pilla blogja

Hajnal van. Hunyorogva vacog, mert fázik a lelkem.
Izzadtan kusza perceim - álomtól viselősen -
jégkását terelő szelet űznének tova kőre, s
minden zöldre, ha szürke szitál rájuk kora reggelt.

Úgy bánom, ha rekedt lesz a hangom lágy kopogása,
s nem bókol, zavaró-kavaró csend nélküli érce
- színe fakó, karcolva fakaszt vádat, s lihegést, de
enyhül, amint ördögszekerek pompát imitálnak.