Ezerszeres nyári
Létben;
Bő harminc év szenvedélyben,
Szerelemben,
Kis Otthonban,
Nyári munka-nyugalomban,
Erőm teljében,
Szép napon,
Rágódva sok gondolaton,
Fönt aranyló
Nap mosolyog;
Köszönöm,
Nagyon jól vagyok!
Hamis trianoni nóta
A felvidéki fonóba';
Rosszul képzeled, tót kobold,
Nevünk "Uhorsko" sose volt.
Mindig Magyarország voltunk,
S míg világ van, az maradunk.
Nem ad felmentést a nyelved,
Sem pedig új történelmet.
Nyelved bármi szóra révül,
Felelősséged nem évül.
Hamis trianoni nóta
Nyekereg már száz év óta.
Nyugtalan lelkiismeret
Generál rossz tévhiteket,
És beléjük kapaszkodva
Tulajdon lelkét altatja,
Közben mindig talál okot
Gyűlölni, akit meglopott.
Elmúlt marxista dogmatömkeleg
Lebegett az ifjúságom felett.
Sötét felleg volt, gondolat-bakó;
Azt képzelte, hogy örökkévaló.
Megszállt minden profán területet,
Azt hitte, ő áll a világ felett.
"Osztály nélküli" utópia ott fenn,
Brutális, gyarló diktatúra itt lenn.
Elmúlt marxista dogmatömkeleg
Gyors bukásán pokolban kesereg.
Mégsem stimmel a dialektika?
Ha mégis, akkor hol van a hiba?
Saját logikája szinte recseg,
De azzal sohasem értheti meg,
Háborút csak hülye akar;
Békére vágyik
A Magyar.
Dogmáktól zápult bal-agyak
Háborúért rimánkodnak.
Elégedetlen az undok,
Vérre vágynak a bolondok.
Profán lelkekben zűrzavar;
Háborút csak hülye akar.
"Borzasztó egy ország!" vagyunk,
Mert magunkhoz ragaszkodunk.
Most már ilyesmit makognak
A doktrína-elvakultak,
Mert a "nyugati haladás"
Botjára nálunk nincs kapás.
"Borzasztó egy ország!" vagyunk,
A Múltunkhoz ragaszkodunk,
Mert anélkül nincsen jövő.
Ne doktrína írja elő,
Ne is korrupt hivatalnok,
Hogy
Hazánkban a
Magyarok
Mit fogadjanak el,
Mit nem;
A Jövő nem a fán terem,
Hanem az Ember
Lelkében;
Csak egy Nap ragyog az égen...
A háború nem az Élet része.
Akárki bárhogyan manipuláljon,
Uszítson vagy kocsmafilozofáljon,
Akárhogyan visít a média,
A háború nem az Élet része,
És nem is lesz az soha.
A háború a sátán menedéke;
Isten,
Jövő és
Fejlődés;
A Béke.
Fegyvert csupán profán gonoszság alkot,
Isten sohasem küld lőszert,
Se tankot.
A háború sohasem vezet jóra;
Nem harcra van szükség,
Hanem
Békére,
Okos
Szóra.
A háború nem az Élet része.
A hétköznaphoz fegyver sohasem kell,
Globális vízözön-játszma;
Aranyalmafa lerázva.
Minden bokor gagyit terem,
Nyugdíjazva az értelem.
Rossz igék hullnak szerteszét,
Minden más "gyűlöletbeszéd".
Árboc hegyén kalózkendő,
A Tisztesség üldözendő.
A Jövő csontig elázva;
Globális vízözön-játszma.
Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Hiába...
A világ úgyis
A Hit Útján
Megy tovább.
Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Az "ifjú demokratára"
Jó illik a
Verőlegény-nagykabát.
Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Materialista körben
Magától nem ér véget
Az "Add tovább!".
Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Profán utópiákból már
Nem kér többet
A világ.
Ávós elvtárs nagypapák,
Szivárványos unokák;
Atlantisz nem kapitulál.
Hiába feledés, halál,
Hajdani nagy katasztrófa,
Nem áll be a halálsorba.
Újjászületik a mélyben,
Minden nemzedék lelkében.
Atlantisz nem kapitulál.
Bár ellene glédába áll
Minden korok dogmahada,
Nem fogja feladni soha.
Rövidített teremtések,
Ásatag hatalmi érdek,
Vallások szentelte mesék
Mind elhullanak szerteszét,
Anikómmal
Itthon,
Szépen;
Valóságos szép
Mesében.
Meghitt
Otthon,
Vályogfalak,
Vén körtefa alatt fapad.
Boldog örömmel dolgozok,
Erőim teljében vagyok.
Valódi,
Élő
Mesében;
Anikómmal,
Ketten,
Szépen.
Ideológiák
Néma temetője;
A pokolban van,
De ott is
Iszonyodnak tőle.
Sötét liget rejti
Az utópiákat;
Körben karók hegyén
Halálfejek állnak.
Citruslombok alatt
Dogmabirka béget,
Hideg szél űzi semmibe
A hamis igéket.
Élenjáró tanok
Komor temetője,
Minden tisztességes embert
A hideg ráz tőle.
