A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 4..

Mi a probléma Zrínyi halálával?

 

Jómagam sohasem éreztem „meggyőzőnek” a vadkan verzióját. A magyar közvélemény sem. Ennek oka pedig – a jelenlegi hivatásos történészek véleményével ellentétben – nem „a legendagyártás igénye”, vagy a „csodaváró hiszékenység”, „a mítoszokban való naiv hit”, meg a hasonló zöldségek, hanem az, hogy Zrínyi halála eleve gyanús. Ma is az volna. Ha egy nagyon fontos személy kiélezett időpontban, nem teljesen tisztázható körülmények között halálos balesetet szenved, és a halála az ellenségeire nézve egyoldalúan kedvező helyzetet teremt, az ma is gyanús, mindig is gyanús volt, ezután is gyanús lesz. Ilyenkor törvényszerűen indul a „mendemonda”. Az esetek igen jelentős részében be is igazolódik.

 

Mit tudunk valójában Zrínyi Miklós haláláról?

 

Mi az oka annak, hogy bizonyos történet-és irodalomtudományi körök makacsul ragaszkodnak a vadkan meséjéhez? 

 

Nem tartom valószínűnek, hogy a 350 évvel ezelőtti események feltárása még ma is olyan erőteljes és konkrét politikai, gazdasági, maffiás (ami gyakran első kettő szintézise)  érdekeket sértene, amelyek még mindig az igazság útjában állnának.

 

Puszta kényelemszeretetből történne? Sok szerző megszokta, hogy tizenöt forrásmunka alapján összetákol egy tizenhatodikat, és nem szeret eltérni a már megszokott állításoktól?

Ez is lehet. Ugyanilyen kényelmes - ha nem még kényelmesebb - volna egyszerűen azt mondani, hogy "halálának körülményei tisztázatlanok" vagy "gyanúsak" és nem foglalkozni a vadkan-verzióval.

 

Esetleg valami rosszul értelmezett tekintélyelv  generálja? Valami félelmetes főnök a háttérben, aki veszélyeztetné a karriert?

 

Tudjuk, hogy – a megállapítás Thomas Kuhn valamelyik írásából származik – a tudomány jórészt úgy működik, különösen a társadalomtudományok esetében,  hogy az új nézeteknek meg kell várniuk, amíg kihalnak a régi eszmék képviselői. Ilyesmi lappang a háttérben? Nehéz volna a paradigmaváltás?

 

Az a nézet, hogy Zrínyi Miklós halálát gyilkosság okozta, a magyar tudomány berkeiben már egyáltalán nem számít forradalmi hatású új eszmének. 

 

A XIX. század második felében többé-kevésbé már polgárjogot nyert egyszer a gyilkosság teóriája. Éppen Ferenc József uralkodása idején, ami egyúttal azt a nézetet is megdönti, hogy valamely máig fennálló Habsburg-érdek rejlene a háttérben.

 

E. Dervarics Kálmán Gróf Zrínyi Miklós a költő halála című 1881-ben Szombathelyen megjelent művében már adatokra támaszkodva cáfolta a vadkan-hipotézist.

 

Még a Pallas Nagylexikon is ennek megfelelően beszél Zrínyi haláláról:

 

"E. Dervarics Kálmán minden kételyt kizáró adatok nyomán bebizonyította, hogy Zrinyit 1664 nov. 18. esti 5-6 óra közt a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász orozva lőtte agyon."

 

Dervarics Kálmán, az egykori 48-as honvéd főhadnagy következtetéseit annak idején sokan elfogadták. Grandpierre K. Endre is az ő művére támaszkodva írta Fekete hóesés című könyvét.

 

Dervarics pontosan állapította meg, kik voltak a gyilkosok, őket Bethlen alapján lehetetlen nem azonosítani, de a gyilkosok egymáshoz való viszonyában tévedett, és a gyilkosság rekonstruálásában sem volt elég alapos.

 

A hivatalos tudomány miért tér vissza mégis újra meg újra a sertés mítoszához?

 

Talán valami elpusztíthatatlan mega-összeesküvés lappang a háttérben, és az akkori gyilkosok érdekei most is akadályozzák az igazság kimondását?

 

Nem hinném.

 

Vagy másféle kontinuitás rejlik a bokor mögött? Egyszerűen arról van szó, hogy ma is léteznek olyan felfogások, életszemléletek és csoportok, amelyek nem tekintik érdemleges szempontnak a magyarság és a magyar haza tényleges érdekeinek megfelelő cselekvést? Helyette inkább valami úgynevezett "magasabb érdek" szerint cselekszenek? Eme magasabb érdek, magasabb szempont volt és maradt történelmünkben mindenkor a hazaárulás és a puszta önzés, a meztelen, amorális haszonlesés legfontosabb fedőneve.

 

Zrínyi Miklós a felelősségteljes cselekvő magyar hazaszeretet egyik örök jelképe.

