Lecsüng karunk-szonett
Beküldte titus56 - 2017, január 1 - 09:45
Lecsüng karunk-szonett
Felhasad az est szürke bábja,
szárnyát próbálja a végtelen,
lepkévé simul Isten ránca,
csillagok hímporán égve el,
minden szárnycsapás örök rejtély,
semmiből kibomló látomás,
a mennybolton könyörtelen mély
barázdát vonszol a hallgatás.
A messziség tükörszobája
visszacsillogja még tegnapunk,
tükörképünkkel magunk vagyunk
a teremtés foszló imája,
lassan örök bábbá halkulunk,
Isten tenyerén lecsüng karunk.