Hunok új rohama készül,
Kánonhalmaz holtra vénül.
Hamisított história?
Nem marad, csupán a pora.
Rehabilitált krónikák
Fölött kiderül a világ.
Hunok új rohama készül,
Háttérhatalom elévül.
A jelen szennyáradata
Lefolyik magától tova.
Régóta halott hun hadak
Boldogabb Jövendőt hoznak.
Hunok új rohama készül;
Igaz Történelem épül.
Időn át a hun áradat
Íjat,
Igazságot ragad,
Indo-barbár rágalmakat
A feladónak visszaad,
November utolsó napján
Megvadult a szél,
Elküldte előőrseit
Ellenünk a Tél.
Csóválgatják kopaszodó
Fejüket a fák,
Megint nagyon félrebillent
A földi világ.
A butaság szenvedélye
Most se csillapul,
A zsákutca túlsó vége
Még ködbe borul.
Zsarolásra Isten nem ad,
De nem is ígér;
November utolsó napján
Megvadult a szél.
Fagyos ádventi éjszakák;
Karácsonyra vár a világ.
Lelkifagyos nagyvilágban
Béke- és meghittség-vágy van.
Vágyunk fehér karácsonyra,
Boldog ünnepi otthonra.
Vágyunk meghitt szentestére,
A Család szent ünnepére.
Vágyunk szépre,
Vágyunk jóra,
Szép, egyszerű, tiszta
Szóra.
Karácsonyra vár a világ,
Fagyos ádventi éjszakák.
Ádvent első vasárnapján
Fújnak a szelek,
Sötét felhők gyülekeznek
A világ felett.
Kappan lett az egykor kedves
Három grácia,
Kiderült, hogy relatív a
Demokrácia.
Kerítés lett az egykori
Távol Horizont,
Európa önmagának
Készít Trianont.
Ádvent első vasárnapján -
Bár a fagy harap -
Rövid ideig ragyog a
Novemberi Nap.
Késő őszi vasárnapunk
Mégse búskomor,
Boldogság nélkül a Jövő
Sárban gyalogol.
Ágrajzos finnugor butik
Előbb-utóbb bezáratik.
Egyre kevesebb a vevő,
Vétót mond rá
Múlt, és
Jövő.
Minden régi szólam kevés;
Jön a nagy leértékelés.
A nyelvünk - suttogja a Múlt,
Nem az Urálban alakult.
Kárpátok lánca dajkálta,
Mindig itt volt a Hazája.
Ágrajzos finnugor butik;
A Múlt el nem árultatik.
Vén hallgatag éjszakában
Isten jár viharkabátban.
Ködcsuhában Múlt didereg,
Mindenütt sötét fellegek.
Tanácstalan vak Remények
Elrendeltetéstől félnek.
Lent oltára van a gőgnek,
Aranyborjak égre bőgnek.
Áll az Isten egymagában;
Vén hallgatag éjszakában.
Entrópia-nagyhatalmak
Önfelszámolást akarnak.
Fontoskodó titkosságok
Hálózták be a világot.
Nyár nem kell, csak kora tavasz,
Legyen polkorrekt - és kamasz.
Pénz-pátosz öngúnnyá vénül,
Világ-abortuszra készül.
Entrópia-nagyhatalmak;
Mű végzetek
Korán halnak...
Minden Ősz lehet utolsó;
Kinek bab,
Kinek meg borsó.
Barantál a profán tatár,
A hülyeség csapatban jár.
Csöndes apokalipszisek
Albínó árnyéka biceg.
Élet-vízben fénylő halak;
Kiemelnek,
Eloltanak...
Bölcső,
Lakóház,
Koporsó...
Minden Ősz lehet utolsó...
Szép borongós őszi napon
Éltem könyvét lapozgatom.
Utam
Munka és
Szerelem;
Anikóm együtt jön velem.
Idő számlálója kattan,
Lassan közeleg a hatvan.
