lnpeters blogja

Bütykös lábú Megismerés
Arcán már nincs lelkesedés.

Mindig előrét kiabál,
De általában - körbejár.

Mióta Istent tagadja,
Hitét bálványokra hagyta.

Ahogy megposhad a világ,
Szaporodnak a zsákutcák.

Megcsavarodó utakon
Porzik a lelki unalom.

Kiábrándult eszmetömeg
Ássa az újabb gödröket.

Bütykös lábú Megismerés;
Érzi, hogy ez - nagyon kevés...

Tudományos Kánonhadak
Propagandára vallanak.

Rossz teóriák halmaza
Felfűzve profán madzagra...

Lélekállapotok sora;
Ebből áll a História.

Mindig a Törzs - nem a kéreg,
Nem a "fejlődés" a lényeg.

Gyarló, profán szempontokat
A Történet el nem fogad.

Gépesített szirénének;
Technika nő,
Fogy a Lélek.

Fogyatékos ideálok;
A sátán boldogan krákog.

Forog az Idő kereke,
Majd más korszak jön helyette.

Nem egyéb a História:
Lélekállapotok sora.

Őszindító szeptemberben
Nyár-konzerv ül tél-cseberben.

Szeptember bőven tartogat
Iskolacsengős napokat.

Piros lámpák gyomra korog;
Reggelente kocsisorok...

Brummog a hétköznap-medve;
Nyár-érzetek - elfeledve.

Isten nem hagy minket cserben;
Őszindító szeptemberben.

Vén Hallgatag ül vén padon;
Magányos lett az ősz nagyon.

Múló lelki állapotok
Mentén az Idő sompolyog.

Dallamát vesztette a Lant;
Atlantisz még mindig alant.

A megcsavarodott világ
Egyenesnek hiszi magát.

Türelem szárad a napon;
Vén Hallgatag ül vén padon.

A szelíd őszi reménykedés hona,

A tűzhely ezüst füstje Égbe száll,

Hamuba sült őszi napok;
Új Kezdetek fénye ragyog.

Zúdul ránk a Lét-lavina;
Új életet hoz új Hiba.

Düledező Élet-kunyhó;
Akad javítanivaló.

Gyürkőzik újra az Ember,
Indul a hétköznap-henger.

A Nyár már csak
Emlék,
Titok;
Hamuba sült őszi napok...

(Az igazi Líra közéleti programja Kr.u. 2021-ben)

Se übermensch,
Se poszthumán;
Csak tovább - az Isten nyomán.

Nem kell SS,
Se Antifa;
Csak az Isten
Akarata.

Nem kell führer,
Se pénz-elit;
Kutatjuk Isten nyomait.

Se árja,
Se globál massza;
Csak az
Emberség,
A Tiszta...

Az übermensch,
S a poszthumán;
Egy-egy kép a pokol falán.

Ezek ketten egytestvérek,
Egyikben sincs tiszta lélek.

Se nemzeti szociális,
Se polkorrekt liberális

Összeesküvés-gyakorlat

Mű-végzetet lovagolgat.

Nem baj, ha minden romhalom,

Csak legyen meg a hatalom.

Készülődik már az "új rend",

Mindent szabad, semmi se szent.

Összeesküvés-gyakorlat

Zagyvál össze Napot-Holdat,

Beszivárog áruházba,

Stadionba, óvodába,

Csiricsáré rongyot lóbál,

Ahol tud, rontani próbál.

Összeesküvés-gyakorlat

Profán imákat morzsolgat.

Lehet akármilyen téres,

Az Időben - mindig véges.

Bármilyen világhatalom

Sem ugrik át Idő-falon.

A Líra Lélek-eledel;
Nem fizet - csupán
Felemel.

Nem jár vele kamat, adó,
Profán füllel nem hallható.

Mennyire hasznos a Líra?
Mint embernek - saját maga...

Jövedelem nem jön vele,
De semmik vagyunk - nélküle...

A Líra Lélek-eledel;
Csupán a Léleknek felel.

Fogasra nem akasztható,
Profán szemmel nem látható.

Tanít minket?
Gyógyít talán?
Nem doktor,
De nem is tanár...

Lobbikat sohasem szervez,
Még szavazatot sem szerez.

Szikár, magas, szakállas
Férfiember,
Fiatalos, érces hang -
Megnyerő;
Tudás,
Bátorság,
Büszke szellemesség,
Meg nyolcvan esztendőnyi
Őserő.

Csak videón adott elő nekem,
Hogy láthattam őt -
Ingyen kegyelem.

Ezer szellemi merészség-csoda;
Bátrabb magyar szó
Nem hangzott
Soha.

Szeptember a körtefa tövében

Éppen olyan borongós, mint régen.

Kopogtatnak a megszokott gondok,

Tűnő Nyarat gyászolnak a lombok.

Nosztalgiák emlék-tűzben égnek;

Esőkönnye hull a magas égnek.

Meghitt sarokba bújik a Lélek;

Áznak aktuális őrültségek.

Boldog, munkás, szép napjaim élem;

Szeptemberi körtefa tövében.

