Siratóének
Kórtermed ablakát
virágzó hárs takarja.
Jó Istenünk,
hát miféle karma
játszik velünk,
hogy ily korán és ily hamar...
A rettenet tűhegyes foga
húsunkba mar.
A zárt üvegről lehull az illat,
tenéked, jaj, már sosem nyílhat
hársvirág e földi létben,
körülkerít, leszáll az ében
éj kéklőn szép, tiszta tekintetedre,
sodorni kezd egy bősz folyam medre
a végső, utolsó torkolatba,
hiába kérlelünk, ne húzd magadra
a sötétséget, a fekete leplet,
s míg mondanám; "nem eresztlek,
ne félj!
Ne félj!
Lesz még öröm
e kontinentális délkörön,
létünk északi féltekén",
rajtam a rejtett sírás,
a dühödt indulat
hatalma szétterül,
megvédeni mozdulnék emberül,
hogy megöljem azt a vadat,
a falánk dögöt,
mely ott ólálkodik
fuldokló szíved mögött,
s bele-beleharap.
Orvosod feladta,
megtört, lágy hangja
fülünkben dübörög.
Üvöltenénk, de torkunk néma,
hogy ne siess, maradj, ne még!
Titkolt könnyekbe fúl a béna
szellem, hogy ily korán és ily hamar
kell megízlelned a testi szenvedést!
A tűhegyes fog bensőnkbe mar.
Tört mosolyod, tekinteted
még oly kéklőn tiszta,
belőle nézek magamra vissza,
s hogy ne fájjon úgy
a kimondhatatlan,
mely megragad némán, belül,
a rettegés kel minden virradatban,
az elme riadtan menekül
tűnt idők útjára, ködbe,
míg sikoltva, hörögve
hagyja el ajkad jajszavad,
még mondanám; ó, tartsd magad,
dobhártyámon dörömböl a múlt: "Jelen!"
Látom önmagam háromévesen
a kis legényt, ki itt, ez ősi szobaszegleten,
csecsemő kishúgom,
ringó bölcsődet rengetem,
s a napsütötte léthajnalon
parány-arcodra csalom
a legeslegelső mosolyt,
kék pillangó száll szemedről arcomra,
te testet öltött kis leánykobold.
Pillantásod oly kéklőn tiszta.
Belőle nézek magamra vissza...
És megint hallom a sikolyt;
torkodból iszonyú kín sikolt,
panaszod, hogy béna lábad
nem mozdul már, onnan támad
alattomosan a szörnyeteg,
jaj, hogy lehetne teneked
és minekünk is könnyebb?
A titok ködét fájdalomorkán fújja szét,
kiáradnak a gyermeki, a testvéri könnyek,
s halljuk a remény lépteinek halk neszét.
Megszorítom selymes kezed,
és felbugyborog szádon
a "nem adom fel"-üzenet,
csodálhatjuk ádáz küzdelmedet,
s már mosolyogsz: "hazamegyek".
Elmédben még ott a győzelem
hite a bősz elem,
kegyetlen gyilkosod felett.
És víziónk, a messzi múlt!
Együtt repültünk a tangó, a valcer
ritmusán, édes húgám,
"tánctanár" voltam, te a "partner",
s kezembe úgy belesimult
tizenhét éves, ifjú lány,
selymes kis szeráftenyered,
s pörögve, forogva, körbe-körbe,
keresztül-kasul bebarangoltuk
azt a meggyesi táncteret.
S múltunknak emlékormain
visszhangja kél, sikolt a kín,
a baj ott bent immár "akut",
negyedik testvér előrefut,
mindegyre mélyebb az a kút,
s mindegyre közelebb a menny,
fognánk kezed:
Maradj! Ne menj!
S míg hullsz a tátongó homályba
az örvénylő öböl felett,
a mélyből még visszaér szavad,
a legeslegutolsó "szeretlek"-üzenet.
* * *
Az a megváltás napja volt.
