Szemről, végről
Beküldte Sztancsik Éva - 2017, október 30 - 18:51
Mindig arra menj, ahol a tűz lobog,
ne hallgass másra, bármit is locsog -
ne hallgass rám sem, ha álljt kiáltanék,
ajkam dermedt és nincs már álma rég.
Magadra figyelj, meddig bírja lábad,
emeld magasra, lépj át száz gátat -
szakadék, hegycsúcs, az összes a tiéd...
talán nagy dolgok, talán semmiség.
Ámbár... mielőtt végleg kifáradnál,
kaphatsz látást, ne légy többé vaklány -
értelme nem sok (sorsunk buta csele)
... előbb kellene fényesség bele.
.....
És azzal nézel az utolsó percben,
várod, hogy így majd igazság serken -
sajnos (úgy vélem) ez meg nem adatik,
bamba halálunk pernyét havazik.
(2017. október)
Hozzászólások
Bieber Mária
2017, november 23 - 16:21
Permalink
Kedves Éva! Az első két
Kedves Éva! Az első két versszakod nagyon tetszik!
Emlékkönyvbe illő sorok, bölcsességek. Ez a két versszak megfogott, akár útmutatásként is olvasható remek. A folytatás nekem nem hiányzik. Persze, Te talán a fő hangsúlyt odatennéd a szem és a látás miatt, a cím is erre utal. Mégsem emel a vers folytatása a mondanivalón, szerintem. Köszönöm, hogy olvashattam és szívembe zárhattam most versed nyitányát!
Bieber Mária
(Hespera)
Sztancsik Éva
2017, december 1 - 20:01
Permalink
Köszönöm szépen, drága Mária,
Köszönöm szépen, drága Mária, tanulságos hozzászólásodat. Nagy örömmel láttalak nálam.