Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XX.

 

HUSZADIK RÉSZ

 

Kanizsa sikeres védelme azonban elveszett az 1543. esztendő rettenetes veszteségeinek áradatában. A magyar kortársak szemmel láthatóan nem nagyon figyeltek fel rá. Azzal nyugtázták, hogy Kanizsa védői megtették a kötelességüket, szemben más várakkal, amelyek elvesztek.

 

Az ostrom májusban történt. A győzelem után Zrínyi igyekezett megerősíteni a várat, részben a zsákmányolt ágyúkkal és egyéb fegyverekkel. Tudta, hogy az eddigi török hadmozdulatok még csak a szultáni főerők tevékenységének előkészítését szolgálták, és készen állt rá, hogy Kanizsát akár Szulejmán hadával szemben is megvédi.

 

Joggal tartott Zrínyi a még komolyabb török támadástól. Szulejmán szultán hada június negyedikén érkezett Belgrád alá.

 

Zrínyi tudta, hogy a birodalmi hadakban nem bízhat, mert azok csak a Habsburg örökös tartományok védelmét tekintik feladatuknak. Lassan gyülekeztek, és semmiféle hajlandóságot nem mutattak arra, hogy magyar területen hadba lépjenek.

 

Ez természetesen baklövés volt, még az örök tartományok védelmének szempontjából is. egy jó stratégiai érzékkel megáldott hadvezér igyekezett volna minél délebbre felvenni a harcot, lehetőleg olyan terepen, ahol az oszmán túlerő nem tud kibontakozni. Erre a Drávától délre lett volna alkalma, a Dunántúl dombvidéke ilyen lehetőségeket nem kínál, viszont a török hatalmas tömegű lovassága szinte korlátlanul érvényesíthető. A portyázó csapatok rengeteg bajt okozhatnak, elvághatják a csapatrészek összeköttetését, utánpótlási vonalait, a hátukba kerülhetnek, a legváratlanabb helyen és időben lendülhetnek akcióba. Feltartóztatásukra, vagy akárcsak szemmel tartásukra legfeljebb hozzájuk hasonlóan gyors, könnyű fegyverzetű csapatok alkalmasak. A huszárok.

 

A lassú gyülekezés ezt a lehetőséget eleve elvette. Az ezer kilométernyi távolságból érkező török volt a gyorsabb.

 

A ruméliai beglerbég június végén Valpó várát ostromolja.

 

A horvátországi Valpó vára kicsi, régimódi lovagvár maga, kör alaprajzú lakótoronnyal, gótikus kőpillérekkel. A várkápolna beolvad a falba. Az ostromtüzérség korában nem tűnik leküzdhetetlen erődnek. Első látásra azt gondolná az ember, néhány órányi védekezésre sem alkalmas.

 

Valpó vára meglepően sokáig kitartott. Az őrség heves rohamokat vert vissza, a török történetíró szerint sok hitharcos maradt „élet és fej nélkül”.

 

Pécsről és Siklósról a magyarok ötszáz fős felmentő csapatot küldtek Valpó alá. A török történetírók azt állítják, hogy ezt a hadat az oszmánok szinte mindenestül felkoncolták, öntelt hangnemben kéjelegnek rajta, mint vágatták le a török tisztek a magyar katonák fülét és fejét.

 

Csak a legújabb korban derült ki, hogy a török források hazudnak. Szakály Ferenc és Liptay Ervin kutatásai felfedték, hogy a felmentő akció sikeres volt, a túlerőt ekkor elűzték a vár alól.

 

A török azonban nagy erőkkel visszatért, és újra ostrom alá vette a várat. Megdolgozott a kis Valpó elfoglalásáért, a török lövegek 3137 lövedéket lőttek az apró vár falaiba, de Valpó így is csak július 7-én adta meg magát. Az őrség szabad elvonulás reményében távozni akaró maradékát a török legyilkolta.

 

A védők elszántsága és a török bizonytalansága elgondolkodtatja a mai szemlélőt. Miért nem avatkoztak be a császári seregek? Ha a török egy ilyen jelentéktelen erősséggel is ennyire nehezen boldogul, miért nem indulnak el a hadak, amelyek támaszkodhatnának a környékbeli fegyveres erők és a lakosság támogatására?

 

A történetírás gyakran vizsgálja, mennyi része volt a török hódításban az országvesztő rendi politikának, illetve a török túlerőnek.

 

És a Habsburg uralkodónak? Neki mennyi része volt?

 

1543 júniusában még megvan Pécs, Székesfehérvár, Esztergom és Visegrád. Az ország középső része. Buda ugyan ellenséges kézre került, de egy hatásos, novembertől februárig tartó, könyörtelen téli ostromzárat aligha viselne el. A török Valpó vára alatt ügyetlenkedik.

