lnpeters blogja

Vajon velünk változik-e
A Múlt?
Hatunk-e rá?
Vagy mint a régi konyhapult,
Vagy szemétdombon a vén csorba bögre,
Állandó, holt anyag lesz
Mindörökre?

A sárkány feje mindig újra nő?
Telik,
Vagy mégsem telik az Idő?

Egyenes,
Vagy spirál?
Minden rossz dogma fejtetőre áll...

Egyenes vonalú a téridő?
Isten fazekában nem laska fő...

Természetesnek tartjuk,
Hogy telik,
Hogy könyörtelenül halad előre,
De vajon így van-e?

Itt születtem,
Magyar vagyok;
Élni,
Halni
Itt akarok.

Itt a Lelkem
Itt a Honom,
A Magyarokhoz tartozom.

Magyar a szívem,
A Hitem,
Istent magyarul szeretem.

Itt születtem,
Magyar vagyok;
Megöregedni itt fogok.

Téres Kárpát-medencében
Él a Népem -
Nagyon régen.

A Jövőben nem ad helyet
Sem a nyugat, sem a kelet.

Mindegyik sziréndal hamis,
Gyarmattá tesz ez is, az is.

A Jövőnkért - ahogy eddig,
Magunknak,
Magunkért - mindig.

Csodatévő messzeségek

Csak a Régiségben élnek.

Ma bankszámla, repülőgép...

Semmi egyéb -

Csupán költség...

Tengerparti szelfigyártás...

De ez se más -

Csak fogyasztás...

"Itt is jártam, ott is jártam,

Mindenütt profánt találtam..."

"Bejártam országot, százat,

Láttam ezer áruházat..."

Csodatévő messzeségek

Lelki vidékeken élnek.

Álmok földje lehet bárhol,

Nem az számít, milyen távol...

Semmiféle statisztika

A Lét végső határán át
Sose szárnyalhat a világ.

Útját arra nem veheti
Az se, aki azt képzeli.

A halálon túlt képzelve
Leírhatjuk - de csak élve.

A Lét végső határán át
Nem lőhetünk ki rakétát.

Hiába is kutatgatja
Bármi csúcstechnológia,

Mert a Lét végső határán
Fennakad minden tudomány.

A Lét végső határán át
Nem mehet az anyag tovább,

A téridő a hazája,
Megvan a maga határa,

Nem Isten, aki kiszabta,
Hanem csak az anyag maga.

Azok a huncut tálibok
Visszatértek
Cudarul...
Mit tesz Isten?
Megint újra
A kezükben van
Kabul.

Amerika
Szomorúan tehetséges
Bölcsességű
Elnöke
Szabadságról visszakocog
Bizonyítványt magyarázni
Izibe...

Csaknem húsz év
Szakadatlan háború, és
Csaknem húsz év
Szakadatlan győzelem...
Hogy van ez?
A folyton megvert
Fránya tálib
Mégis nyeregben terem?

(A magát nem létezőnek álcázó sunyi háttérhatalomról)

Isten önjelölt sógora,
Arca nincsen - csak tompora...

Kifestett ülep dominál,
Elvrendszere ott kulminál.

Uralomra tör,
Bajt kever,
Felelősséget nem visel.

Isten önjelölt sógora;
Teremteni nem fog - soha.

Egydimenziós pénz-világ
Sohasem tehetne csodát.

Folyton profit után futna,
Ott sem segít, ahol tudna.

Isten önjelölt sógora,
Profán dogmarendszer ura.

Van média,
Van hangerő,
Csak morál nem bukkan elő...

Nyugat már csak "a barbárokra vár..."

Kiüresedett,

Néma lett a Minden,

Megszűnt a Túl,

Nem maradt, csak az innen...

Béna a kéz,

Polkorrekt mű-szív dobban,

A Tradíció kunyhója romokban,

Belül a kulcs,

És letört a kilincs,

S aki Okát felélte, annak

Célja sincs...

Globális feneket dogma vakar,

Nagy velkomozó menekültipar,

Mellé csiricsáré

Eszme-csalamádé..

Jövő?

A kutyáké...

Totálkáros lett

Az öreg batár...

Nyugat már csak "a barbárokra vár..."

A hajdani Levédia
Volt-e?
Létezett valaha?

Érte tudós teóriák
Tépik régen egymás haját.

Azonos-e Etelközzel?
Távol van attól?
Vagy közel?

A hajdani Levédia...
Csak Konstantin beszél róla,

És a Bíborbanszületett
Akármit félreérthetett,

S tudósaink közé dobott
Egy hatalmas gumicsontot...

Hát Levedi létezett-e?
Róla lett-e elnevezve

Levédia?
Vagy a vajda
Nevét országáról kapta?

Levédia,
Levédia...
Lesz még ezer teória,

Hercules gyürkőzik megint,
Imát mormol,
Égre tekint.

Sosem szünetel a Munka,
A Jövő nem süt hasunkra.

A Munka Lélekből fakad,
Lehetőség mindig akad.

Az Idő csöndben pityereg,
Minden ellendrukker remeg.

Hercules gyürkőzik megint,
Mindig csak
Előre tekint.

Volt rég egy lernai hidra,
Ki emlékszik ma már arra?

S a nemeai oroszlán
Emléke is kifakult már.

Akadnak új szörnyetegek,
Velük tombol a fergeteg...

A Jövőre rémek lesnek,
Gyürkőzni kell Herculesnek...

Nyári mesék gyülekeznek

A domboldalon,

Tudják, hogy a Mesénél

Nincs nagyobb

Hatalom.

Egyik világciklus jöhet

A másik után,

A Mese a változásra

Vállat von csupán.

Beszivároghat időnként

Száz hamis mese,

Úgyis kihull az Időből 

Majd a férgese.

