Hatalmas várrom a ködben - kárpát-medencei Múltunk

Hatalmas várrom a ködben,

Legfeljebb sejthető,

Igazi nagyságában még

Nem érzékelhető.



Kárpát-medencei Múltunk

A mítosz-ködbe vész,

Egy-két darabja ránk maradt,

De sehol az egész.



Hátterében a Kárpátok

Fenséges ormai,

Itt-ott néha felsejlenek

A nagy vár tornyai.



Kárpát-medencei Múltunk

Torzóként él velünk,

Félreismert darabjait

Használták ellenünk.



Még mindig semmit sem tudunk,

Bár tudnunk kellene,

Nem az Urálból érkezett

A magyar nyelv ide.



A Kárpátok láncolata

Zordon és hallgatag,

A Múltunk romjait fedik

Rossz néma ködfalak.



Az első ködfal nem egyéb,

Sok régi krónika,

Melyik mit mond, mit hallgat el,

Tán bennünk a hiba...



A legtöbb forrás makacsul

Árpád felé vezet,

De kik laktak itt, amikor

Árpád megérkezett?



Tudjuk, nem volt germán, se dák,

Se roppant szláv tömeg,

De voltak falvak ezrei,

És bennük emberek...



A következő ködfalért

Ludas a tudomány,

Mert számára semmit sem ér

A valós hagyomány.



Hamis premisszái miatt

Még sűrűbb lett a köd,

Abból indul ki: itt magyar

Nem élt Árpád előtt...



"Nemzetközi presztízst" teremt

Az alkalmazkodás,

De Igazságot fel nem tár

Más, mint a kutatás...



Előítéletekből áll

A köd végső fala,

Ez szívósabb, magától le

Soha nem omlana.



Mások igénylik ezt a hont,

Még őshazának is,

"Bizonyítékuk" van - csupán

Egytől egyig hamis.



Bennünk él már a gepida,

A szarmata, a hun,

Árpád előtt is létezett

Strata Ungarorum.



Hatalmas várrom a ködben,

Sejtelmes, mint a Lét;

Komoran őrzi a magyar

Régmúlt hírét, nevét.



Múlt-folyamok között a vár,

Hatalmas és sötét,

A titkait találgatás

Ködébe szórja szét.



Régmúlt-folyamok közepe,

Robusztus árnyalak,

Itt-ott belőle látszanak

Az impozáns falak.



Kárpát-medencei Múltunk

Szemünket kiveri,

De mégsem tudja a magyar,

Ha tudni nem meri.



Hatalmas várrom a ködben,

Őrzi tündér, vagy elf;

Erőteljes, de épp olyan

Árva, akár a nyelv...