A néhai Zórád Ernő
- Tán az utolsó bohém -
Fiatal borzalmak között
Mindig,
Mindig
Koravén.
Valamikor még a régi
Felvidéken
Született,
Mire felnőtt,
Szülőföldje
Mindenestül
Odalett.
Elvált szülők,
Pusztuló kor,
Felhők a világ egén,
Ifjú volt,
Pedig a világ,
Amelyben élt,
Koravén...
A néhai Zórád Ernő
Budapesten,
Ideát -
Egy rossz tanár miatt hagyta
Faképnél
Az iskolát.
Hülyítő háttérhatalom
Gubbaszt a sztratosz-fokokon.
Globalizál,
Profanizál,
Parttalanná degenerál.
A pornó is "emberi jog",
Ha belőle profit csorog.
Károg a műanyag varjú,
Ropog a friss dollár-sarjú.
Korog háttérséfek vágya,
Globál égből hull a trágya.
Sokszínűség-dajkamesék
Szállnak a széllel szerteszét.
Bőg a sunyi frázis-malom...
Hülyítő háttérhatalom...
A Történelem
Szélbe
Hamvakat szór
Élt valaha
A trójai Hektór...
Rettegte őt egykor a túlerő,
Sírját őrzi
A végtelen Idő.
Férj volt és Apa.
Gyakran félt,
De nem hátrált meg soha.
Hurkot vetett rá
A Történelem,
A vén lókötő,
És elfogyott útjából - a Jövő.
Férj volt és Apa,
Nézte, amint a városát
Körülzárja
A görögök hada.
Foszló derűre
Végleges ború,
Trója számára -
Végső háború.
Hatvan felé - Styxen innen;
Soha semmi nem volt ingyen.
Tövises az Élet szára;
Mindenek megvolt az ára.
Veszteségre sose néztem,
Mindig
Szerettem és
Éltem.
Irigyeim - hogyha vannak -
Megbocsáthatnak maguknak...
Hatvan felé - Stxen innen;
A világ sohasem stimmel.
Most éppen nyugat csócsálgat
Elmebeteg doktrínákat.
Céljaihoz fennen okád
Hitvány ideológiát.
Lényeghez semmit nem tenne,
De nagyon sokat elvenne.
Hatvan felé - Styxen innen;
Alul lesz, ami bőg fennen.
Pünkösd fényes vasárnapján
Tűz a napsugár,
Kritizáló szószátyárok
Nyegle hada
Szokás szerint
Sült galambra vár.
Pünkösd fényes vasárnapján
Susognak a lombok,
Tervezgetnek bolond bölcsek,
Élnek
Bölcs
Bolondok.
Pünkösd fényes vasárnapján
Bizsereg az Élet;
Továbbra is a munkának,
Alkotásnak,
Szerelemnek
Élek.
Szivárgó májusi eső;
Kopog tőle a háztető.
Ál-tavasz van,
Lompos hideg,
Megrepedeznek a Hitek.
Szent derűk borúvá hűlnek,
Kételyek tócsába gyűlnek.
Hallgat az igazi Erő;
Szivárgó májusi eső.
Sors-barázdát billegetünk,
Szerencsetojást keltetünk,
Élünk csendesen.
Körülöttünk hömpölyög a
Vén Történelem.
Jövő-palántát nevelünk,
Élünk,
Alkotunk,
Szeretünk,
Az Idő halad,
Lelkünk mélyén hullámzik a
Szabad Akarat.
Profán hétköznap csikorog,
Rossz végzetek gyomra korog,
Száll az Út pora...
Szalad velünk a rozoga,
Vén História.
Sors-barázda-billegető,
Szerencsetojás-keltető
Posványos Jelen;
Felelős vagy, hogy milyen lesz
A Történelem.
Pojácák világa készül;
A szakrális Múlttá évül.
Abszurditás-szörnyetegek
Pénz-paripán özönlenek.
Globál-pénz rabszolgát keres;
Normává lesz a beteges.
Hogyha hit profánba téved,
Semmiről se szól az Élet.
Semmi-hegyen nihil épül;
Pojácák világa készül.
A Teremtő Képzelet
Isten adománya,
Megszámlálhatatlan Álom
Alkotóját várja.
Boldog, aki él vele,
Álom-milliárdos,
Lelki gazdag,
Ezer égi
Öröklétben szálldos,
Ahol nem élnek vele,
Nem is futja másra,
Izzadságos közhelyekre,
Rossz önvallomásra.
A Teremtő Képzelet
Nem öncélú bőség,
Általa nem kisebb,
Nagyobb lesz
A Felelősség.
Téglát akkor szolgáltat
Jövő-épülethez,
Ha hű marad
Emberséghez,
Hithez,
Becsülethez.
Mezítlábas történelem
Nemzet-amnéziát terem,
Mivelhogy az apja-anyja
Puszta ideológia.
Szikkadt dogma-özön lép be
Az események helyébe.
Mezítlábas történelem;
Múltba tolakszik - a jelen.
A Múltba doktrínát helyez,
Torzít,
Oroz,
Előjelez,
S a kontár "történetírás"
Egész évszázadot elás.