Úgy tértünk akkor nyugovóra,
hogy tudtuk, már Jézusod karolt,
és vezetett a Fénybe fel,
hogy lelked többé nem perel,
s hogy ma eljön az az óra,
mikor a létszámból levon
az éjféli, sikoltó telefon,
s amíg a pap elmondja mind,
amit meglát, ha létedre tekint,
mindazt a jót, mit ott talált,
s hogy születésünkkel már eleve
magunkban hordjuk a halált,
csikorgó zajjal magába zárt
a sírbolt betonfedele.
Hozzászólások
Mysty Kata
2013, július 29 - 20:44
Permalink
Köszönöm, hogy megosztottad
Köszönöm, hogy megosztottad fájdalmad szülte gyöngy soraidat!kata
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
vati
2013, július 29 - 22:03
Permalink
Meghatóan szép ez a kép,
Meghatóan szép ez a kép, kedves Kata! Nagyon köszönöm. Tudod, tényleg ez volt hozzám az utolsó szava: Szeretlek. És csak így tudtam őt végleg elengedni, hogy emléket állítottam neki.
Varga Tibor
M. Karácsonyi Bea
2013, július 29 - 20:57
Permalink
Nagyon szép, megható emléket
Nagyon szép, megható emléket állítottál kettőtök kapcsolatának.Szépen szembesül a gyász és a gyermekkor.Szeretettel olvastalak.
vati
2013, július 29 - 22:07
Permalink
Köszönöm, Sea Kedves! Lehet,
Köszönöm, Sea Kedves! Lehet, hogy ez még nem a végleges forma, talán még csiszolok rajta, de csak így tudtam belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Köszönöm, hogy itt voltál.
Varga Tibor
Molnarjozsef
2013, július 29 - 22:28
Permalink
Könnyekig ható szép szavaidra
Könnyekig ható szép szavaidra még sokáig keresem a szót...
Gratulálok.
Üdv: József
vati
2013, július 29 - 22:59
Permalink
Köszönöm, József! Itt az
Köszönöm, József! Itt az oldal alján, a Csarnok kedvelői között most is látom az arcképét. Ti is látjátok?
Varga Tibor
barnaby
2013, július 29 - 22:50
Permalink
Megrázó, szívbemarkoló
Megrázó, szívbemarkoló fájdalom...Átéreztem ezt az érzést már én is...szomorúan szép versedhez gratulálok:Barna
vati
2013, július 30 - 07:11
Permalink
Köszönöm, Barna! Igen,
Köszönöm, Barna! Igen, emlékszem, egyik versedben te is a húgodat búcsúztattad. Mennyire igazságtalan néha az élet! Nekem ő volt a legjobb testvérem. Már csak négyen maradtunk.
Varga Tibor
Nagygyörgy Erzsébet
2013, július 30 - 08:56
Permalink
Kedves Tibor! Szomorú, de
Kedves Tibor!
Szomorú, de egyben nagy értékű versedet olvasva én is elérzékenyültem, nekem nem született testvérem sajnos,
de hiányát örökké fájlalom, mert nagyon magányos gyerekkorom volt.
Szeretettel Dyona
vati
2013, július 30 - 11:25
Permalink
Mi öten voltunk, kedves
Mi öten voltunk, kedves Dyona, és most négyen maradtunk, tisztességben, becsületben, harmóniában, szeretetben nevelkedtünk, s ő a családjával együtt nagyon nagy áldozatot hozott értem, amikor személyes sorsom poklának legmélyebb bugyraiban vándoroltam. Ezt az emlékművet fel kellett állítanom neki, s azt hiszem, mindezt átérzi mind, aki a legszeretettebb hozzátartozóját veszíti el.
Varga Tibor
lnpeters
2013, július 30 - 12:49
Permalink
Fájdalmasan szép vers, Tibor.
Fájdalmasan szép vers, Tibor. Szeretettel gratulálok!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
vati
2013, július 30 - 16:24
Permalink
Köszönöm, Lacikám! Bár ne
Köszönöm, Lacikám! Bár ne kellett volna megírni, de enélkül nem tudtam volna továbblépni.
Varga Tibor
vargaendre
2013, július 30 - 16:15
Permalink
Elszorult a
Elszorult a torkom...
