Violin...(hangszerek, kicsit másképp)

Tested méltó mása a legszebb földi lénynek,

S oly vékony, könnyű benned a lélek,

Hangodtól az ég is sírni óhajt,

Könnyezve száll, ha lenget égi sóhaj.

Karcsú nyakad, ha illetné ujjam,

fogni sem merem, nézlek lángra gyúltan,

ha testedhez simulnak értő kezek,

angyalok kórusai köréd sereglenek...

Szólhatsz szívet szakítva, léleknek vigaszt hozva,

vagy vad vágyakat egekbe ostorozva,

majd szelíden, csendben sírdogálsz halkan,

csak az hall, ki érzi lelked, szívében dal van...

Majd vágtatsz tüzeken, lezúgsz gerinceken,

bérceken át, cifrázva hangod, s elnémul a csalogány,

magadnak lopva el szerelmese hívó szavát, zendítve harangot...

Szólsz, ha élet születik, halálba te kísérsz,

szép szavad az időt múlatja szüretig...

Túlélni a zord telet veled: semmiség.

Karcsú derekad nem szorítja ráncba krinolin,

mint szelíd fenevad, szólítva hívsz a táncba, idomítsz,

fülembe csendül egy dallam, andalít, könnyel kifolyik...

Nő vagy a nők között, királynője a hangszereknek,

Veled gyűlölnek az istenek, s az emberek veled szeretnek,

Ércesen csengő hangú, dallamod, bársony langy violin,

lelkemet is az égbe, ha utamnak egyszer vége,

te kísérd el a síromig...