Uballit háza - VIII.

Sir Robert a taxiból felhívta egykori kollégáját.

• Halló!
• Robert James Frazer! Te vagy az Kenny?
• Sir Robert? Mi van veled, öreg cimbora?
• Kenny, Rómából telefonálok. Utána tudnál nézni a nyilvántartásban a „bolgár esernyős” ügynek?
• A bolgár esernyős ügy? Miért érdekel az téged? Azt hittem, jól megérdemelt pihenésedet töltöd, és egész nap újságot olvasol, vagy sütteted a hasad a napon valamelyik tengerparti fürdőhelyen!
• Kenny, az a gyanúm, hogy egy ahhoz nagyon hasonló esetbe botlottam.
• Robert, a saját szakálladra nyomozol?
• Majd személyesen elmesélem!

Kenneth Murphy magas rangú londoni rendőrtiszt néhány pillanatig gondolkodott a vonal túlsó végén.

• A bolgár esernyős ügyet nem lesz könnyű körülszimatolni, mert a titkosszolgálatok foglalkoztak vele, de meglátom, mit tehetek. Telefonon azonban semmit sem fogok róla mondani.
• Ahogy visszatérek, felkereslek.
• Két-három napra szükségem van, Robert.
• Hamarabb úgyse jutok haza.
• Rendben van, vén lókötő, várlak!

Bő félóra múlva Sir Robert ismét ott ült Vincenzo Ligi felügyelő irodájában. Kora este lévén a hely sokkal csendesebb és diszkrétebb volt, Frazer bejövet alig néhány rendőrt látott.

• Körülszaglásztunk a postán, Robert! — közölte az olasz rendőrtiszt.
• Az eredmény?
• A küldeményt Németországban adták fel, Hamburgban, pontosan egy héttel ezelőtt. Kérésemre a német kollégák megpróbálják kideríteni, ki volt a feladó.
• Remek! Nagyon szépen köszönöm, Enzo!
• Van már bizonyítékod?
• Az sajnos még nincs. Főleg olyan nincs, amit a bíróság elfogadna. Viszont van egy újabb kérésem.
• Ki vele!

Sir Robert röviden elmesélte, mire jött rá, aztán előadta a kérését. Vincenzo Ligi előbb meglepődött, aztán annyira felvidult, hogy ezúttal kézzel kezdte sodorgatni a bajuszát.

• Azt mondod, lefényképezték a gyilkosokat?
• Biztos vagyok benne! Ott állandóan csattognak a fényképezőgépek, működnek a kamerák. Nem is beszélve a temérdek mobiltelefonról. Nem telik el egy perc fényképezés nélkül. Valaki egészen biztosan megörökítette a tettesek valamelyikét! Az sem lehetetlen, hogy mindet! Csak nem tudja, mit fényképezett le!
• Ez nekem eszembe se jutott volna!
• Ott voltam, szétnéztem.
• Ez nagyszerű! — kiáltott fel az olasz, de a lelkesedése egy pillanat alatt lelohadt, az ábrázata gondterheltté vált. — Csakhogy honnan ássam elő a fényképeket? Meg honnan tudom, hogy melyiken látható a gyilkos, és ki az?
• A legtöbb eszköz rögzíti a kép készítésének időpontját.
• Na és? Mit kezdjek vele? Tudjuk talán, hogy pontosan mikor történt? Három perccel előbb, vagy tíz perccel később már egy másik hátizsákos férfi csellenghetett arra, akinek semmi köze a gyilkossághoz. Vagy teljesen más szerelmespárok kóstolgatták egymást a szökőkút lépcsőjén.
• Megvan az időpont!
• Micsoda?
• Tudjuk az időpontot. 14 óra 55 perc.
• Micsoda?
• Mondom: 14 óra 55 perc.
• Honnan tudod?
• A szemtanúmtól. Véletlenül éppen akkor nézett az órájára.

Ligi felügyelő felugrott a székéről.

• Hiszen ez kolosszális! — kiáltotta igazi olasz temperamentummal.
• Nekem mondod?

Ligi visszaült az asztalhoz.

• Még így sem lesz a dolog könnyű, — morfondírozott. — de ezt már végre lehet hajtani. Csak meg kell szervezni a dolgot. Van már támpont. Hétvégén, elutazás előtt rendezek még egy komoly akciót. Még a rendőriskolásokat is bevonom. Minél ötletesebben dolgoznak, annál jobb. Azt mondtad, rendkívül fondorlatos a gyilkosod?
• Azt.
• Mostantól nagy bajban van!