Elmentél

Szervác József emlékére
 

Százággal tűző napsütésben:
Csepel öreg temetőjében,
szívinfarktustól gyötört szívvel,
állok a ravatalod előtt.
Eltörött a pohár, nincs több fröccs!
Siratlak, haver, Te költő-ács…
Nem tudhatom: még ki sirat meg,
bennem örök marad a neved.
Elmentél, Jóska, oda túlra,
mért voltál erre rászorulva?!
Most magához karolt a Nagy Úr,
s nem látod többé, hogyan vadul
körülünk e szánalmas világ:
Belepte sírod, sokszín virág.
Jóska! Siratva emlékezem,
s ez marad egyetlen fegyverem.
Elvitted ifjú álmaidat…
Sebesebben, mint a gyorsvonat.
S fülemben, Bella szavaival,
együtt harsog a bölcs Kossuth-dal!
 

/Budapest, Csepel, 200. június 27./