Tiszta lelkiismerettel
Lehet csak boldog az ember.
A felnőtt nem bábfigura;
Önmaga szuverén ura.
A személyes identitás
Nem érdek.
Több.
Valami más.
Tiszta lelkiismerettel
Lehet csak ember az ember.
Ilyenkor félig sem profán;
Ilyenkor túllép önmagán.
Tiszta lelkiismerettel
Lehet önmaga az ember.
Másképp nem maradhat távol
A gyáva megalkuvástól,
Aminek globális átka
Terpeszkedik a világra.
Nem intézmények,
Csak Ember...
Májusi Szabad Akarat
Pompázik a napfény alatt.
Szebb a világ, mint a képe,
Isten üzenete:
Béke.
Derűsen néz
Ég,
Föld,
Tenger;
Negatív csupán az ember.
Ragyog a szent Nap az égen,
Éljünk boldogan,
Békében...
Májusi Szabad Akarat
Kihasználatlanul marad
Vajon most is, ahogy sokszor?
Megint csak árnyékot bokszol
A "fejlődő emberiség"?
Megint mérget lő szerteszét?
Lent ezer panasz, intrika,
Fent kisstílű politika...
Atlantisz májuskirálya
Felment a város tornyába.
A magasból széjjelnézett,
Látott sok rosszat, sok szépet.
Látott vásárt, meg fecskerajt,
Semmi sem jelezte a bajt.
A jelen pillanat csupán,
Hallgat a Szent, bőg a profán.
Atlantisz májuskirálya
Letekintett a múltjára,
Aztán fel, a jövőjére...
Látta, hogy mikor lesz vége.
Lent ittak meg ünnepeltek,
Pereltek és üzleteltek.
Még nem hallatszott a moraj,
Pedig már közelgett a baj.
Atlantisz májuskirálya
Idő-folyón fut a sajka,
Rím-evező, s
Ritmus hajtja.
Rohan királykék habokon,
Vitorlája
A Tartalom.
Státuszköltészet-konvojok
Körül lila köd gomolyog,
Műanyag világot szőnek,
Jól ki kell kerülni őket.
Idő-folyón fut a sajka,
Csupa egyedi van rajta.
Fegyelmezett rövid sorok,
Bennük büszke gondolatok.
Egyszerű és tiszta strófa
Jár igazsággal egy srófra.
Panaszok, trendek, divatok
Csürhéje hosszasan nyafog.
Még tart az út!
Rajta!
Rajta!
Mi a Szép?
Mindenki érzi,
Mégsem tudja soha senki.
Nem hivatali szalmazsák;
Se nem érdek,
Se gazdaság...
Anyagelv nem mozgathatja,
Soha meg sem ragadhatja.
Nem relativizálható,
Szabályokba sem fojtható.
Mi a Szép?
Mindenki érzi,
De soha senki nem érti.
Soha nem lehet osztani,
De vannak fokozatai.
Mindörökre velünk marad.
A Szép
Maga az
Akarat.
Jóslat-űző májusi szél;
Aki fátumban hisz, henyél.
A jóslat nem segít soha,
Mindig a túlerő szava.
Nem az Isten adománya,
Csak az Akarat hiánya.
Sohasem Ő predesztinál,
Hanem aki mit sem csinál.
A gyávaság semmit sem ér;
Jóslat-űző májusi szél.
Vén májusi telihold,
Ilyen este sose volt,
Elbitangolt történelem
Fenn az égen,
Fellegek közt kóborolt.
Lenn a földön csend honolt,
Csillagtömeg tapsikolt,
Árnyéksereg hallgatózott,
A vén Idő szónokolt.
Táncra perdült fenn a múlt,
Az ég alja ködbe nyúlt,
Haszontalan, hamisított
História
Földre hullt.
Vén májusi telihold,
Ilyen este sose volt,
Kezdet
Véggel
Sötét éjjel
Gőzmozdonyként
Zakatolt...
Az a jó vers, ami bátor,
Nem vakítja semmi mámor.
Nem félemlíti túlerő;
Rímmel-ritmussal visszalő.
Nem hódol be trendnek-rendnek,
Hanem marad
Függetlennek.
Szava tisztességes
Béke,
Hazugságok ellenzéke.
Nem műanyag-elvek póza,
Se nyúlós-nyálkás ál-próza,
A Lélek szavára felel,
Státuszokra sose ügyel.
A köldökére nem tapad,
Mindig a lényegnél marad.
Alkotója lehet jámbor;
A vers mindig legyen bátor.
Múlt-vérfürdők szörnyalakja
Még a jelent is belakja,
A véres huszadik század
Generált akkora lázat,
Ma is fertőz a baj-sereg,
S a világ-hőmérő remeg.
Tán ma kevesebb a vétek?
Emberségesebb az érdek?
Múlt-vérfürdők szörnyalakja,
Doktrínákból a kalapja.
Zűrzavaros nagyvilágban
Növekszik a tét,
Válaszúton a Költészet,
S az emberiség.
Ha megújul gyökeresen,
Élni fog,
Ha nem:
Marad a pénz holt szolgája,
S jelentéktelen.
Aki gyáva, továbbra is
Komornyik marad,
Habzsol tovább mindenféle
Gügye díjakat.
A kánon szolgálatára
Halandzsa való,
Az se baj, ha több lesz a díj,
Mint az olvasó.
Válaszúton a Költészet,
Reszketnek a fák;
Tátongó szakadék szélén
Táncol a világ.
