Fogunk-e meghátrálni?
Nemigen!
Ez a bicikli másmilyen:
Ilyen!
——–
Itt nem lesz protekció,
Suskus,
Stikli;
Ez másmilyen bicikli.
——-
Az anyag
Amint egy-két imádója akad,
Istent tagad;
De hogyha a Létről kérdeznek tőle,
Entrópiába menekül
Előle.
——-
Lopott illatban járó talmi fenség
Az intézményesült reménytelenség…
——-
Fogunk-e meghátrálni?
Nemigen!
Ez a bicikli másmilyen:
Ilyen!
A kisebbik is felnőtt már,
Pedig olyan hamvas,
És kislányos ma még,
Az Égen visszhangoznak a mesék;
S az Idő résein keresztül
Olykor
Megsimogatjuk régi életünket.
———
(Megígértem, hogy nem lesz vers belőle;
De tudd meg:
Elvarázsolsz bármikor.)
——-
Még szőke hajjal fogtam a Kezed,
S a szép jövőért reszkető reményt
Közömbös sziklafal takarta el,
——-
(Fantasztikus voltál már akkor is,
S azóta egyre több…)
——–
Kint hideg van…
A novemberre súlyos köd terül,
A felhő feketül,
Átokföldek
Prófétái
Ülnek ott
Felül.
——-
Lehullt a levél,
Döngve cammog már felénk
A Tél.
——-
Kint hideg van…
Szürke köd-nejlonba szorult az ég,
Eltűnt a messzeség,
Régi gyertyák csonkja szárad
Tán már
Egy sem ég.
——-
Közöny kavarog,
A négy sarokban
A nihil forog,
Meg festett világvége-viharok.
——-
(Hektór szavai az Idő palackjában – egy régi novemberből)
Trójai tábortűz mellett…
Szürke égen Hold ragyog,
Jövőt váró félelemben
Hallgatnak a csillagok.
———
Lent a völgy párás ködében
Akháj őr szeme kutat,
Isten-protekciós hősök
Fenik ránk a fogukat.
——-
Nekem nincs isteni ősöm,
Apám nemzette fiát,
Szegény asszony volt az anyám,
Nem ízlelt ambróziát.
———
Zsákmányolni jöttek ide,
S acsarkodnak – főleg rám;
Két hete indult el az új honlapunk. Nekem a lehető legbalszerencsésebb módon alakultak közben a körülményeim, hiszen öt hétig nem volt idehaza este netem, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá…
Hosszú ideje ma először tudok ebben az időpontban az internet előtt ülni…
Persze, még nyugtával a napot, néhány napnyi bizonyság még kell ahhoz, hogy végre elhiggyem: szolgáltatómnak végre sikerült megtalálnia és kicserélnie a baj vélhető okát, a negatív hőtágulás miatt nem érintkező rossz csatlakozót…
Lassan el merem hinni…
——–
A dallamban, a rímben,
Szóban, mintában, színben,
Játékban,
Hangulatban,
Abban legyél magyar…
—–
A magyar szó nekünk szent,
Másoknak hangulat,
De attól, hogy nekünk szép
Más szépet
Nem tagad.
——-
A ritmusban, a hitben,
Friss, élni vágyó hitben,
Álomban,
Szeretetben;
Abban legyél magyar….
——
Már sokszor fogtunk össze
Történelmünk telén,
S tiszteltek érte minket
Az egész földtekén.
——-
Egy hónapja
Próbálgatja
Hitemet,
Eszi a türelmemet
A net…
——-
Ahogy hűl az idő,
Éles lesz a levegő,
Elmegy
A net;
S én csak nézek,
hogy megint
Hova lett…
——-
Lám, lám,
Dagad a telefonszámlám.
Félórákig várakozom,
Reklámjaikat hallgatom,
Sokára szende női hang:
Szia!
Itt a szolgáltatói
Impotencia!
——–
Ó, net!
Kellesz most nekem
Mindenek felett!
——–
Öblösödnek a terek,
Napok rövidülnek,
Szárnyaszegett tegnapok
A lábam köré gyűlnek.
Fényesre kopik a múlt,
Vak feledés csörtet,
Doktrínába zárt képzelet
Rozsdás láncot csörget.
Öblösödnek a terek,
Napok rövidülnek,
Komolytalan lázadások
Sírba szelídülnek.
Magyarhonban este van,
Kedvesem karomba’,
Az ölelés sátrán túl
A vén puszta goromba.
Tágulnak a Mindenek,
Szűkül a szerencse,
Novemberbe lép az év,
Pihen a folyami rév.
Tompa fényű novemberben
Fényről álmodik az ember.
———
Kicsi otthon, kicsi ház,
Jókedvű füst koronáz,
Álmunkra és reményünkre
Kis tűzhely vigyáz.
———-
Novemberbe lép az év,
Gubán szunnyad a hírnév,
Tompa fényű novemberben
Hírről álmodik az ember.
——–
Eső hull a betonra,
Szürke felhő hegyorma
Úgy feszül a fejünk felett,
Mint hatalmas vitorla.
———
Novemberbe lép az év,
Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő;
Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.
———
Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből;
Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.
——–
Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú;
Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.
——–
Hibbant jóslat a végét jelzi a kerge világnak;
Vénasszonyfecsegés nem hoz a Földre halált.
———-
Nem maja próféták tudják, hogy hol jön a vége;
Körbefordul a világ,
És újra visszatér;
S bár végtelen a Tér;
Ég a Földdel
Majd valahol
Úgyis összeér,
És újra visszatér.
———
Ritmus az Élet,
Csend a halál;
Valaki mindig
Vár.
———
Elszáguld a víg ifjúság,
És újra visszatér,
Mint szívünkben a vér;
Küzd a hitvány entrópia,
Mint fénnyel
A dér.
——–
Ritmus az Élet,
Csend a halál,
Égen csillag
Leszálltatok az Idő vonatáról,
S egy szürke ösvényen
Eltüntetek;
Hiányotok fáj,
S emléketek
Magában kesereg.
——-
A könnyek függönyén
Távoli hétköznapok
Árnya
Kopog,
S a meghitt Múlt
Mélázva
Andalog.
——-
Holtak.
Az Időnek már nincs szüksége Rátok,
Csak nekünk lenne
Fájdalmas-nagyon;
Túl félszeg óhajon,
Túl elfelejtett pillanatokon.
——-
Anyám derűje,
Zsörtölődő kedve
Didergő reggelek
Vénülő fejedelme;
Október mindig hallgatag;
S Ősz derekán a vén falak
Mohón szomjazzák a konzerv nyarat.
——-
Didergő reggelek
Vénülő fejedelme;
Az Ősz az Élet
Mélyülő szerelme.
———
Súlyos felhő-frontok cikornyás fríze,
Talányos, mint az őszi csókok íze.
———
Október bölcs és hallgatag,
S a roskatag falak
Tartják az Ősz álmodozó egét;
S vigyázzák
A Szerelem melegét.
——–
Seprűs vén Október
Dagaszt őszi sarat,
Söpröget lehullott
Pesszimizmusokat.
——–
Seprűs vén Október,
Az elaggott vagány,
Tudjam, hamisan szól
A fennkölt ál-magány.
———
Seprűs vén Október
Illúziómentes;
Tudja: sertésbőrben
Bennfentes a hentes.
——–
Szikkadt brekegésnek
Örüljön a díja,
Igaz magyar dalnak
Többé nem lesz híja.
——–
S aki a magyar dal
Tüzes borát issza,