Magyar költő dala

Amikor verset faragok,
szavakra vágynak a ragok,
papírra, tollra a szavak,
színekkel álmodik a vak.

Amikor verset faragok,
szórakoztat, hát maradok.
Játék, de komoly, s az az elv,
árnyalt legyen e laza nyelv!

Rímforgács, ritmusdarabok
szállnak, amikor faragok;
madárraj hordja szanaszét,
öröm hangját vagy panaszét.

Amikor verset faragok,
végzetem felé haladok,
kényszer vagy talán frigy vallat,
ébren talál a pitymallat.

Amikor verset faragok,
ne bántsatok, mert harapok!
Kiszabadul a szájtitok,
sírhat, akinek fájni fog!

Remélem, találok sokat,
akit majd szíven simogat
a szó, ha szárnyal, ha dadog…,
amikor verset faragok.
 

Függelék:

Amikor verset szavalok
mélyben pendülnek a dalok,
zengő barlang a szájüreg,
boldog kapuk a tárt fülek.

Kottát hozzá a múzsa tart.
Aki örömöt, bút akart
idézni, annak van dal itt,
zenéje lüktet, andalít.

Igére termett a magyar,
ha szól, nem raccsol, nem hadar.
Germánok, szlávok, latinok
önbizalma is meginog.

Amikor verset szavalok,
bennem száz érzés kavarog;
remélem, találni sokat,
akit majd szíven simogat.

2015. okt. 16.