Egy órát késik az Élet
A hivataloshoz képest.
Jéghideg borús délután
Kullogunk az óránk után.
Nem vagyunk, csupán emberek,
Ott meg elképzelt pénz lebeg...
Isten von egyet a vállán,
Takarékos lett a sátán...
Befed a hamu, nem éget...
Egy órát késik az Élet...
Történelmünk immár már lázad;
Szűk lett a dogma-ruházat.
Osztályharcos, vörös kórság,
Jég-ágrajzos finnugorság,
Meg utolsócsatlós-nóta
Megy szellemi lefolyóba.
Most kell a méltó
Alázat!
Történelmünk immár lázad.
Szomorú tavaszi egek;
Modernné őszült a gyerek.
Hitet feled, viszályt kavar,
Felnőtté válni nem akar.
Buta doktrínák, fegyverek;
Játszadozik a vén gyerek.
Világháború fenyeget;
Szomorú tavaszi egek.
Óra-állítás megint...
Nem unják meg soha.
A felvilágosult, modern
Világ még -
Ostoba.
Fiktív milliárd-leső
Abszurd, rossz őrület,
A pénzen túli érvekre
A világ még
Süket.
Minden egy órával előbb,
Időérzék-zavar;
Késés-özön közben talán
A Tavasz is
Fanyar.
Nagyot ficánkol az Idő,
Ugrik, mint a puma;
A modern kori butaság
Legfőbb
Szimbóluma.
Minden profán bölcsészet
Fejre áll,
A torz, a perverz és a rút
Az ideál,
A túlerő a dalukat
Nyafogja,
A Szépet és a Jót
Holnapután talán
Majd üldözni is fogja...
Megszokássá lett a gonosz,
Hétköznapok szürke tartozéka,
Szemünkön profán hályog,
S a gonosz az élet minden dimenziójába
Beszivárog.
Áll a modern ember
Sután...
Kapkod Isten keze után...
Istent,
Hitet és
Megváltást tagad,
S profán gonoszságoknak ad
Mind szélesebb
Utat.
Pofaszakállas kísértet
Gyászol immár százhúsz évet.
A nemlét már szinte éget;
Miért nem lett jobb az élet?
Egyre hull az Idő vére,
Talán soha nem lesz vége...
Pofaszakállas kísértet
Csöndben hajt a múltnak térdet.
A néhai Monarchia...
Össze kellett omlania...
Már nem róla szól a nóta...
Miért nem lett jobb
Azóta?
Pofaszakállas kísértet;
Isten tán sohasem téved?
Nagyhatalmi képzelgések;
Nem látszott tőlük a lényeg...
Széjjeltört a múltak útja,
Isten békepárti marad;
Nem lövöldöz, fegyvert nem ad.
Semmiféle propaganda
Nem érdekli, meg nem hatja.
Bármilyen háború legyen,
Áldás nincsen egyiken sem.
A megszokott isteni Rend
Helyett végzeteket teremt.
Profán butaság indítja,
A sátán meg tovább szítja...
A Béke:
Szabad Akarat;
Isten békepárti marad.
Halk sóhajú friss Kikelet
Új diadalútra ered.
Bátortalan kis kezdetek;
A Lélek suttogva piheg.
A Tavasz gyökeret ereszt,
Lassan -lassan virulni kezd.
Isten jár az Idő felett;
Halk sóhajú friss Kikelet.
Ibolyaillatú napon
Autómat visszakapom.
A fényes nappalt lezárja
Tavasz varázséjszakája.
Holnaptól Kikelet ragyog,
Hosszabbodnak a nappalok.
Jövendőmbe kapaszkodom
Ibolyaillatú napon.
Háborúpárti butaság
Csattogtatja az agyarát.
Félkegyelmű diplomaták
Szítják a vérfürdőt tovább,
Kárognak, hogy fegyver kéne,
S nem sejtik, mi lesz a vége.
Sok pénzzel és kevés ésszel
A gőg akármit merészel.
Azt hiszi, ködből van az Ég,
Más lesz az ágyútöltelék,
Az összes álisten közül,
Ami mű-oltárra kerül,
S ott profán végzetté dagad,
A pénz a legszánalmasabb.
Háborúpárti butaság
Hozhat ránk gonosz éjszakát.
Nem játékszer a háború,
Gyönyörű, halványkék
Égen
Remény táncol,
Ahogy régen,
Virágpor száll az éledő fák felett,
Most született,
Most lélegzik először
A Kikelet.
Mogorva szkepszis csomagol,
Elmegy,
Hátha kell valahol,
Tiszta lett az ég,
Süt a Nap,
Tűz a fény;
Téli álomból
Felébred
A Remény.
(A világ legjobb szurkolótáborának, akik 2023. március 16-án a vereség ellenére állva tapsolták meg a csapatot)
Hajrá Fradi!
