Szerelem és líra - CLXII.

SZÁZHATVANKETTEDIK RÉSZ

Fontos és bonyolult kérdésekhez értem.

Kimondtam, hogy hétköznapi értelemben a ’költő’ státuszában lévő ember felelőssége nem lehet egyetlen más státusz felelősségénél kisebb, ami egyrészt magától értetődő, másrészt nagyon is problematikus, hiszen a jelenlegi kanonizált szövegek erőteljesen igyekeznek tagadni elkövetőjük felelősségét.

A felelősség fogalmát kissé körbe kell járnom. Igyekszem egyszerű szavakat használni, hiszen a fogalom a gyakran körkörös okoskodásokba tévedő, verejtékes akadémiai semmitmondás kedvenc témakörei közé tartozik.

A marxista filozófia – és vele együtt számos polgári gondolkodó – általában azt hangoztatja, hogy az ember csak akkor lehet felelős, ha – szabad. Ezt első hallásra elfogadjuk, de ha belegondolunk, aggályosnak találjuk. Ezzel ugyanis semmit sem mondanak, viszont hallgatólagosan felmentést adnak a felelősség elhárítására.

Nézzük, mit jelent:

Az ember csak akkor lehet felelős, ha szabad.

A szabadság több rétegű és nehezen definiálható fogalom. Hétköznapi értelemben legfeljebb annyit jelent, hogy valaki valamely konkrét esetben nincs megfosztva a cselekvés lehetőségétől.

A lényeg azonban nem itt van. Egy tolószékbe kényszerült mozgássérült is hozhat fontos döntéseket, és gondoskodhat azok végrehajtásáról attól függetlenül, hogy a döntésekből adódó konkrét tevékenységeket a mozgássérült állapota miatt mások végzik el. A mozgássérült is szabad lény, konkrét, a hétköznapi dimenzióra nehezedő cselekvőképtelenségétől függetlenül.

Filozófiai értelemben a kijelentés voltaképpen tautológia, hiszen a szabadság és a felelősség ugyanazon fogalom két oldala. Az ember szabad lény, mert képes előre látni a cselekvései következményeit, és képes a tetteiért felelősséget vállalni.

Az ember csak akkor lehet felelős, ha szabad.

A mondat semmit sem jelent.

A materialista filozófiák azon az alapon tagadják az emberi felelősséget, mert az ember tetteit általa ellenőrizhetetlen és irányíthatatlan jelenségek determinálják. A marxisták annak idején általában a felelősség visszavételéről beszéltek, ami természetesen az egyedül üdvözítő kommunista szervezkedés útján lehetséges. Akkor aztán következik „az emberi történelem legfontosabb fordulata”, az eddig felelőtlen és determinált emberek egyszeriben felelősökké válnak, a szabadsághiány helyébe szabadságot teremtenek. Sőt. Erőszakkal hozzák létre az erőszak nélküli társadalmat. Aztán máris jöhet a proletárdiktatúra meghitt aranykora.

Láthatóan nem érzékelték a mondandójuk alapvető ellentmondásait. Időnként ugyan megjegyezték, hogy az ember képes önmagát megváltoztatni, hogy változhat, mert történelme van, de ez szinte elveszett a determinizmus állandó hangsúlyozásában.

A polgári filozófusok hasonló alapról indulva időnként oda jutottak, hogy a tett – lehetetlen. Ha pedig az ember cselekvésképtelen, nem is felelős.

A szabadság problémaköre egy másik tanulmányt érdemel, itt aligha foglalkozhatok vele mélyebben. A legújabb kori propagandák legelcsépeltebb kifejezései közé tartozik. némelyik származéka is. Itt Közép-Európában a „felszabadítás” szó hallatán már borzolódik a hátunkon a szőr. A román hazafias történelmi propaganda előszeretettel említi Erdély „felszabadítását”, mi pedig tudjuk, hogy ez vérfürdővel, és példátlan atrocitások tömegével járt a lakosság, helyenként nemcsak a magyar lakosság számára.

A szabadság sohasem annyira teljes, mint a modern propaganda a saját államának berendezkedéséről bizonygatja, de talán soha nem is annyira szélsőségesen fogyatékos, mint az ellenségeinek tartott államokról hirdeti.

Az állami, társadalmi, gazdasági körülmények növelhetik vagy korlátozhatják az ember szabadságát, de szélsőséges meghatározottságról nem beszélhetünk, és arról sem, hogy az állami berendezkedés végzetes mértékben önmagához adaptálja a benne élő embereket. Ebben az esetben ugyanis sohasem fordulhatna elő, hogy valamely embertelen állami rendet egy nála emberségesebb vált fel.

A szabadság sokkal inkább a személyes emberi autonómiához, mintsem a külső körülményekhez kötődik. Mértéke se az, hogy az egyén miféle tárgyakat vásárolhat és mennyit utazhat, hanem az, mennyire képes megőrizni önmagát, személyes identitását. A szabadság legfontosabb összetevője nem az anyagi, hanem az erkölcsi függetlenség.

Ennek tükrében azonban újra meg kell vizsgálnom a költők felelősségét.

Folytatása következik.