Víz-adó

Víz-adó

I. Rákóczi György, a “bibliás őrálló fejedelem” nyakas református volt, elődjénél kevésbé nagyratörő, de igen szívós, egyszerű gondolkodású ember volt. Az államügyeket legszívesebben a feleségével, Lorántffy Zsuzsannával beszélte meg.

Egyszer komoly pénzzavarban volt a nagyságos fejedelem, és Kolozsváron néhány tanácsnoktól kért javaslatot – a fejedelemasszony akkor nem volt vele, állapotosan Sárospatakra vonult el.

A tanácsnokok arról próbálták meggyőzni a fejedelmet, hogy új adót kell kivetni.

- Ugyan, mire? – kapta fel a fejét a fejedelem. Tisztában volt vele, hogy nem bölcs dolog túlterhelni az alattvalókat.

Röpködtek a butábbnál butább adó-ötletek. Rákóczinak egyik sem tetszett. A végén – amikor már kifogytak a javaslatokból – az egyik tanácsnok felvetette:

- A vizet kéne megadóztatnia nagyságodnak!

- A vizet? – hitetlenkedett a fejedelem.

- A kutakat. Van Erdélyben több ezer. Fizessen adót, aki használja őket. Mindig csak pár garast. Ez csengő aranyak ezreit jelenti az állam számára.

Buzgón helyeselt az összes.

Rákóczi fejedelem megcsóválta a fejét. A kutakat? Adóztassa meg a kutakat?

Az összes egyszerre beszélt, mind amellett érvelt, micsoda végtelen bölcsesség adót vetni a kúthasználatra.

- Vizre mindenkinek szüksége van! Senki se vonhatná ki magát az adó alól!

Rákóczi fejedelem azonban sohasem veszítette el a gyakorlati érzékét. Határozott mozdulattal rázta meg a fejét.

- Ebből semmi sem lesz! Nem vetek ki víz-adót. Menjenek nagyságtok, képtelenek nekem okos tanácsot adni!

Lehervadt a mosoly az arcokról.

- Távozzanak!

A legöregebb kérdezte meg:

- Miért?

Rákóczi szúrós szemmel mérte végig őket:

- Csak az Úristen változtathatja a vizet borrá vagy arannyá! Tűnjenek a szemem elől!