Mezítlábas szerzetesek
Írtak a valóság helyett
Mindenféle hét gyászmagyart,
Teremtve ezzel zűrzavart.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
Fut a lomha, ósdi vagon.
Nagy köd a Mítoszok Földjén,
Emitt füst,
Amott meg - tömjén.
Égben lebegő városok
Között lomha Régmúlt csoszog.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
Fáj az Emlékezet - nagyon.
Memória rostáin át
Semmibe foszlik a világ.
Ami fontos, felhőre ül,
Lassan Mítosszá lényegül.
Atlantiszban - Múlt-vonaton;
A kétely mindig monoton.
Régi Földön,
Régi Égen
Végzet, az öreg képkufár
Állandóan vevőre vár.
Tudja, hogy hiába viccel,
Mivel Isten sose giccsel.
Rossz jövő-képekkel házal,
Füllenteni sose átall.
Pénzes balekot nem várat,
Rásóz rossz utópiákat.
Végzet, az öreg képkufár;
A készlete nagyon sivár.
Mézesmázos utópiák;
Rózsaszínre gyilkolt világ,
Poklok bugyraiban kutat,
És az utópia-tudat
S az áldemokratikus rend
Gép-egyenlőséget teremt...
Időn túli csendes ulti;
A Játék sosem pusztul ki.
Isten ingujja felgyűrve,
Lapjába van elmerülve.
Száll az Idő - Jövőt vésve;
Hallatszik hullámverése.
Időn túli csendes ulti;
Egyet sem ér, ami multi.
Egyik partner a lenézett,
Állandóan vesztes végzet,
A Idő a sziklát veri,
A fátumot kiröhögi.
Időn túli csendes ulti
Az Idő - távoli spulni...
A másik partner - egy ember;
A halandóság szünetel.
Fényes időzuhatagok
Örvénylő párája ragyog.
Agresszív filmeket
Csinálnak nyugaton,
Mai erőszak tombol a
Régi várudvaron.
Forrong az indulat,
Kegyetlenség szálldos,
Kezeket vágat baltával
Földnélküli János.
Ütött-kopott hősök
Halált nyeldekelnek,
Vértengerbe fulladnak a
Meg sem élt szerelmek...
Véres akció-tömkeleg...
Cselekmény? Banális...
Távlatszegény, de leginkább
Komor és brutális.
Forgatókönyv táncol
A csatabárd élén,
Csak az erkölcsi feloldás
Hiányzik a végén.
Istennek nincs hivatala,
Lobbikat nem szervez soha.
Nem érdekli statisztika,
Sem életszínvonal-vita.
Minden Igazat megáldott,
Ingyen kínál boldogságot.
Istennek nincs hivatala;
Nem gyűjt szavazatot soha.
Nem a fogyasztás mértéke,
Hanem a szent belső Béke.
Sem a béka, sem a gólya
Nem a távlatok hozója,
Hanem a Szabad Akarat,
És az Isten - bennünk marad.
A Lélek - Isten Temploma;
Istennek nincs hivatala.
Szakajtóba zárt emlékek
Csendes estén enni kérnek.
Táplálójuk - önismeret,
Meg a csöndes emlékezet.
Csendes, misztikus estéken
Jelenbe ugrik a
Régen...
Szakajtóba zárt emlékek
Öregedve visszatérnek.
Megkopva, elkeveredve,
Ó vágyakkal elegyedve,
Időrendben módosulva,
Harmóniává simulva.
Szakajtóba zárt emlékek;
Rajtuk fényes idő-kéreg,
Pillanatvirágok közte;
Egy életté állnak össze.
Emlékeink - magunk vagyunk,
S mi is emléknek maradunk.
Kutyasimogató
Május-éjszakában
Langyos esti szelek
Legyezik a vállam.
Ciripelő éjben
Sápadt szkepszis vacog,
Istenről mesélnek
Ott fent a csillagok.
Az asztal szegletén
Megpihen a lábam
Kutyasimogató
Május-éjszakában.
Május végre nekilát!
Eddig kellett nagykabát...
Eddig lusta,
Nemtörődöm
Kikeletünk
nagy hirtelen
Megemberelte magát.
Végre itt van a meleg!
Fellélegzünk, emberek!
Az ember, ha jóra bukkan,
Mindenkinek
Minden rosszat
Elfeled.
Költészet égi országa;
Van földje,
De nincs határa.
Nincs kormánya,
Nincs adója;
Király az összes lakója.
Sok szuverén birodalom
Túl Téren,
Időn,
Álmokon.
Költészet égi országa;
Nem az hadnak sokasága...
Nem léteznek kis Nemzetek,
Nincsenek kis Költészetek.
Líra minden Otthonban él,
Isten minden nyelven beszél.
Lélek belső, szent világa;
Költészet égi országa.
Régi Tavaszok emléke
Csendesen bújik a szélbe.
Virágözönt hordtak a fák,
Egyszerűbb volt még a világ.
Lélekmezőn imbolyogtunk,
Jövendőket lapozgattunk.
Régi Tavaszok emléke
Sosem áll magától félre.
Fényes homlokú etalon,
Mérce minden új Tavaszon.
Megalkudni sose enged,
Tart
Hitet,
Reményt,
Szerelmet.
Reményt varázsol az égre
Régi Tavaszok emléke.