Fátyolhullás
Beküldte Sztancsik Éva - 2015, április 14 - 15:28
Az a sok ölelés, mit nem öleltünk el...
és azok a csókok, mik ajkon maradtak,
a szavak, a bókok, mind belénk-apadnak,
ha zsugorin bánunk önnön érzésünkkel.
Bent ringatjuk mélyen, leplezve cipeljük,
szűk lélek-markunkkal kívülre nem adunk;
és ha másunk nincs is, ez egyetlen javunk,
még akkor sem adunk; telve daccal fejünk,
kitartunk ellenünk. Szívünkben dúl a harc,
hisz Ő mást szeretne. Nagyságot mutatni,
érzékenységet, mely sosem álszent, talmi...
szellemtűz-lobogást; lengjen vörös, narancs
és türkiz, meg sárga; perzselje át Napunk,
(az a belső Napunk) vastag bőrünk héját,
cserzett arcunk pírját, s elérhesse célját:
leplek nélkül vállaljuk azt, akik vagyunk.
(2014. november)
Hozzászólások
Haász Irén
2015, április 14 - 17:09
Permalink
Évikém, a gondolatjelekre és
Évikém, a gondolatjelekre és a pontokra nincs szükség szerintem.
Szép formájú, jó gondolatmenetű vers, megfelelő rímekkel. Tetszik.
Sztancsik Éva
2015, április 14 - 20:23
Permalink
Nagyon köszönöm a véleményed,
Nagyon köszönöm a véleményed, kedves Irén. Ebben a témában fejet hajtok és javítom.
Szeretettel láttalak. Éva
Sztancsik Éva
2015, április 14 - 20:26
Permalink
Ne haragudj, de némely
Ne haragudj, de némely gondolatnál muszáj meghagynom a pontokat, így érzem.