Szerelem és líra - XXVIII.

Huszonnyolcadik rész

Az intim személyesség tehát olyan territórium, ahová a köznek nincs bejárása, így a művészetnek sincs, ellentétben a meghitt személyességgel, amely a művészet tárgya.

A szexualitás személyes vonatkozásai teljesen az intim személyesség illetékességi körébe tartoznak; az életnek ez a része magánügy, szépségét, vonzerejét megőrizni csakis akkor képes, a személyes autonómia integráns elemeként küldetését csakis akkor töltheti be, ha magánügy is marad. Ha magánügy-jellegét elveszti, végérvényesen és jóvátehetetlenül megsérül.

A szexualitás intim személyessége az emberi humánum része; csak a benne résztvevők köréig terjedhet az illetékességi köre, az ennél nagyobb nyilvánosság a számára kártékony és embertelen. Ebben az esetben a szükséges nyilvánosság egyszerűen nem terjedhet túl a szeretőkön, azaz két emberen. Ha ennél többen részesülnek a nyilvánosságából, rohamosan veszít az értéke. Nyilvánossá tétele nemcsak magát a szexualitást, mint emberi tevékenységet dehumanizálja, hanem az embert is, akinek a magánéletét a szükségesnél és emberségesnél nagyobb nyilvánosság elé bocsátják.

Melyek azok a tényezők, amelyek illetéktelen beavatkozásukkal dehumanizálhatják a szerelmet? Azt mondhatom, az emberi társadalomban két olyan tudatforma létezik, amely képes rá, hogy – a szerelmet a maga a szerelemnél sokkal alantasabb szempontrendszerének alárendelve – nyilvánosságra kényszerítse és dehumanizálja a szerelmet.

Ezek:

• Hatalom
• Piac

A hatalom tökéletesen perverzzé formálhatja egy társadalom magánéletét, a szerelemmel ellentétes, azt akadályozó szabályokat és intézményeket vezethet be. Nemcsak a háremre kell itt gondolnunk, hanem a szinte minden társadalomban „természetesnek” tűnő érdekházasságok rendszerére, vagy a válással kapcsolatos szabályzásra.

A hatalom természetéhez tartozik, hogy birtokosai az adott helyzetben elérhető javak és örömök közül minél többet igyekeznek maguknak vindikálni, természetesnek tekintik, hogy mindenből a többszörösét birtokolják annak, amit mások.

A szerelem azonban ezekkel a törekvésekkel ellentétes, mivel a szerelem maga a „természetesnek” hirdetett egyenlőtlenségek cáfolata. A szerelem nem birtokolható, hatalmi-parancsuralmi eszközökkel nem kikényszeríthető.

A szexualitás igen.

Ami a piacot illeti, az megteremtette a prostitúció számos formáját. Vagyis inkább: nem megteremtette, hanem piacosította, hiszen a prostitúció a szakrális szexualitásból ered. Valamikor a szexualitás minden társadalomban szent cselekedetnek számított, varázsereje volt, ennek nagyon sok csökevénye maradt fent szinte mostanáig.

Erről – és a hatalomnak a szerelemhez való viszonyáról – a későbbiekben még szó lesz.

Vajon miért a líra az, amely a legalkalmasabb a meghitt személyesség kifejezésére?

Folytatása következik.