A Csend Evangéliuma
Idő-lapokra van írva.
Pont minden sóvárgó I-re
A Létezés Örömhíre.
Isten ül a csendes Égben,
Időn túli Békességben.
A Csend Evangéliuma
Lélek-tintával van írva.
Álmaink szállnak a Hegynek;
Részei vagyunk az Egynek...
Időn túli szent dallamok
Között az Élet gomolyog.
Kezdet és Vég örök titka:
A Csend Evangéliuma.
A Csend Evangéliuma
Idő-lapokra van írva.
Pont minden sóvárgó I-re
Randaságos őszi eső;
Nyárnosztalgia-temető.
Pocsolya duzzog a sárra,
Szélvédőn zokog a pára.
Fonnyadt reményekben talál
Doktori témát a halál.
Szétfoszlik minden Őserő;
Randaságos őszi eső.
Csakazértis - mert az Élet
Bennünk mindig újra éled.
Mi unortodox nép vagyunk,
Azért is élni akarunk!
Abcúg rossz, komprádor hordák -
Nem úgy, ahogy mások mondják!
Senkire rá nem támadunk,
De - Magyarnak megmaradunk!
Hiszünk,
Szeretünk,
Remélünk,
Csakazértis!
Amíg élünk!
Az Élet Labirintusa
Talán csak látszólag kusza.
A tévutak tömkelege
Talán vezet valamerre...
Tán az édeskés látszatok
Többsége hiába nyafog...
Az Élet Labirintusa
Gyakran ürügy az alkura.
Az idült boldogtalanság
Törvénynek mutatja magát...
Kapzsiság istenné válik,
S a Lét törvényének látszik...
Az Élet Labirintusa
Érzi, hogy a Lét nem tusa.
Isten az Egekbe emel,
Nem gladiátorrá nevel,
Mi volt másképp Atlantiszban?
Arról nem szól a mese,
Bízik a sátán benne, hogy
Nem tudjuk meg sohase.
Talán ott is mindenféle
Propaganda harsogott,
Önmagának a gonoszság
Emlékműveket rakott.
Tán a nép ott is tudta, míg
El nem nyelték a habok,
Hogy nem érte dolgoznak a
Kulturális alapok.
Mi volt másképp Atlantiszban?
A kérdés Jövőbe vág;
Talán ott is áskálódott
A "globális" kapzsiság.
A tőke talán már ott sem
Nyugodott az ülepén,
Örök fáradtság vidéke;
Ott természetes a béke.
Elfonnyadt hitelvek között
A látszat múltba öltözött.
Tust játszik a néma banda;
Elhalkul a propaganda.
Sajnálkozó hibiszkuszok
Hallgatag őre mosolyog.
Az öröklét menedéke;
Örök fáradtság vidéke...
Levélhullató október;
Zöld levélből lesz - cinóber.
Felhőfront a város felett,
Siránkoznak fent az egek.
A Hajnal már a Múltaké;
Megy az Idő Ádvent felé.
Lélek-mezőn él az Ember;
Levélhullató október.
Vízöntő sohasem enged;
Más kolompjával nem csenget.
Vízöntő az Idő őre;
Hol hátra, hol meg előre...
Múlt és Jövő összeolvad,
A Jelen köztük mos fogat.
Vízöntő sohasem enged;
Feleslegesen nem szenved.
Előre írt végzeteket
Eszkábálnak a gyerekek,
Viszont az érett felnőttség
Jelvénye a felelősség.
Vízöntő sohasem enged;
Nem méltányol kánon-rendet.
Hatalom-brancsot nem szeret,
Sem hivatal-művészetet.
Minden Jövő újjáépül;
Minden Múlt halálra szépül.
A Múlt csupa Emlékezet;
Isten országába vezet.
A Jövő csupa Akarat;
Velünk csak Jelen marad.
Minden modern Múlttá vénül;
Minden Jövő újjáépül.
Istennek nincs médiája,
A nézettséget nem várja.
Nincs változás az Ős-Oknál;
Az Egy mindig több a soknál.
Minden egy alapra épül,
Az igazság el nem évül.
Istennek nincs médiája;
Nem pénzért nyílik a pálya.
Bárki bárhogyan hirdeti,
A célt csak Isten ismeri.
Harsány, zörgő jelszavakat
A múló Élet kikacag.
Múlt ásít a világfára;
Istennek nincs médiája.
Idő-parti vén sírhalom;
Nem látja semmi hatalom.
Hierarchiától távol
Pihen a néhai bátor.
