Jelenlegi hely

Új kenyér

Beküldte hzsike - 2015, augusztus 20 - 10:36

H.Gábor Erzsébet

Új kenyér

Az asztalon hűl az új kenyér,

simítja kérges, vén tenyér,

a gazda nézi, nyála gyűl,

könnyeit nyelve hátra dűl.

Megszegi némán, szótlanul -

az ünnep a csendben ott lapul,

kordul a gyomra, enne már,

szelíden száll az illatár.

Könnyűre fújta a jó kovász -

szájához venni tétováz,

szemét becsukva ráharap,

dolgos kezeket áld a nap.

Foszlik a béle, jóízű,

a héja rozsdás-rőt színű -

eladná érte mindenit!

Az asztalnál ott ül Isten is.

Hozzászólások

Haász Irén

2015, augusztus 20 - 19:22

Permalink

Ünnepi vers, kedves Zsikém,

Ünnepi vers, kedves Zsikém, nem értem, miért olyan szomorú a gazda, ha ilyen szép kenyeret sütött...:))))

Az utolsó két soron töprengek...

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

hzsike

2015, augusztus 23 - 14:33

Permalink

Az öröm, a hála, és a meghatottság percei ezek, drága Irénkém. Ezért a pillanatért mindent megadna a "gazda", ezért, és az ilyen pillanatokért érdemes élni, de még megszületni is talán... Öröm könnyek ezek. Feri remekül megírta helyettem is.

Ölellek, szeretettel:Zsike :)

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

hubart

2015, augusztus 21 - 13:28

Permalink

Gondolom, hogy azok a könnyek

Gondolom, hogy azok a könnyek a meghitt pillanat örömkönnyei. A dolgozó ember hétköznap nem ér rá elgyengülni, érzelegni, de az ünnepi asztal erre is alkalmat ad. Olyankor gondol bele nehéz sorsába, és az isteni kegyelembe is, amely mégis friss kenyeret ad az asztalára. Szép versedet örömmel olvastam.