Tudod, hogy nem adom fel, Istenem

Tudod, hogy nem adom fel, Istenem...
Fogam szívom,
Csóválom a fejem,
De ameddig csak kell, tartom magam.
Neked kell szólnod,
Hogyha vége van...

Olyan világban élek, ahol éppen
Semmibe szakadnak a távlatok...
Az ész makog,
Tompul az érzelem,
És a fülhallgatós, vén Lucifer
Bébiszitterként őrzi a világot,
Fel ne ébredjen az emberiség...

Férj vagyok és
Apa;
Ma régimódi,
Mint özönvíz előtti kövület,
Amikor már süket, meg
Vak a többség,
És büszkélkedik a gonosztevő...

Tudod, hogy nem adom fel, Istenem...
Amíg élek, írok,
Tüsténkedem,
Van Anikóm,
Lányaim,
Otthonom...
Miattuk az Élet szent kötelesség,
Miattad pedig helytállás,
Uram...

Tudod, hogy sosem adom fel, Uram...
A vén Idő suhan,
Rossz jelenünknek száraz lelke van,
És önjelölt, kontár partnereid
Öngyilkos világot kotyvasztanak..

A drog-álmot alvó emberiség
A gonosztevő jogait vigyázva
Az áldozatokat gyalázza meg...

A pénz-oltárok profán papjai
Hazug zsolozsmákkal halál idéznek,
Korrupt hazugság fent,
A kocsma lent,
És semmi sem számít már, ami
Szent.

Tudod, hogy sosem adom fel, Uram,
Ébresztgetek,
Amíg értelme van...
A Föld forog,
Jöhetnek ennél hitványabb korok...
Hogy túlerő?
Legfeljebb meghalok...

Dacos külsőkörös költő vagyok,
És vigyázok, hogy mindig az maradjak
Mindenhol,
Csak Előtted nem,
Uram...

Se hivatali brancs, se grémium,
Se disznóhólyag-hierarchia,
Se hazát áruló érdek-sznobok,
Se bikkfanyelvű kan-szirén dalok
Nem csábítanak tévútra Uram;
Megalkuvónak meg öreg vagyok.

Tudod, hogy sosem adom fel, Uram,
A mennyországod se kell - hogyha van..
Akad oda elég semmittevő,
Özön világlátott luxusszamár,
Ismersz eléggé -
Nem vágyom közéjük,
Belém kövültek olcsó, büszke
Elvek,
S az anyagiak - rég nem érdekelnek.

Tudod, hogy nem adom fel, Istenem...
Fogam szívom,
Csóválom a fejem,
De ameddig csak kell, tartom magam.
Neked kell szólnod,
Hogyha vége van...