Közel s távol csak

Egy hajó;

Egy szál hajó -

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Háborgó sötét tengeren

Millió gonosz rejtelem.

Múlt és jövő mélybe rántva,

A jelen lompos és sánta.

Kisírt szemű minden holnap,

Sírja sincs már az Otthonnak.

Távolban, az egek felett

Talán sírnak az istenek.

Közel s távol csak

Egy hajó;

Egy szál hajó -

Az utolsó.

Hullámhegyről hullámvölgybe,

Atlantiszról - köd-jövőbe.

Hamlet malma zúg a szélben,
Isten leghátsó kertjében.

Precessziós görbületek
Sűrű ködben örvénylenek.

Idősíkok csontja remeg;
Csikorognak a kerekek.

Forrva forr az időpatak;
Jégkorszakok csillámlanak.

Hamlet malma őröl egyre;
Hitvány nem jut fel a Hegyre.

Áporodott propaganda
Szalad apró darabokra.

Hazug demagóg beszédek
Végső feledésbe térnek,

Világrontó zsarnokságok
Sorsa lesz feledés-árok.

Hamlet malma soha nem áll;
Földművesből lesz a Király.

Elbúcsúzik ez a Nyár is,
Most se lettem liberális.

Csak Tradíció-alapon
Élhetünk Jövő-partokon.

Nem hajítunk szirénszóra
Értékeket lefolyóba.

Perverz dogmák luftballonja
Leng, míg a média fújja,

Aztán kipukkasztja magát,
A kórus meg új dalra vált...

Elbúcsúzik ez a Nyár is,
Sose leszek liberális.

Legutolsó nyári napok,
Tél végére hatvan vagyok.

Bárki bármit hebeg-habog,
Akkor is Férfi maradok.

Amíg a sír el nem takar,
Apa vagyok,
Férj
És Magyar.

Legutolsó nyári napok;
Sír a Múlt,
A Jövő vacog.

Költő vagyok,
Férfi vagyok;
Erőm teljében maradok.

Legutolsó nyári napok,
Tél végére hatvan vagyok.

A jó vers Isten szép álma
Benne talál nyugalmára.

A világ maga is álom,
Göcsörtös teremtés-ágyon

Tele nyomasztó végzettel,
Olcsó profán rémségekkel.

A jó vers Isten szép álma;
Szent Idő - Ritmusba zárva.

Múlt,
Jelen,
Jövő és
Lélek;
Ritmusban -
Maga
Az Élet.

A jó vers szent Lélek-akol,
Mindig ad - sohasem rabol.

Nem alkuszik,
Nem áll félre;
A Líra - Isten szeszélye.

Őszre hangol a Zenekar,
Vastagodni kezd az avar.

Bágyadtabb lett a napsugár,
Búcsúversét mondja a Nyár.

A felhőfront egyre dagad,
Holnapután Jövő szakad...

Nincs már Nyár álomvilága;
Kopog az Ősz valósága...

Intünk a távozó Nyárnak;
Nosztalgia-ködök szállnak.

Az álmaink íze fanyar...
Őszre hangol a zenekar.

Nyárutó csendes alkonyán
Isten kinéz az ablakán.

Gyümölcs érik,
Emlék virul;
A világ még élni tanul.

Álmatag a felhő-sereg;
Ajtó mögött Ősz ténfereg.

Nyárutó csendes alkonyán
Isten néz a Jövő után.

Csendes nyári alkonyatok
Felett nosztalgia csorog.

Búsan elballagó Nyarak
Emléke Lelkünkben marad.

Álmok földjéről kifelé;
Ballagunk csendes Ősz felé...

Nyárutó csendes alkonyán
Übermenschre jön - poszthumán...

Világ-váltó őrültségek
Egy huncut garast sem érnek.

Most jött el
A Csillagóra,
Szükség van
A Tiszta Szóra.

Tiszta Szóra,
Magyar Szóra,
Magyar Szóra,
Bátor Szóra.

Megzavarodott a világ,
Mű-szentlélek Mű-hegyre hág.

Világ-profánság gomolyog;
Az üstben zsarnokság rotyog.

Pénzért árulnak rossz, pállott,
Szájkosaras "szabadságot".

Csillagóra,
Csillagóra...
Szükség van az
Igaz Szóra.

Szükség van az
Igaz Szóra.
Igaz Szóra,
Magyar Szóra.

Nem elég
Érte kiállni;
Újra kell definiálni.

A régi csillagistenek
Nélkül az éjszaka hideg.

Távoli tűzgolyóbisok
Parányi fénye imbolyog

Helyettük a nyári égen,
Túl mítoszon, szenvedélyen,

És ha csillag hull valahol,
Az is csupán egy - meteor.

A régi csillagistenek
Valahol a profán felett

Várakoznak, túl a Téren,
Sajnálkozva, de - kevélyen.

Sejtelmes körvonalaik
Mögött Régmúlt várakozik.

Űrtávcső nem észlelheti,
De az ember észreveszi

Őket, ha látni akarja,
És - ha profán nem zavarja...