Ősz-öböl homokos partján
Bogáncs virít, meg bojtorján.
Bíbor virágú szkepszisek
Altatnak örökre hitet,
Szőrös lapulevélen át
Oszlatnak élet-koronát,
S végül álnok entrópia
Száll az álmok poraira.
Nemhit szunnyad bozót alján;
Ősz-öböl homokos partján.
(Az egykori zentai csata 1697. szeptember 11-én)
A Hódoltság egy hídfőben végezte,
Zenta mellett,
Szeptemberi napon,
Szavojai Jenő herceg
Elagyabugyálta a szultánt
Akkor
Nagyon.
Moháccsal indult,
Zenta lett a vége,
Oly állapotban volt akkor
Hazánk,
Hogy talán senki fel sem fogta akkor,
Hogy vége,
Hogy vége
Végre....
Mohácsnál minden odalett,
Vízöntő sohasem enged;
Éber Álmokat dédelget.
Csüggedés porát nem nyeli,
A horizontot kémleli.
Míg Ég a Földdel összeér,
Mindig szebbet, jobbat remél.
Rohannak a lomha évek,
Hull a levél,
Fogy az Élet.
Az ősz bánatos dalt penget;
Vízöntő sohasem enged.
Száll az Ősz zenéje újra;
Már a tücsök is ezt fújja.
Holdfény inog, levél rebben;
Ősz dalol a fellegekben.
Lombot tarkít őszi festék,
Keserédesek az esték.
Széllel zeng őszhárfa húrja,
Száll az Ősz zenéje újra.
Bőrömből ki nem léphetek,
Saját utamon lépdelek.
Idő szalad,
A Föld forog;
Mindig önmagam maradok.
Szép hatvan fölötti évek;
Magunk örömére
Élek.
Szürke kora őszi egek;
Bőrömből ki nem léphetek.
Ha túlerő morog,
Az egy dolog;
A Föld mégsem neki forog.
Halefet akárki élez,
Ember tervez,
Isten végez.
Egy csöpp élethez is kevés
Ezer méter fenyegetés...
Ha pénz gyomra korog,
Az egy dolog;
Számlákból Élet nem csorog.
Talmi nagyot Idő fékez,
Ember tervez,
Isten végez.
Doktrína csikorog?
Az egy dolog,
Dogmahegy mocorog?
Az egy dolog,
Trója romjait eladták,
Hektór sírját veszni hagyták.
Kisstílűség arca érdes,
A Hagyomány - veszteséges.
Ütött-kopott jövő-vagon;
Tál lencsék - futószalagon.
Butaság buta-merészen
Magáról távlatot képzel.
Vigyorognak az ebadták;
Trója romjait - eladták.
Nyársirató szeptemberben
Gondok foga közt az ember.
Mindenütt sötét fellegek,
Mindig robbanás fenyeget.
Minden probléma egyszerre
Ontja dühét a szemembe,
Egy helyébe tíz új terem,
Csak úgy kapkodom a fejem...
Erős legyek a
Hitemben
Nyársirató szeptemberben..
Ostromló gond-hadseregek
Rekedt dobszólója pereg.
Felleg módján örvénylenek,
Időnként bekerítenek.
Kedves gondok, hőbörögtök,
Lőhettek, de be nem jöttök
Lelkem házi szentélyébe,
Ott Szerelem van és
Béke.
Míg élek, addig éberek;
Ostromló gond-hadseregek.
Vén hajó Idő-tengeren,
Rossz jelen-hullámhegyeken
Bukdácsol jövő-irányba,
Tépett minden vitorlája.
Szél hajtja a fellegeket,
Mindenütt vihar fenyeget.
Reszket a Lélek,
Az Élet;
Recsegnek az eresztékek.
Ha nincs jövő-cél,
Hát legyen;
Vén hajó Idő-tengeren.
Monomániás végzetek
Unalmas serege fecseg.
Minden "reálpolitika"
A halál régi rokona,
Vagy azt képzeli magáról.
Nem lát se erdőt a fától,
Sem pedig erdőtől a fát,
Csak vonszolná magát tovább.
