Kockaházban
Beküldte Haász Irén - 2015, augusztus 30 - 13:24
Az én egem pasztell színű,
az én napom hunyorgó neon.
Lamella csíkok az ablakon,
fényeket szűrnek este ötig.
Az éjem is hol pasztell színű,
hol átláthatatlan fekete.
Óvatos redőny hull lefele,
ha hét után az alkony törik.
Az eget toronyházban látom,
éjszakám egy kockaház foglya.
Rab vagyok én is régtől fogva,
mértani idomokba zárva.
De néha nyírt fű – illat csap meg,
és ujjongó hangokat hallok.
Akkor mindent enyémnek vallok,
s elröppenek, mint a madárka.
Hozzászólások
Balla Zsuzsanna
2015, augusztus 31 - 06:22
Permalink
A városi lét ezen formáját
A városi lét ezen formáját nem ismerem. Mi itt vidékem kakas kukorékolására, meg kárálásra ébredünk, kis kacsák sipegnek bandázva, mindig egy csokorban haladva. De attól a kockalét még igaz. Faltól falifg terjednek a korlátaink falun is. Leginkább azért, mert be vagyunk zárva a településünkbe, oy drága az utazás, hogy a világ megáll a legközelebbi városok határánál.
Tetszett a versed szemléletessége.
Haász Irén
2015, szeptember 3 - 18:07
Permalink
Köszönöm Zsuzsa, laktam itt
Köszönöm Zsuzsa, laktam itt is, ott is, van tapasztalatom. Örülök, hogy egyetértünk, és köszönöm, hogy véleményt írtál.
Bieber Mária
2015, augusztus 30 - 23:48
Permalink
Nagyon tetszik. Versed
Nagyon tetszik. Versed remekül visszaadta a városi lét, négy fal közé bezártság kalitkamagányának hangulatát.
A formája is különleges, többször elolvastam. Gratulálok.
Bieber Mária
(Hespera)
Haász Irén
2015, szeptember 3 - 18:08
Permalink
Kedves Mária, köszönöm
Kedves Mária, köszönöm szépen.
Haász Irén
2015, szeptember 3 - 18:18
Permalink
Nagyon örültem, Joe,
Nagyon örültem, Joe, részletezett gondolataidnak.
Én is alaposan átgondoltam, ezért nem írtam hamarabb választ.
Igazat van, ha azt mondod, az utolsó hat sorral már nem mondok újat. Viszont erősítem a mondanivalót az ismétléssel, úgy gondolom. Ráadásul azért nem érzem toldaléknak azt a hat sort, mert valóban fel akarom oldani az előzők szomorúságát, fájdalmát.
Tudniillik a városi lét kockaháza rengeteg embernek adott jobb életet, felemelkedést a háború után, fürdőszobát, és lakáson belüli wc-t.. stb. - azaz nagyobb kényelmet. Bármennyire elsivárosodott az idők rontó hatására, megérdemli a kockaház, az egyöntetűség sivársága ellenére a tiszteletet, a megbocsátást, a megértést.
Az ember felejt. Ha jobbak a körülmények, hajlamos lenézni azt, aminek sokat köszönhetett régen. Legalább az író ember ne tegye ezt...Én megadom a tiszteletet, ha csak ilyen egyszerű módon is...:)))))
hzsike
2015, szeptember 1 - 15:58
Permalink
Remekül megidézted a
Remekül megidézted a "kockaház-létformát", drága Irénke. Átélhető nagyon. Nekem is van egy hasonló versem: "Kockaházak, kockafejek, kockavilág mi lesz veled?" valami ilyesmi. :)
Ölellek:Zsike :)
Haász Irén
2015, szeptember 3 - 18:19
Permalink
Köszönöm szépen, kedves
Köszönöm szépen, kedves Zsikém, kíváncsian várom...
Nagygyörgy Erzsébet
2015, szeptember 2 - 09:56
Permalink
Kedves Irénke! Nagyon remekül
Kedves Irénke!
Nagyon remekül leírtad az érzést, amit a tömeglét okozhat az ember lelkében, köszönöm.
Erzsike
Haász Irén
2015, szeptember 3 - 18:19
Permalink
Én köszönöm, Erzsikém.
Én köszönöm, Erzsikém.
hubart
2015, szeptember 4 - 12:42
Permalink
Többször is elolvastam
Többször is elolvastam versedet, meg a hozzászólásokat is. Érdekes a Joe fejtegetése, nem is mondanék neki ellent, mert úgy vélem, hogy ahogy egy művészeti alkotás (jelen esetben vers) az alkotói szubjektivítástól nem lehet mentes, hiszen akkor személytelenné válna, ugyanúgy az olvasó befogadása is erősen szubjektív. Meghatározzák a saját tapasztalatok, élmények, gondolatok. Ha ez nem így lenne, akkor talán nem is emberek lennénk, hanem beprogramozott agyak által vezérelt biorobotok.
Nekem speciel tetszik az utolsó szakasz, mert számomra mond valami olyasmit, amire sok ember már nem is gondol, pedig igazán kézenfekvő: kell tudni örülni a mások örömének is! A kockaházban lakó szemeit is gyönyörködtetheti az egy utcával odébb látott, szépen nyírt zöld fű, kellemesen bizsergetheti szaglószerveit a virágok illata. Én legalábbis érzem ezt a közöségi örömöt a városban járva, mert ami szépet látok, tapasztalok, valamilyen mértékben az enyém is, a miénk is. Ugyanúgy, amikor a házam előtti virágágyást gondozom, nemcsak magamért teszem, hanem másokért is, akik látni fogják. Visszatérve a versedre, a kockalét sivárságának jó ellenpontja a befejezés, és az ember lelke fölröppen tőle, mint az életnek örvendő madárka.
Haász Irén
2015, szeptember 4 - 16:57
Permalink
Köszönöm, Ferikém,
Köszönöm, Ferikém, megerősítettél, és ennek nagyon örültem.