Tavasztündér lenge fátyla

Tavasztündér lenge fátyla
Szétterül az égen,
Mégis más ez a Kikelet,
Mint a többi - régen.

Szépet, jót, Tavaszt keresünk,
Továbbélni vágyunk,
Nem mi kellünk a sátánnak,
Hanem a hiányunk.

Pedig fénylik a Kikelet,
Nyílnak a virágok,
Isten mindig adna Jövőt,
Ember, aki álnok...

Tavasztündér lenge fátyla
Minden korban mérték,
Nem a kétség teremt Jövőt,
Hanem a reménység.

Boldogtalan rezignáltak
Semmi után futnak,
Örök rabszolgák, akik csak
Szenvelegni tudnak.

Magát árulja el, aki
Semmi-füstbe réved,
Aki üres panaszszóra
Fecsérli a Létet.

Tavasztündér lenge fátyla
Nem fagyaszt, nem éget;
Boldog, aki becsülettel
Várhatja a Véget.

Sok ember a boldogságot
Ritkán veszi észre,
Fittyet hány Hitre, Istenre,
Újjászületésre.

Hiába ad Isten lelket,
Tavaszt, békességet,
"Objektív" hasztalanságban
Fogyhat el az Élet.

Tavasztündér lenge fátylát
Tavaszi szél fújja,
A bennünk élő kisgyermek
Hitre tanít újra.

Hiten játszik a lelkünkben
Az isteni Lantos;
Sose kell a sátán, legyen
Akármilyen hangos.

Tavasztündér lenge fátyla
Reményt gyűjt csokorba;
"Objektív igazságokat"
Kerget a pokolba.