Meghajlanak a jegenyék,
Évtizedek szavatolnak;
Éltetnek vagy hazudtolnak.
Egyirányú Idő hátán
Fut az angyal - vagy a sátán.
Kinek boldog évtizedek,
Kinek vénítő érdekek...
Ködös Idő-országúton
Mindenki, amíg él,
Úton...
Évtizedek szavatolnak;
Haladnak vagy kanyarognak.
Csak profán végzet látogat
Szirénhangú holtágakat.
Az Idő magába mélyed;
Nincs jutalom,
Csak az Élet...
Jövő szele, múlt árnyéka;
Minden jelen üres véka,
Csupán a jövő tudhatja,
Van-e romlatlan tartalma.
Ami idén modern divat,
Jövőre már ódon kacat.
Jövő szele, múlt árnyéka,
Ritkán lesz herceg a béka.
Felelőtlen doktrínákat
Mindig elér a gyalázat,
Szép, hangzatos jelszavakat
Kitalálójuk is tagad
Valahányszor fordul a szél,
Vagy ha a főnök mást beszél...
Bármilyen jövőt is sugall
Bármilyen végzet-hivatal,
A vén Idő mindenevő,
S nincs örökletes túlerő.
Szent Tavasz illata száll, zsong, pezsdül, tombol az Élet;
Végre virágban a fák, sóhajt, zeng a világ!
Tán szekrénybe lehet már tenni a téli ruhákat;
Zöldül a lomb szaporán, itt van már a tavasz.
Lanyhán jött az idén, sok esővel, kései faggyal;
Több napfény kell már, meg kevesebb csapadék.
Nyírkos a reggel, és hadakoznak a távoli földön;
Súlyos terheit elbírja-e még Kikelet?
Egyik gyilkol, a másik meg csak küldi a fegyvert;
Látszat a szent Kikelet, s jégkorszakba megyünk?
Régi híres tavaszokon
Vén mítosz-kezdemény oson.
Az idő-cenzorhivatal
Azt enged át, amit akar.
Sok panasz akkor is akadt,
Az eső akkor is szakadt.
Akkor is volt hazudozás,
Kufárkodás, meg árulás.
Bűzlöttek az úri kasztok,
Törtettek a tajparasztok.
Akkor sem maradtak veszteg,
Akkor is rosszat terveztek.
Akkor is volt tiszta lélek,
Akkor is voltak remények.
Akkor is indultak Hajók,
És boldogok voltak
A Jók.
A világ csak folyvást "halad",
Platón, a magányos Látnok
Tudta: fontosak az
Álmok.
A végzetszerű valóság
Csak profán idea-kórság.
Látszólag anyagi a Rend,
De csupán a Tudat teremt.
Platón, a magányos
Látnok
Sosem volt idő-zarándok.
A Jövőt sohasem sejtjük,
Nem látjuk, hanem
Teremtjük.
Nem hatalom - csak
Kegyelem;
Nem pénz, hanem a
Szerelem...
Az anyag a Lélek járma,
S a világ az Isten álma.
Pannon földön egykor régen
Fellegek úsztak az égen.
Frank hódítók kincset faltak,
Hallgattak az avar falvak,
Bolgár kard és morva kereszt
Azt képzelte, jövőt ereszt,
S a szomorú hungár mesék
Álmos úr népét keresték.
Tűzhely fölött szólt az ének:
Merre vagytok, hét vezérek?
Pannon földön akkor régen
Szél fütyült a baltaélen.
Új hatalmak birtokoltak,
Hazudtak és bitoroltak,
Múltat és jövőt koholtak;
Hallgattak az avar falvak,
Zúgolódtak a szegények...
Scifi-utak befulladnak,
Semmi-irányba ballagnak,
Nem visznek előre,
Más utakon lehet juni,
Más utakon kell eljutni
Emberibb
Jövőbe.
Nemzetállam-bedaráló,
Pénz-felsőséget álcázó
Festett sztráda
Jövőnkre
Hiába tornyosult;
Tervezett zsarnokságáról
Az álarc
Lehullt.
Sose lesznek űrcirkálók,
Nem sugároz
Hipertérbe
Űrháborút
Az űr-operett;
Cliff McLane,
Kirk admirális,
Meg Darth Vader,
Isten veletek!
Ilyen világ
Ezután is
Csak filmekben él;
Styx partján, mirtuszligetben
Emlékezet árnya lebben.
Vén ladik csobban az éjben,
Idő-oszlató sötétben.
Szétfoszló gondok maradnak
Prédául valóság-hadnak.
Sötét víz,
Túlsó part ködben;
Styx partján,
Mirtuszligetben.
Kézai mester nem enged,
Fehér zászlót sose lenget.
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány gittet rágott,
Mondott rá sok szamárságot:
Mi finnugor múltból jövünk,
A hunokhoz semmi közünk,
Sosem ismertük Attilát,
A germánoktól vettük át...
A modern ilyen húrt penget,
De - Kézai mégsem enged...
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány bármit zenget,
Kézai mester nem enged.
Sejtjük már a lelkünk mélyén,
Bűzlő végzet-holtágakat
Az Idő csendben letagad.
Világvége-sziklafalak
Múlt tükrében hullámzanak.
Múlt-világból Jövő-ködbe,
Csobban a víz;
Mindörökre.
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
A Mindenség szíve dobban...
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
Szép tavaszi alkonyatban.