Nyári mesék gyülekeznek,

Augusztus pereg,

Ha Tél jön, hálásak lesznek

Majd az emberek.

Minden mese sok millió

Másik rokona,

Egyre gyarapszik a mesék

Univerzuma.

Rozsdásodik már a levél,
Sárgul a határ,
Előbb-utóbb majd a Múltba
Költözik a Nyár.

Ma még izzadó homlokát
Törli az idő,
S néhány rövid hónap múlva
Ködszakálla nő.

Eltékozolt Pillanatok
Gondja szívbe vág,
Még nyári élmények után
Kapkod a világ.

A megszokott régi hajsza
Újra visszavár...
Rozsdásodik a falevél,
Sárgul a határ.

Ateista mű-istenek

Gyülevész hada szenveleg.

"Teremtési" fusi dühe

Fiút lánnyal zavar össze.

Azt hiszi, ha megszavazza,

Mókussá lesz a fogpaszta.

Mű-béka mű-tóban brekeg;

Ateista mű-istenek.

Eridanus szent vidékén

Elhalványul a lidércfény.

Emlékezet vizeiben

Mindig egy jobb Élet terem.

Félnapnyira van a Léthe,

S a feledés zord vidéke.

Itt azonban hagyományt vés

Lelkünkbe az Emlékezés.

Eridanus szent vidékén,

Ősi Szavak szent örvényén...

Itt tanultunk 

Hitet,

Rendet;

Isten miket itt teremtett.

Embernek lenni nem gének,

Embernek lenni:

Emlékek.

Eridanus szent vidékén

Gyökeredzik

Költészetem - magam vagyok;
A Lelkemből
Lelket adok.

A Líra
Maga az Öröm;
A szamárlétrát kerülöm.

Költészetben nem öregszem,
Titulusra - nem törekszem.

Nem hatalom,
Nem hivatal;
Az olvasson - aki
Akar.

Esztétikám - magam vagyok;
Nem alkuszon,
Nem nyomulok.

A Líra nem idegméreg;
Erkölcs nélkül nincs Költészet.

Verseimet mélyen élem,
Ők a saját szívverésem.

Csak a Tiszta Szó a Mérték;
A Magyarság - Alapérték.

Nyárfasorok a Styx partján;
Múlt áll a Jövendő balján.

Örökös naplementében
Az ég csillagtalan, ében.

Árnyakká vált holt remények
Lassan mítoszokká érnek.

Nyárfasorok a Styx partján;
Az örök éj sose harsány.

A hajdani indulatok
Ködpárája fenn gomolyog.

Sötét ladik bukkan elő,
Halkan csobban az evező.

A túlsó part mindig halvány;
Nyárfasorok a Styx partján...

Barlang falán tűz árnyéka,
Szunnyad a vén kecskebéka.

Lélektelen hamvak szállnak,
Foszló árnyak ködre várnak.

Rikító műanyag menyét;
Isten behunyja a szemét.

Barlang falán tűz árnyéka;
Profán a halál hajléka.

Matéria-végállomás
Mindig új barlangokat ás,

Dogmát ad, meg alá lovat,
S termel újabb árnyékokat.

Anyagelv ül fal tövébe,
Világának itt a vége.

Barlang falán tűz árnyéka;
A világ: Isten játéka...

Trója mindig újraéled,
Hogyha veszélyben az Élet,

A protekciós túlerő
Ezer hajóval tör elő,

S a szupermen-siserehad
Elé Trója emel falat.

Trója mindig újraéled,
Ha a biztonság elszéled.

Áll kőfalakkal a vártán,
Két világ vékony határán.

Önmagát tűzvészbe veszti,
Legyőzőjét elemészti.

Amíg van értelmes Élet;
Trója mindig újraéled.

Túl Szíriat Oszlopain
Zavaros a Tenger;
Saját határain akar
Túllépni az ember.

Minden ajtóról, ahova
Az van írva: "Mégse!"
Gőgjében azt képzeli, hogy
Isten tévedése.

Túl Szíriat Oszlopain
Csak profán a téma,
A pénz teremtőt alakít,
És az Isten néma.

Túl Szíriat Oszlopain
Trónol a vak kétség,
Statisztikát számolgat a
Tört szárnyú reménység.

Túl Szíriat Oszlopain
Műanyag az álom,
Frakkos sátán nyargalászik
Páncélkocsi-háton.

Hamis magyar múlt képtára
A kishitűeket várja.

Magyar-fogyatékos elme
Gyűjtögette szépen egybe.

Ajtajára azt írták ki,
Hogy "Magyarnak lenni ciki".

Hogyha kicsik lenni merünk,
Gyarmatként eltengődhetünk.

Hamis magyar múlt képtára;
Magas a hazugság ára.

Itt mindig por hull - a porra;
Lássuk a képeket sorra.

A régi Kárpát-medence,
A magyarnak még hűlt helye,

Vajon mi van itt helyette?
Vagy germánok "élettere",

Vagy esetleg "Ős Szlávia";
Még nem dőlt el ez a csata...

Hatvan előtt hat hónappal,
A megszokott Akarattal.

Nem tolakszom más elébe,
De nem is húzódok félre.

Idegen sorba nem állok,
Sziréndalra fittyet hányok.

Hatvan előtt hat hónappal,
Magyar szívvel,
Gondolattal.

Magyarország számíthat rám,
Szeretem, hogy itt a Hazám.

Magyar érzelmű maradok,
Magyar szívvel élek-halok.

Hatvan előtt hat hónappal,
Szelíd nyári alkonyattal

Vígan farkasszemet nézek;
Saját jókedvemre élek

Örömben és
Szerelemben...
Többet nem kaphat az ember...