Monomániás végzetek
Szennyes ökörnyála lebeg,
Sötétíti el az eget
Idők, intézmények felett,
Miközben mű-tömjént éget -
Anyag-reménytelenséget,
Nyaram lassan Őszbe zuhan;
Mi célod még velem, Uram?
Még csak tréfál velem a szél,
De már közeledik a Tél.
Baj, probléma mindig akad...
Míg élek, állom a sarat.
Verseim nem állnak félre,
S nem vonulnak díszszemlére.
Időm hol oson, hol suhan.
Amint parancsolod,
Uram.
Lótom-futom hiszterézis;
Megcsináljuk - csakazértis.
Agyzsibbasztó realitás?
Féljen attól mindenki más.
Ellenünk a statisztika?
Béke szálljon poraira.
Csüggedésre nincsen idő,
Bizonyítson a túlerő.
Lótom-futom hiszterézis;
Megcsináljuk.
Csakazértis.
Hatalmas várrom a ködben,
Legfeljebb sejthető,
Igazi nagyságában még
Nem érzékelhető.
Kárpát-medencei Múltunk
A mítosz-ködbe vész,
Egy-két darabja ránk maradt,
De sehol az egész.
Hátterében a Kárpátok
Fenséges ormai,
Itt-ott néha felsejlenek
A nagy vár tornyai.
Kárpát-medencei Múltunk
Torzóként él velünk,
Félreismert darabjait
Használták ellenünk.
Extrém nyárvégi hőségben
Forr a levegő,
Csörögére szikkad minden
Profán túlerő.
Izzad a háttérhatalom,
Bűzlik a latyak,
Háborúznának hőségtől
Megzápult agyak.
Perzselő kánikulában
Szikrázik a por,
Minden kósza rosszindulat
Szilánkokra forr.
A vad, őrjítő hőség az
Elmébe hatol,
Ragacsosan tapad ránk a
Nyárvégi pokol.
Extrém nyárvégi hőségben
Reszket a világ,
Minden bárányfelhő avas,
Zsíros, sós cobák.
Lángoló flaszter résében
Elszárad a fű,
Világbíró ostobaság
Vakargatja horpadt hasát.
Érték vagy okulás végett
Empátiába nem téved,
Nem is gondolkodik nagyon,
Mert ami kell, írva vagyon.
Nem érdekli mások gondja,
Legfeljebb a vállát vonja,
Orrhegyénél tovább nem lát;
Világbíró ostobaság.
A vén Biztos Bizonytalan
Álmainkon is átsuhan.
Idő hátán körbetáncol,
Elénk toppanhat akárhol.
Előtte semmi az erő,
Nála mindenki egyenlő.
Tudja, mi a haszontalan;
A vén Biztos Bizonytalan.
(Fényképalbumaink - 1.)
Régi kedves
Pillanatok
Derűje ma is rá ragyog,
Ahogy a képeket nézem...
Szépen éltünk...
Milyen szépen...
Mindkettőnk arca mosolyog.
Ezek voltunk;
Fiatalok -
Istenem, de fiatalok...
Csöpp Lilla a pici ágyon,
A nyakamban
Réka lányom...
Kis lakásban
Kicsi
Család;
Lilla szorítja a babát,
Mellette Anikóm ragyog,
Ukrajnából - trianonul
Gigászként bőg törpeubul...
NATO pajzsa mögül "békül",
Oroszokkal - orosz nélkül...
Nincs népnek szavazat-joga,
A Krím Kijev tulajdona,
Nyugat táncoskomikusa
Orosz Trianont akarna,
Ügynök-voltát latba veti,
És a nyugat tapsol neki...
Egy sötét csillag az égen,
Mint Trianon idejében...
A nyugat sohasem okul;
Ukrajnából - trianonul...
Csendre tanít a
Mindenség;
Forró nyarak,
Hűvös esték,
Trópusi forróság,
Tundra -
Hallgatnunk kell
Önmagunkra...
Hallgatnunk kell
Önmagunkra;
A belső, isteni
Hangra.
A tiszta
Lelkiismeret
Adhat
Jövőt,
Erőt, Hitet.
Jónak lenni
Kötelesség;
Csendre tanít a
Mindenség.