Örök nemlét örökléte
Az egyetlen örök béke...
Idő-parti vén sírhalom;
Magányos, tört szikla-fokon.
Nem mezes, és nem meztelen,
Nem fogad, és nem is üzen.
Nem látja semmi hatalom;
Idő-parti vén sírhalom.
Hit a lelke a világnak;
A kételyek halni járnak.
A csoda tán csodára lel,
A kétely mindig vezekel.
A lehetőség - egyedi,
A habozás megszünteti.
Hit a lelke a világnak;
Félénk lelkek holtig várnak.
Jövő nem aggódva éled;
Csak a Bátorság az Élet.
Profán szánt gazdaság-hegyen;
A túlerő lélektelen.
Út mentén jegenyék állnak;
Hit a lelke a világnak.
Zrínyi Miklós és a vadkan
Nem, játszottak egy csapatban.
Még mindig Múltunkat rágja
A gyilkosok hazugsága.
Virtuális vadkan topog;
Őrzik tudós dolgozatok.
Zrínyi Miklós és a vadkan
Egybenőtt a köztudatban.
A vadkan, a véd köd-evő
Tankönyvekből röfög elő,
Történelmet sárrá turkál,
Felelősséget felzabál...
Zrínyi Miklós és a vadkan;
Mára sajnos nem szokatlan.
A történelem-hivatal
Inkább sertés-mítoszt akar,
Isten sose igazol át;
Nappal váltja az éjszakát.
Bárgyú eszmék jönnek-mennek,
Mű-kenyérre mű-zsírt kennek.
Világ-pénz csomagért béget;
Bünteti a szegénységet.
Nem adunk
Családot,
Hazát;
Isten sose igazol át.
Ősz lépett Nyarunk nyomába,
Nehezül az Idő lába.
Nyár-emlékek fényesednek;
Szimbólumok pityeregnek.
Vén jelképeit porolja
Az Elmúlás fikciója.
Ősz lépett Nyarunk nyomába;
Profán érzés száll magába.
Nap süvegel Távlat úrnak;
Templomtornyok ködbe szúrnak.
Elmúlt a Nyár, a Lét éke;
Megöregedett a Béke.
Ősz lépett Nyarunk nyomába;
Az Öröklét újra kába.
A Mítosz örök-esendő,
Áztatja utókor-eső.
Életfolyam csónakosa
Nem lép ki a partra soha.
Ott se, ahol nehéz korok
Időzuhataga forog,
Ahol a Teremtő Erő
Újjászületve jön elő.
Hallgatagon evez tova
Életfolyam csónakosa.
Néhai Karok és Rendek
Éltek egészen más rendet...
Ólomsúlyú idők jártak,
Bátrabbak voltak a bátrak.
A pártok meg lobbik helyett
Volt valódi képviselet.
Néhai Karok és Rendek
Nem hiába üléseztek.
Bécsi télben,
Oszmán nyárban,
Csonka, pusztuló országban
Csökevényes államiság...
Tán rajtuk múlt a Magyarság...
Néhai Karok és Rendek
A mennyekbe ritkán mentek...
Gyakorta panaszáradat
Ostromolta a gátakat,
Írói favágómunka;
Nem süt siker a hasunkra.
Sokan akarnak akárhol
Barackot az almafáról.
Talán varázslónak hisznek;
Mi se drága a kibicnek.
Disznóvá válik a hurka;
Írói favágómunka.
Isten áll a csendes Őszben,
Fonnyadó lombok alatt,
Folyton változik a gonosz,
A Jó állandó marad.
Felleges történelmeket
Ide-oda fúj a szél,
Perc-életű tévedésről
Már a régmúlt sem beszél.
Parvenü mű-isteneket
Múló anyag eltemet,
Talány sűrű felhőzete
Hallgat az Idő felett.
Isten áll a csendes Őszben -
Egyre szürkébb lesz az Ég;
Mindig újra szenteli az
Életet a maradék.
Sötét árnyék nyeli el a
Megalkuvó elveket,
Atlantiszban, nagyon régen,
Másik Hold úszott az égen.
Más folyók, másféle hegyek,
Más Föld volt, és más tengerek...
Más tél volt,
Másféle tavasz;
Csak az ember volt ugyanaz.
Atlantiszban, nagyon régen,
Viskó állt a faluvégen...
Profanizált gólyatávlat
Nem ismert morális gátat.
Telt a propaganda-bendő;
Dogmákba fúlt a jövendő.
Csillag se maradt az égen..
Atlantiszban,
Nagyon régen...