Vacak

Belépni bárkit engedett,
de kijutni nem lehetett,

csak ha ott mentünk mellette,
s rászóltunk néha: - Helyedre!

Nem bírt bringást, egyenruhást,
acsarkodva szidott postást,

bátorságát fitogtatva
a szemetest is elkapta.

Bár nem mutatta a neve,
ily vitéz volt a jelleme.

Ám a jó gazda óhaja
engedelemre szoktatta.

Morogva, nyíva tűrte hát
lábatlankodni, kit utált.

Volt egy szoknyás, ki szederjes
lábától lett ellenszenves,

oszloplábain gyakran állt
udvarunkon, s hosszan pletykált.

Jöttének sohasem örült,
keringett csak lába körül,

és azon morfondírozott,
mint hagyhatna rajta nyomot.

S egy lámpaoszlop emléke
villant egyszer kis eszébe,

Hátsó bal lábat emelt hát,
s megöntözte azt a bokát…