Szép borongós őszi napon,
Ülök néhány gondolaton.
Nagyképű boldogtalanság
Kezében a kinti világ.
Elszánt álszent szolgacsapat
Üvölt üres jelszavakat.
Rázzák érdek puskatusát,
Várják a pénz orgazmusát.
Utópia-iszonyatok
Agyaras pofája morog
Minden tisztes Jövendőre;
Gyermekre,
Férfira,
Nőre.
Nagy kísérleti rémálom
Génmanipulált párnákon.
Fecsegő biorobotok
Engedelmes nyája kocog
A globális nihil felé,
A gyász - mindig az Istené.
Csikorog a vén saroglya;
Túlélni Atlantisz fogja.
Késő őszi péntek estén
Elcsitul a kinti refrén.
Bezárul ön-jogaiba
A kinti kakofónia,
Gubbaszt a dogma-keselyű,
Jöhet az itthoni Derű.
Késő őszi péntek estén
Felhő-pléd November testén.
Az éjszaka jeges, komor,
Jövő szivárog - valahol...
Kolompoló őrültségek
Végre tán nyugodni térnek.
Vén kereszt világ-sekrestyén...
Késő őszi péntek estén.
Őszutói csípős hideg;
Egész világ csupa - ideg.
Tompa ködök,
Meddő viták;
Hangoskodnak az ostobák.
Terjed a métely kételye,
Ahogy a kétely mételye...
Időnk a Tél felé görög;
Jönnek egyre sűrűbb ködök.
Minden oktalanság rideg;
Őszutói csípős hideg.
Novemberi sötét égen
Didereg a Hold,
Ugyanolyan ködös
A "lesz",
Amilyen
A "volt".
Novemberi éjszakában
Feltámad a szél,
Rosszabb jöhet arra,
Aki jobbat nem remél.
Novemberi sötét égen
Sűrű fellegek;
Ami rossz,
Az napról napra
Még rosszabb lehet.
Elvész
A "van"
Ha azt űzzük,
Ami sose volt...
Novemberi sötét égen
Didereg a Hold.
Nagy mennyei továbbképzés;
Üdv-, halleluja-, szócséplés.
Fontoskodó angyal tartja,
Isten is elalszik rajta.
Bár a mennyek színét ölti,
Eredménye bizony - földi.
A végén Szent Mihály felnyög:
"Miért volt?
Tudja az ördög!"
Atlantiszi őszi napon
Sajgott a jövendő nagyon.
Sors-rontási tervek végett
Szemlét tartott az enyészet.
Rossz csőcselék-szavak mérge
A város fölé emelte,
S keresve a gyönge pontot,
Atlantiszra átkot mondott.
Atlantiszi őszi napon
Szél táncolt korai fagyon,
Eső csorgott hideg kőre,
Köd ült minden kikötőre,
Hullott a sárga falevél;
Reszketett az égi fedél...
Atlantiszi őszi napon
Jég ült minden gondolaton.
Levél hull - múlik az Élet;
Isten a Jövőbe réved.
Novemberi ólmos ködök
Ülnek a Remények fölött.
Politika-birka béget,
Hogy válasszunk őrültséget.
Rövid nap, hosszú alkonyat,
Levéltömeg a fák alatt.
Késő Ősz a Télre ébred...
Levél hull;
Múlik az Élet.
Ultima Thule...
Az örök feledésen
Túl-e?
Vén sziget a világ végén,
Sötét mítoszok vidékén.
Világvégi jégbe simul,
Félelmek fölé tornyosul.
Baljós, komor örök határ,
Mögötte csupán a halál.
Örök halál szele zúg-e?
Ultima Thule...
Vén sziget sötét tengerben;
Csúf, örökös Novemberben.
Vad ködbe bújva rejteget
Sötét, meddő rejtelmeket.
Vártornyában álmítoszok
Nyugdíjas góleme csoszog.
Vajon minden borzalom
Elmúlt-?
Ultima Thule...