Egy "modernről"

   Megírja versét, aztán elolvassa, és ha túl érthetőnek találja, undorral a szemétkosárba dobja. Néha lehet segíteni a dolgon: addig húz belőle, míg kellően homályossá nem tette. Legfőbb elve: "A modern élet lüktető ritmusát kell visszaadni." Húsz év előtti költők nevére fitymálva  ajkát biggyeszti; Claudelt utálja, mert bőbeszédű, Valéryt, mert kötött formában versel; Eliot neki démodé, Apollinaire érzelmes, Babitsra pedig, mintha legyet piszkálna ki a leveséből, azt mondja: "Túl tematikus".

   Ő nem tematikus. De ha vonatkoztatásait kibogozzuk, kihagyásait áthidaljuk, és homályát megfejtjük, mi marad belőle? Por és hamu vagy az sem. Modernsége a közhelyek misztifikálása. De akik szeretik a misztikus mezbe burkolt közhelyeket, vagy a jó, derék, tenyeres-talpas közhelyek helyett a közhelyek röntgenképi csontvázát, tapsolnak neki. Ezért büszke meggyőződéssel hirdeti, hogy a siker őt igazolja.

   Valahányszor látom, amint dicsősége láthatatlan uszályát vonszolva elvonul az utcán, mindig eszembe jut Joubert mondata: "Ha ma mérhetetlenül tetszeni akarsz, bele kell törődnöd, hogy húsz év múlva nevetséges leszel."

 

(Rónay györgy: Jegyzetlapok)