Halhatatlan vers...
vati
2013, július 30 - 17:10
Permalink
Köszönöm a lektori munkát,
Köszönöm a lektori munkát, fiam!
Varga Tibor
hzsike
2013, július 30 - 19:39
Permalink
Mint egy gyönyörű "rekviem",
Mint egy gyönyörű "rekviem", ez a vers, kedves Tibor. Már többször is elolvastam, bizony, mindahányszor elszorult a torkom. Minden sorából a fájdalom, a hiány, az őszinte szeretet kiállt azért, aki olyan sokat jelentett Neked.
Őszinte, baráti ölelésem:Zsike
vati
2013, július 30 - 20:56
Permalink
"Rekviem", rekviem...
"Rekviem", rekviem... Ízlelgetem a szót, kedves Zsike, és elgondolom, hogy talán tényleg az. Valaki egy hozzászólásában a Fb-on muzsikának nevezte. Gyászmuzsika Editkénk emlékére... Valóban sokat jelentett nekem. Köszönöm, hogy olvastál...
Varga Tibor
Schvalm Rózsa
2013, július 30 - 20:12
Permalink
Meghatóan gyönyörű kedves
Meghatóan gyönyörű kedves Tibor, szeretettel olvastam.
Gratulálok! Rózsa
vati
2013, július 30 - 20:58
Permalink
Köszönöm, kedves Rózsa!
Köszönöm, kedves Rózsa! Viszont szeretettel! Tibor
Varga Tibor
vati
2013, július 31 - 18:06
Permalink
A rekviem liturgikus
A rekviem liturgikus szöveg... Azon gondolokodom, hogy Mozart, Brahms, Verdi után hogyan lehetne liturgius szövegből rekviemet írni. Nem tudnék... Köszönöm a véleményedet.
Varga Tibor
Toma
2013, július 30 - 22:18
Permalink
Jó vers ez, remekül
Jó vers ez, remekül felépített szerkezettel. Ami megfogott, az a dinamika, gyorsítunk lassítunk (táncelem is felmerül benne - végigtáncol az életen). Eresztés és fogás dinamikája - eresztés a túlvilág felé, fogás még az életben - mint egy fájdalmas kettős.
vati
2013, július 31 - 18:21
Permalink
Remek dolgokat láttál meg
Remek dolgokat láttál meg benne, kedves Toma, de egyben rádöbbentettél arra is, hogy mi minden hiányzik még belőle. A szeretett testvér szenvedéseinek tanújaként, a fájdalom megélőjeként oly iszonyú éleséggel villantak be azok az emlékek, amelyeket itt felidéztem, hogy nem figyeltem oly dolgokra, amelyek az ő portréjához még igencsak hozzá tartoznak. Az élete csupa áldozat volt. Nemcsak az, amelyet a kifejezhetetlen mértékű szeretetéből fakadóan értem hozott, hanem amit a családjáért, gyermekeiért. Egy hónappal a távozása előtt kifizette az autó árának utolsó részletét, birtokot vásárolt a két fiának, alapot teremtve ezzel, amelyre felépíhetik a saját gazdaságukat. Csak közben derült ki: ő már hónapokkal előbb tudta, hogy mi vár rá, de előttünk eltitkolta. Mindent elredezett maga mögött, nem hagyott elvarratlan szálat.
Varga Tibor
ChristinaNadale
2013, július 31 - 19:52
Permalink
Nem tudom mit mondhatnék, de
Nem tudom mit mondhatnék, de mégsem tudok szó nélkül elmenni mellette. Először is, őszinte részvétem!
Gyönyörű, megható, megrázó vers. Az Ő tetszését is biztosan elnyerné. Gratulálok! Köszönöm, hogy olvashattam.
vati
2013, július 31 - 23:58
Permalink
Köszönöm, Krisztina! A dolog
Köszönöm, Krisztina! A dolog paradoxona, hogy ha élne, nem olvashatná, mert nem lett volna ok a megírására. Bár ne lett volna...
Varga Tibor