködös fogalom, csak a személyes és a kisebb közösségen át lehet hiteles, ezek nélkül levegőben lógó frázisegyveleg.

Nincs jó vers a költő személyes hitele nélkül. Azok a szózagyvalékok, amelyek ezt „cáfolni” akarják, aligha tekinthetők teljes értékű lírai műveknek. A „művészet hivatali elmélete” nem helyettesítheti a líra mélyebb értelmezésén alapuló poétikai rendszert, személyes és közösségi alap nélkül jó vers nem létezik, akkor sem, ha kanonizált költők adott halmaza és az őket támogató média és infrastruktúra annak nyilvánítja. A líra a személyes nyilvánosság talaján sarjad, tárgya a nyilvános személyesség. Ezt semmiféle hivatali vagy kvázi-hivatali szisztéma sem pótolhatja, és nem is helyettesítheti, mert a személyes élmény és a személyes érzelem az ember olyan sajátos, egyedi tulajdona, a mely semmi módon sem elidegeníthető, másra nem ruházható. Sokak hirdetett élménye és érzelme semmivel sem magasabb rendű egyetlen ember élményénél és érzelménél.

A többségi elv a lírában nem meggyőző.

 

Folytatása következik.

Hozzászólások

Mysty Kata képe

 Nagyon tetszett !Egyetértéssel és elismeréssel!

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

lnpeters képe

Köszönöm, Kata!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Azt hiszem kicsi vagyok ahhoz, hogy megítéljem magam, s a környezetemben lévő barátaim, alkotótársaim felfogásának lírai összképét, de öszintén szeretném, ha mindenikünk a te meglátásod szerint, valóban és hitelesen írna, magam is beleértve, szinte kedvet kapok rá, ha ilyeneket olvasok.