 

Ha a Habsburgok valóban meg akarták volna védeni Magyarországot a töröktől, itt lenne rá a nagyszerű alkalom.

 

Ha elindulnának, talán már itt, a Délvidéken meg lehetne állítani a törököt. Vajon miért nem indultak el?

 

Kétféle oka lehet:

 

1. Gyávaság
2. Magyarország semmibe vétele

 

Vajon melyik? Esetleg mindkettő együtt?

 

A lehetőségek következetes figyelmen kívül hagyása mással nemigen magyarázható. Magyarország sohasem volt fontos a Habsburg uralkodóknak, hadszíntérnek, feláldozható területnek tekintették. Még most is, amikor lényegében csaknem az egész ország az övék (lehetett volna). Mi lesz később?

 

Ahhoz, hogy Magyarország közepébe ékelődhessen a török hódoltság, és aztán másfél évszázadig ott is maradhasson, sok hibát kellett még elkövetni.

 

Hibákkal, felszínességgel, nemtörődömséggel találkozom, bármelyik részét is nézem a hadjáratnak. A magyarok zöme szívósan harcol, ott sem enged, ahol a küzdelem eleve reménytelen, sőt ilyet nem is ismer. A császári parancsnokok pedig kerülik a harcot, pusztulni, veszni hagyják az országot. Vagy késlekednek.

 

A török előcsapatok körülzárták Siklós várát, amely a megadást elutasította. Ellenben a sokkal erősebb Pécs védői kereket oldottak. Pécsvárad őrsége szintén, ők a várat is felgyújtották. A kortársak elítélték őket.

 

Június 29-én maga Szulejmán is átkelt a Dráván. Előtte hosszan várakoznia kellett, mert a hídépítése vontatottan haladt.

 

Képzeljük el, hogy ez a határozatlan várakozás milyen lehetőségeket adott volna egy rendezett sereg számára…

 

Siklóst többen is „igen erős” várnak minősítik. A vár képe elég ismert, nézzünk rá. Közepes méretű, szép gótikus lovagvár kerek tornyokkal, a kaput fedező barbakánnal. A török ostromával szemben esélye nincs. Ráadásul az őrség felszerelése siralmas.

 

A török szabályos ostromot folytatott ellene futóárkokkal, több tucat ostromágyúval.

 

Mit csinál ez alatt az uralkodó?

 

Bécsben a nyár elején olasz zsoldosokat fogadtak fel Székesfehérvár védelmére. Ez egyrészt azt mutatja, hogy az attól délre eső területekről már eleve lemondtak, másrészt esetleg azt, hogy valamit mégis tenni akartak. Székesfehérvár, az ősi koronázó város a Bécs felé vezető országút mentén fekszik, azt fedezi. Az örökös tartományok védelme követelné a megtartását.

 

Ez is felemás azonban, mivel Filippo Tornielli zsoldosai nem mozdulnak Bécsből.

 

Miért nem?

 

Nem kaptak zsoldot.

 

Előre kialkudtak kéthavi zsoldot, de nem kapták kézhez, emiatt tétlenül várakoznak. Még július elején is.

 

Pápa és Veszprém is veszélyben forgott, bár ezek még Székesfehérvárnál is nyugatabbra vannak. Pápa védelmét a tulajdonos, Török Bálintné Pemflinger Katalin szervezi meg. Veszprém helyzete látszólag kedvezőbb.  A királyi kamara négyszáz forintot rendelt e megerősítésére. Ez nem volt valami égbekiáltóan nagy összeg.

 

Csakhogy…

 

Ez a pénz sem érkezett meg.

 

Mit tesz ilyenkor egy erélyes uralkodó? Gyorsan utánajár, és gondoskodik róla, hogy a pénz mihamarabb megérkezzen? Egyúttal, a veszély mértékére való tekintettel esetleg fel is emeli az összeget?

 

Dehogy!

 

Aki ilyesmit gondol, nem ismeri Habsburg királyainkat…

 

Ferdinánd őfelsége a legkegyelmesebben méltóztatott törődni Veszprém várával, és erélyesen megparancsolta a veszprémi püspöknek, hogy azonnal gondoskodjon saját költségére a vár védelméről.

 

Talán a püspök magától nem akarta volna védeni a várat? Őfelsége tipikus alibi intézkedéssel „gondoskodott” a püspöki székhely védelméről.

 

Mennyire felelt meg a követelményeknek Pápa és Veszprém vára?