Most és
Mindig!
Fradisták vagyunk a sírig!
Tábor vagytok,
De nem akármilyen!
Nem rossz, befolyásolható közeg,
Nem összecsődült szurkolótömeg,
Hanem közösség,
Tiszta Akarat;
Amiből
Erőt merít
A Csapat.
Ti vagytok
A Tábor,
Az igazi
Tábor;
Hozzátok hasonló
Nem terem akárhol.
Nem a pillanatnyi
Vereséget nézi,
Hanem a sikerek
Menjen, aki menni akar!
Hadd legyen külföldi magyar,
Vagy inkább magyar külföldi,
Ha vágya máshová küldi.
Lesz, aki külföldre szalad;
Fontos: aki
Itthon marad.
Jövő útja itt kanyarog,
Az Ország szíve itt dobog.
Maradok hazai magyar.
Menjen, aki menni akar!
Fagy szomorkodik az égen,
Márciusnak közepében.
A hideg fényű csillagok
Lámpása komoran ragyog.
Amíg a fagy szét nem széled,
A Tavasz üres ígéret.
Fagyos égi erdőszélen
Múlt,
Jövő - halottfehéren...
Március még feketében;
Fagy szomorkodik az égen.
Forradalmunk öröksége
A Lelkünkbe fér-e?
Akkor nem, ha azt gondoljuk,
Mindig-mindig
Valakihez,
Valamihez
Igazodni kéne.
A Hit
Szkepszissel fertőzve
Villámgyorsan
Semmibe szivárog;
Menthetetlenek vagyunk,
Ha elhisszük,
Hogy hazudnak
Az Álmok.
Bátor negyvennyolcas ifjak
Hittek,
Mertek,
Emléküket
Mindhalálig
Megőrzi
A Nemzet;
Kifordították sarkából
Az újkori
Magyar történelmet.
Forradalmunk öröksége
Mit sugallhat mára?
Mi lehet a
Márciusi vének vagyunk.
Nem hátrálunk.
Nem alkuszunk.
Másutt a vad vérszagra gyűl,
A Béke hozzánk menekül.
Európa egykor csendes,
Ma meg zajos-engedelmes...
A kontinens ködbe merül,
Mi megint, most is egyedül.
Tavaszi szél dühöt takar;
Minden cenk háborút akar.
Mindenütt tank, nem is dárda,
Nálunk ünnep és kokárda.
A hatalom mindig véges;
Csak a Béke tisztességes.
Márciusunk szép és szabad;
Vértelen,
És az is marad.
Többé semmit fel nem adunk;
Mi vagyunk a múló Idő...
A másodperc, az esztendő
Nem az anyag vizét issza,
Tőlünk lett, hozzánk tér vissza,
Nem "objektív", nem "független"
Nem sivár, nem személytelen.
Az Idő az élet-retesz;
Ha megszűnünk,
Idő se lesz.
Mi vagyunk a múló Idő,
Mindenséget átölelő
Teremtésnek az Értelme...
Az anyag?
Csak a kerete.
Az Idő a külső
Létünk,
Míg az Idő telik, élünk.
Az Idő csak velünk szalad,
Megállítani nem szabad.
Ezer gyönyörű Pillanat
Már Tavaszra kékül az Ég,
Szertefoszlott a szürkeség.
Haloványkék égi lepel,
Rajta bárányfelhő legel.
Időn túli szomorúság
Terhétől konyul a faág.
Esőre áll nyugat, kelet,
Még vajúdik a Kikelet.
Minden Jelen kis buborék;
Már Tavaszra kékül az Ég.
Platón csak neutronbánya,
Meg nagy rakás idegpálya?
Ezt a Köz soha nem hiszi,
Csak a tudomány képzeli,
Mert minden logika poros,
És a tudomány túl okos
Ahhoz, hogy érezni tudjon,
S a Léleknek helyet adjon.
Anyag síkján terpeszkedve,
Isten kezét elengedve,
Tézis-jégen dideregve
Alszik, mint a téli medve.
Platón csak neutronbánya
És az összes ideája
Csupán holt anyag terméke,
Matéria tükörképe?
Az anyag nem Isten neme,
Csupán legrosszabb álneve...
Régi Tavaszok emléke;
Egyszerűség, sár és
Béke.
Megtisztul a ködtől a Szó;
Lassacskán elolvad a hó...
Újjászülető udvarok
Fölött hűvös por kavarog...
A lugas már napra ügyel,
Fölötte fecske csiripel...
A sáros baromfiudvar
Közepén vén kakas kapar...
Régi Tavaszok emléke;
Ősi, szép, tudatlan Béke...
Tavasz zengő aromája,
Anyám pompás rózsafája...
Ködbe vesző régi képek,
Elhalványodó emlékek...
Szorít az Idő, mint a dér...
Már minden fekete-fehér...