Lehull az anyagról
Matéria járma;
Osztályharcról szól a halott
Bolsevizmus álma.
Színes levelekből
Torz karikatúra;
Alatta meg a sokszínű
Magyarként nézek az égre;
Okom van a büszkeségre.
Egyedül álljuk a sarat
Régen a Kárpátok alatt.
Eredetünk homályba vész,
Már az oszágunk sem egész.
Állunk makacs
Reményeken.
Megfogyva bár,
De törve nem.
Magyarként nézek az égre.
Legalább ezerszáz éve
Itt a Kárpát-medencében
Él,
Küzd,
Boldogul
A Népem.
Túléltünk törököt, tatárt,
Gonosz, megcsonkított határt,
Jöttek hódító seregek;
Kánok, szultánok, szovjetek
Se utópia,
Se disztópia,
Az írónak nem a bukást kell kutatnia.
Az egyik nyárnak látszó örök este
Doktrína-bugyirózsaszínre festve,
A másik rémkép végzet-mázba szöve,
Minden Jövőt a hideg ráz ki tőle.
A Mű ne hazudjon,
Ne is ijesszen;
Isten áldása nincsen egyiken sem.
A Műnek Reményt kell
Alkotnia;
Se utópia,
Se disztópia.
Az Üdvösség csak egyéni lehet,
A végzet pedig tömegmozgalom.
Isten
Odafenn,
Semmit nem rendel eleve el,
A fátum puszta profán túlerő,
Meg halotti lepel.
Isten,
Szerelem,
Szabad Akarat
Csak annak marad,
Aki a kolomp után nem szalad,
S Becsületes marad.
Isten,
Szabadság,
Lélek
Idebent;
Együtt vagyunk a Rend,
Ahogy
Odafent.
Isten,
S Mindenki, aki
Önmaga marad...
Lélek,
Szerelem,
Szabad Akarat...
Isten,
Szerelem,
Lélek,
Minden Nemzetnek van
Útja;
A Magyar ezt régen tudja...
Jövőt nem a végzet nemzett;
Annyi Út van,
Ahány Nemzet.
Út lehet egy egész sereg;
Csak egy Célhoz vezessenek.
Soha nem csupán ráció;
Hit,
Lelkület,
Tradíció.
Minden Nemzetnek van
Útja;
Van, aki régóta tudja,
Van, aki nem értette meg,
S még zsákutcában tévelyeg.
A Nemzet a közös
Remény,
De felelős csak
Az Egyén.
Harsoghat bármely túlerő,
Nemzet nélkül nincsen jövő.
Kis sárgacsőrű feketerigó
Totyog a kertben.
Nyáron élni jó.
Jövőt teremtve
Mosolyog a Nyár,
Most tanul repülni
A kismadár.
A Kezdet és Vég
Egymás kezét fogva
Néznek az elmúlt
És jövő napokra.
A Nyár az álmok arany kerete,
Egy korszak vége,
Egy új kezdete.
Totyog az udvaron
Egy új lakó;
Kis sárgacsőrű
Feketerigó.
Anikómmal ketten vagyunk,
Ez a sokadik szép nyarunk.
A Másik
A Jobbik Énünk;
Boldogok vagyunk,
Mert Élünk.
Friss minden Szerelem-tájék,
Minden Pillanat ajándék.
Ez a sokadik szép nyarunk
Anikómmal
Ketten vagyunk.
Úszni magamtól tanultam
Gyermekként a Balatonban.
Ezerszer is kapálóztam,
Buktam, ittam,
Fel nem adtam.
Elmerültem,
Fuldokoltam;
Azért is tovább folytattam.
Csapkodtam,
Bugyborékoltam,
De a végén -
Fennmaradtam...
Úszni magamtól tanultam
Nyaranta a Balatonban.
A Balaton
Csodák helye,
Számomra az Élet Vize.
Partja mellett nevelkedtem,
Partja mellett eszmélkedtem.
Ott tanultam kételkedni,
Remélni,
Tanulni,
Hinni.
Platón Akadémiája
Éppen akkor lett bezárva,
Amikor keresztény dogmák
Egymás homlokát taposták,
Hörgött a Filozófia,
És ellenzék kellett volna,
Hogy sok keresztény fogalom
Ezerfelé ne szakadjon,
Hogy ne a hatalmat nézze,
Hanem a Hitet őrizze,
S eretneküldözés helyett
Tartsa meg a Becsületet...
Platón Akadémiája
Az ókor fényét vigyázta,
Justinianus bezárta,
S a barbárság jött utána...
Platón Akadémiája...
Máig terjed a hiánya...
Atlantisz országútjain
Pihen az Idő;
Bárhogy kitépik a Múltat,
Mindig újra nő.
Atlantisz országútjain
Hallgatag a szél,
Néma idők holt dalnoka
Lelkünkben regél.
Atlantisz országútjain
Nem halad szekér
Aki arrafelé sétál,
Öröklétben él.
Atlantisz országútjain
Kátyúk sincsenek,
Csak az idők kezdetén járt
Arra hadsereg.
Atlantisz országútjain
Nincsen kövezet,
Mégis összetartja őket
Az Emlékezet.
Atlantisz országútjain
Nem virít a fű,