 

Martonfalvay Imre deák – akit Török Bálintné nevezett ki parancsnoknak – a következőket írta Pápáról:

 

„„Az várat pusztán találám, várassát épületlen, igen megbusulék rajta. […] Ez időkezbe megösmerém és jól eszembe vevém, hogy ez keves néppel nem vagyok elég az nagy puszta Pápa várassának oltalmára és megtartására es hitvány palánk mellett, elhagyám az vár épületeit, az várast kezdém először építeni, honnét az várat óltalmazzák. Az várast kissebben szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az árokját is megásatám. […] Azután az vár környül való hitvány palánkot is jó bástyákkal második esztendő fordulatjában Isten segítségével ujolan megépítém jó módon, sok gondviselésömmel és szorgalmatosságommal.”

 

Ezek szerint Pápa egyáltalán nem volt védhető állapotban, a parancsnok maga volt az, aki a vár „hitvány palánkja” helyett nekifogott a város erődítéséhez, mégpedig éppen ebben az esztendőben, azaz 1543-ban. A komolyabb erődítések csak „második esztendő fordulatjában Isten segítségével” készültek el.

 

Szerencse, hogy ekkor a török nem jutott el idáig. Egy portyázó csapat járt Pápa alatt, meglepetésszerűen meg is támadta a palánkot, de a parancsnok résen volt.

 

Hát Veszprém?

 

Meredek hegy tetején álló, szabálytalan alaprajzú, középkori püspöki székhely. Ebben a korban már nem számít erősnek. Később sem lesz az, a török elleni harcok időszakában összesen tizenhétszer cserélt gazdát. Bizonyára nem azért, mert bevehetetlen volt.

 

Ferdinánd július elején elrendeli a somogyvári kolostor megerősítését. Pénzt, katonát küldeni elfelejt.

 

Közben Siklós élethalálharcot vív. A szép, de gyönge gótikus lovagvár sokkal kevesebbet bír, mint a kicsi, de zömökebb Valpó. Július negyedikén a török tüzérség lerombolja a külső falakat. Száz ágyúlövésnél kevesebb is elég volt. Közben Szulejmán divánt tart. Éjszaka a török a külső vár területeire viszi az ostromágyúit.

 

A belső várba szorult védők szívósan kitartanak. A török háromezernél több lövedéket zúdít a falakra, és aknák ásásába fog.

 

Két nap múlva Siklós elesik, az életben maradt magyar védők egy része szabad elvonulást kap, a velük harcoló környékbeliek és átállt törökök nem.

 

Ezután sorra esnek el a magyar várak. Augusztus 9-én Esztergom. Már folyik a vár ostroma, amikor Bécsből végre elindulnak a Székesfehérvár megerősítésére toborzott csapatok. Jellemző, hogy az érseki székhely bevétele után Szulejmán nyugodtan eltöprenghetett azon, menjen-e Bécs ellen, vagy sem. A hadműveleti kezdeményezést tökéletesen kézben tartotta, a császári erők félénk, vérszegény hadvezetésétől semmi tartanivalója sem volt.

 

Augusztus 17-én esett el Tata. Parancsnoka, Hannibal Tasso az őrség zömével már a szultán közeledtének hírére kereket oldott.

 

Augusztusban a török már Székesfehérvárt ostromolja. A védősereg létszáma körülbelül ötezer fő, az eddigi legerősebb őrség. A vezetés azonban helyenként bizonytalankodik, ráadásul egyre rosszabb a kapcsolata a város polgárságával. Ugyanakkor a török hadmérnökök remekelnek a mocsarak lecsapolásában és az útépítésben.

 

Zrínyi augusztusban sem tétlenkedik. Ekkor kerül először komoly kapcsolatba egymással gróf Zrínyi Miklós és Szigetvár.

 

Szigetvárt a török taktikából megkímélte, miközben lerombolta vagy bevette az összes többi baranyai várat. Szigetvár ura még mindig a Héttoronyban raboskodó Török Bálint volt, a szultánnak talán ekkor még tervei lehettek vele.

 

Könnyen lehet, hogy ezeket Zrínyi húzta keresztül. Mindent elkövetett ugyanis, hogy a vár királyi kézbe kerüljön, és fontos láncszeme legyen egy kiépítendő új védelmi rendszernek. Erőfeszítéseit a hónap végén siker koronázta, Török Bálint felesége átengedte Szigetvárt.

 

Szeptember negyedikén – miután az áruló polgárok két nappal korábban kizárták a belső várból a parancsnokot és a védők jelentős részét – elesett Székesfehérvár.

 

Ferdinánd Győrnél csapatokat von össze, ezek első parancsnoka a fehérvári őrség életben maradt egyik olasz tisztje. Zrínyi Miklósi is itt találjuk más magyar katonákkal egyetemben.

 

A tábor passzívan viselkedik, de a magyarok nem tudják visszafogni magukat.

 

Folytatása következik.