Évfordulós nyári napunk...
Sok-sok éve
Együtt vagyunk,
Amíg élünk,
Mindig
Együtt
Maradunk.
Gyorsan múló évtizedek
Jöttek,
Aztán múlttá lettek,
Fogod kezem,
Én meg fogom
A Kezed.
A Boldogság kicsi kunyhó,
Köszönöm, hogy itt
Élsz velem,
Drága
Drága
Anikó!
A Jel már felettünk lebeg,
Integetnek a Kezdetek.
Sorra verjük a léceket,
A Jövő tán kívül reked.
A világvége-mítoszok
Tudják, hányadán a dolog,
De bennük csak meséket lát
A felvilágosult világ...
A Jel már felettünk lebeg;
Ördöghadak özönlenek,
S doktrína-rágcsálósereg
Zabálja az Értékeket...
Ameddig nincs veszve minden,
A döntés a mi kezünkben.
Vagy mindent újjászentelünk,
Vagy - Atlantisz mellé megyünk.
Léthe folyó kis szigete,
Árnyékok találkahelye.
Akik partra sose szállnak,
Akik semmire se várnak.
Árnyékból csak árnyék fakad,
A végén - semmi nem marad.
Ködben a part,
Béke vele -
Léthe folyó kis szigete.
Múlt-folyam vén csónakosa;
Emlékeit maga mossa.
Mély csendben húzza az áldott,
Hosszú evezőlapátot.
Lassan foszló Álmok elé;
Mindig,
Mindig
Visszafelé...
Lassan széthulló Múlt elé,
Arccal tűnő Jövő felé...
Jár a keze ide-oda...
Múlt folyam vén csónakosa.
Isten az asztalunkhoz ül;
Az ördög - intézményesül.
Sosem felelős a sereg;
A Személy több, mint a tömeg.
A sátán jogszabályt idéz,
De Isten - a szemünkbe néz.
A Hit Örömmé csendesül;
Isten az asztalunkhoz ül.
Normálisnak kell maradni,
Önmagunkat nem feladni.
Mindig a devianciák
Adják előbb-utóbb alább.
Indulat nélkül,
Csendesen;
Mert velünk marad az Isten.
Őrült lármára nem adni,
Normálisnak kell maradni!
Az Idő bozótos partján
Jövő sétál
A Múlt karján.
Elhalványulnak az évek,
Tócsákba gyűlik az érdek.
Szél süvít a bozóton át;
Matéria tagad Csodát.
Ahol elég tágas a rés,
Vicsorog az elrendelés.
Madár röppen néma Égre;
Fénylik az Isten Igéje.
Az Akarat büszke portyán,
Az Idő bozótos partján.
Ifjú Nyár köpönyegében,
Ahogy mindig,
Ahogy régen.
Sosem spórolnak az Évek,
Munka ma is van - temérdek.
Újabb divatok, tébolyok
Lármája távolról morog.
Ahogy régen,
Csendben,
Szépen...
Ifjú Nyár köpönyegében.
Öreg Történelem bácsi
Rezignáltan lépeget,
Fejét mélyen lehorgasztja,
Nem látja a kék
Eget.
Az Idő végtelen útján
Napfény csak ritkán ragyog,
Vén varjakként gubbasztanak
Az elvénült századok.
Mellékút akad temérdek.
Van nyugati,
Keleti,
A kanyarban
A vén Idő
A túlerőt
Temeti.
Isten teremt Történelmet,
S alkotják - az emberek...
Az Öregúr
Idő útján,
Rezignáltan
Lépeget.
Adjunk sallert a végzetnek!
Aratnak, akik jól vetnek!
Pökhendi, dagadt fátumok
Elrendelés-gyomra korog,
Beteges kényszerképzetek
Tamtamdobja fennen pereg,
S jövő-torzképeit ontja
Drót rángatta propaganda...
Korhadt túlerő dédelget
Mindenféle torzképeket...
Így is,
Úgy is
Eltemetnek...
Adjunk sallert a végzetnek!
A besenyőfutás-svindli,
Lassan és nehezen múlt ki.
Öngyilkos ál-történelem
Ilyen bolondgombát terem.
Elátkozott nemzedékek
Tanulták az ökörséget.
Sok forrás nem tudott róla,
Régészet nem igazolta,
Józan észnek mondott ellen,
Mégis ott vigyorgott - fennen,
Mert magyar-fogyatékosság
Óvta az ostoba dogmát.
