Lehettünk volna

„Az élet folyóján bizony a hit a lélek hajójának mentőöve.” (Neil Galman)

Lehettünk volna tán egy sors-folyó
hideg vizében egymást horzsoló
fatörzsek, melyek ágbogaiként
kezünk  úgy fonódik kézbe, miként
tutajt erős kötéllel örökre,
míg széthull, hajótörött köt össze.
Miért nem lettünk azok, mondd, miért?

Hajótöröttek lettünk, nem tutaj,
ezüst vizünkön elcsitult a zaj,
szétsodort ágaink pattanása
végső búcsúként szisszen egymásra.
Nem éltük meg az isteni kegyet:
holtig fonódva élni életet.
Nem így hittem, de minden hiába…

Hit. Remény. Most de jó, de jó volna!
Mint sóhajra ringó anemóna,
úgy inog lelkem tutaján hitem,
és nem ad vigaszt senki, semmi sem.
Kenetes szó, hazug ígéretek
olcsó mákony, fonnyadok értetek,
de üres végleg, végleg, a szívem.