Uballit háza - XIV.

Az óceán túlsó oldalán a férfi hálóköntösben ült az ágya szélén, és elgondolkodott. Vajon a hívatlan látogatók némelyike a halála előtt nem juttatta el még valakihez azt az átkozott iratcsomót? Jó lenne, ha senki más nem értesülne róla. Így is túl sok a gyilkosság. Minél több „szívroham”, annál nagyobb a lelepleződés veszélye. Hátha senki máshoz nem jutott el az anyag! Nagy baj lenne, ha bárki komolyan venné, és szaglászni kezdene! Önmagában már az is katasztrófa, hogy egész gyilkosságsorozatot kell lebonyolítani a világ szeme láttára. Az átkozott szökevények tehetnek róla! Meg a mindenkinél átkozottabb Theodora! Ő rontott el mindent!

Átkozott Theodora! A leggonoszabb, legrosszabb unokahúg a világon! Mindig is baj volt vele, gyerekkorától kezdve! Elbolondította azt az ostoba Rustemet! Theodora Uballit Házának fő ellensége!

A férfi keze ökölbe szorult. Még nem mondott le róla, hogy érvényre juttassa akaratát: Theodorát fogják el élve — lehetőleg nézze végig Rustem megnyúzását. Utána vigyék haza, és a Szégyenudvaron húzzák karóba. Vagy elevenen nyúzzák meg! Ehhez ragaszkodik, és keresztül fogja vinni! Leginkább Őfelségét kell hozzá meggyőznie.

Igen, Őfelségét! A férfi elvigyorodott. Őfelségét. Az én drága jó apámat; azt a babonás, hisztériás, szeszélyes, vén bolondot! Ha Őfelsége nem járul hozzá, maga intézi el a nő kivégzését.

A világ szemét nem szabad magunkra vonnunk. Ha minden szökevényt elfogtunk, azonnal el kell tűnnünk. A Pohárnok Gárda összes tagja térjen haza. A világ rendőrségei egy ideig hadd nyomozzanak a megnyúzott holttestek ügyében, előbb-utóbb majd feladják. Ha meg képesek „bűnöst” találni, annál jobb! Még nem jött el az ideje, hogy a világ tudomást szerezzen Uballit Házáról.