Sokan megdolgoztak érte,
Hogy kipukkanhasson végre...
Mérgét mind kevésbé hinti
A besenyőfutás-svindli.
Nyár-indító szent Békesség;
Forró napok,
Fényes esték.
Lombkoronás tettvágy éget,
Virul, burjánzik az Élet.
Vágyunk
Szépre,
Igaz
Szóra;
Készülünk
Jövőre,
Jóra...
Reménykedni,
Élni tessék!
Nyár-indító szent Békesség.
Rebrov mester eltávozott...
Maga után nagy űrt hagyott.
Melyik szalmaszál lehetett?
Talán soha nem tudjuk meg...
Háromszoros bajnokcsapat
A mestere nélkül maradt...
Rebrov mester eltávozott;
Eddig nekünk csak jót hozott,
Most pedig, hogy így ért véget -
Hozott jó nagy ijedtséget...
Izgulni lehet most azon,
Ne legyen Fradi-Trianon.
Rebrov mester eltávozott,
Sóhajtunk utána - nagyot.
Köszönjük a három évet;
Trianoni Európa -
Minket darabolt apróba...
Vén kastélyban kurta kapar,
Bízzon benne, aki akar.
Most is akad perverz ötlet;
Most se tudnak rólunk többet.
Herélt álmok koporsója;
Trianoni Európa...
Trianoni vén kufárok;
Egyre mélyebb lesz az árok...
Mélyülnek a szarkalábak;
Vén koboldok éjjel járnak.
Nem rejti el idő-paplan,
Ami megbocsáthatatlan...
Trianoni vén kufárok;
Világotok elszivárog...
Hatalom, arrogancia -
Végleg eltűnik majd tova.
Földeteken köd kavarog;
Sírban lesztek - hontalanok.
Azt az árkot ti ástátok;
Trianoni vén kufárok.
Észrevétlen jött el a Nyár,
Minden Remény glédába áll.
Összegyűlnek,
Tanakodnak,
Vajon idén mire jutnak?
Bár a Nyár nagyon szeszélyes,
De az össze Remény vérmes.
Észrevétlen jött el a Nyár,
Remény-tábornok szalutál.
Újjászületik a Lélek,
Sorbaállnak a Remények.
Elkezdődik végre a Nyár,
Minden Remény
Örömre vár.
Griffes-indás régi népek
Lassan magyarokká érnek.
Szlávosító jelszavakat
Az Idő csöndben letagad.
Foszladozó dogma-falak
Mögött halvány körvonalak...
Nagy túlélők ám a Tények...
Griffes-indás régi népek...
Maga az Élet,
Mindennek alapja,
De - elszigetelten - semmi,
Csupán hulla;
Magában csak üres koldustarisznya,
Élni csak akkor él,
Az Utat,
A Jövőt akkor mutatja,
Ha a Jelen Erkölcse
Támogatja.
Beszélni róla - semmi
Nem siker;
A Tradíciót
Éltetni kell,
A Tradíciót
Mindig
Élni
Kell!
Eresz alatt madárfészek,
Lakják apró, tollas népek.
Sarokba tették, jó helyre,
Oda az eső nem ver be.
Két bájos kismadár rakta,
Szépítgette, igazgatta,
Mind a kettő most is ügyel,
Vígan röpköd és csivitel,
Szívet-lelket megigézi,
Csupa öröm őket nézni.
A láttukra jó a kedvünk,
Maradjanak mindig velünk!
Nálunk boldogok legyenek,
Fiókákat neveljenek!
Bájos kicsi tollas népek,
Május,
Élet,
Madárfészek.
Karikatúra-hatalom
Erőlködik tamtamokon.
Nagy dobális dobszerelék
Zúgja igéit szerteszét.
Mindenféle ostobaság
Követeli - egyenjogát.
Karikatúra-hatalom
Üvölt ráció-romokon.
Fordítva üli a lovat,
Hülyeséget szentté avat,
Tradíciót péppé emészt,
Betiltaná a józan észt.
Karikatúra-hatalom
Csak karikatúra-halom...
Ha a szó komolyra fordul,
Minden fegyvere kicsordul.
Az ereje szürreális,
Pénze is csak - virtuális...
Karikatúra-hatalom;
Üres kancsó tört asztalon...