 

Történelmünk során újra és újra kitermelődnek azok a szemléletek, amelyek számára nagyon kényelmetlen a Zrínyi-féle hazaszeretet; amely Magyarországot és a magyarságot erősnek, függetlennek, nem pedig idegen hatalmaknak kiszolgáltatva szeretné látni. Zrínyi szerint sohasem lehetünk annyira alárendelt helyzetben, hogy ne tudjuk önerőből megoldani a problémáinkat; az idegen érdekek politikai, gazdasági vagy éppen üzleti "segítsége" még nagyobb bajba taszít bennünket, mint amiből menekülnénk általa.

 

Ez Zrínyi írásainak egyik nagy tanulsága.  Felettébb kellemetlen mindenki számára, akinek az az érdeke, hogy jelentéktelennek és külföldre utaltnak tudjuk önmagunkat. Ezért igyekeznek személyét és életművét bagatellizálni; ezért "nem volt reálpolitikus".

 

Zrínyi jelszavát a 48-as szabadságharc ágyúinak csövére is felírták:

 

"Ne bántsd a magyart!"

 

 

 

Mi lehet a gyanú alapja?

 

Akkoriban a Habsburg-érdekkörben már évszázados tradíciói voltak a politikai gyilkosságnak. Ezeknek csak egy része mondható közismertnek - például Albrecht Wallenstein meggyilkolása, amely már Zrínyi életében történt. Egy ilyen gyilkosságot Nemeskürty István elemzett Önfia vágta sebét című munkájában.

 

A gyilkosságokat vizsgálva szembeötlő hasonlóságokra bukkanunk.

 

1. A legkedveltebb módszer

 

Éjszaka bekopognak az áldozathoz azzal az ürüggyel, hogy fontos híradás érkezett. Átadnak neki egy írást, amikor olvasni kezdi, lesújtanak rá. Így ölték meg - egyebek között - Fráter Györgyöt is. 

 

Zrínyi esetében ez a módszer nem alkalmazható. Legalábbis Csáktornyán nem.  Zrínyihez aligha lehetne éjszaka csak úgy bekopogtatni. Emellett a vár tele van éber őrökkel; a török elleni harcban edződött hűséges, jól felfegyverzett katonák százaival, akik egy pillanat alatt felaprítanák a merénylőket.

 

Zrínyi ellen nem így jártak el. Nehéz azonban szabadulni a gondolattól: ha Zrínyit meggyilkolták, akkor a gyilkosságot a fentebbi módszer személyre szabott változatával követték el.

 

2. Ha az első módszer nem működik.

 

Ha a fentebbi kényelmes és megszokott módszer nem alkalmazható, az elkövetők - olasz és spanyol brávók, illetve az áldozat közelébe furakodott személyek, gyakran az áldozat környezetének megvesztegetett tagjai - valamilyen, számára természetesnek tűnő ürüggyel magányos helyre csalják az áldozatot, ott legalább minimális túlerőt képeznek, és megölik.

 

Nem hiszek abban, hogy Paka egyedül volna a gyilkos. Legalább ketten voltak. A magányos tettes nem vall a műhelyre; a kor többi (feltehetően hasonló érdekű) politikai gyilkosságát szinte kivétel nélkül több tettes követte el.

 

Majláni-Magliani-Migliani kétségtelenül a másik tettes. Nem tudjuk azonban, voltak-e még cinkosaik. Amit tudunk, az alapján ugyanis még ezt sem lehet kizárni.

 

Nem gondolom azt, hogy egyedül az osztrák "titkosszolgálat" lehetett a ludas Zrínyi halálában. Talán valami sajátos alkalmi kooperáció  lehetett osztrákok és törökök között, ahhoz hasonló, amely a KGB és a CIA között jött létre, amikor meg kellett buktatni a román diktátort.
 

Ne feledjük: éppen megkötötték a vasvári békét, amely Ausztria diplomáciai történetének egyik legostobább tákolmánya volt. Erről, és a hozzá kötődő döbbenetes osztrák-török diplomáciai kokettálásról sokan beszéltek. Sajnos - azt kell mondanom - a gyilkosság kitervelése és végrehajtása szakértőre vall. Voltaképpen a mai napig csaknem tökéletes bűnténynek tekintendő; hiszen nálunk még mindig sokan ragaszkodnak a gonosztevők által tettük leplezésére kiagyalt vadkanmeséhez.

 

Zrínyi Miklós hogyan halhatna meg váratlanul?

 

Mi lehetett a gazemberek terve?
 

Zrínyi meggyilkolásánál fontos szempont lehetett, hogy a gyilkosság ne tűnjön gyilkosságnak.  Zrínyit csöndesen és váratlanul kellett eltenni láb alól, de úgy, hogy a gyilkosság komoly gyanúra ne adjon okot. Hogy mendemonda támad, arra eleve számíthattak - számítaniuk is kellett.

 

A „komoly gyanú” fogalma itt pontosításra szorul. Az áldozat személye ugyanis eleve kizárta, hogy a hátramaradottak nyilvánosan leleplezzék a gyilkosságot. A megbízó hidegvérrel belekalkulálta, hogy Zrínyi halála a meggyilkolt bán barátait, rokonait és a magyar rendeket sokkszerűen, súlyos csapásként éri majd. Ha gyilkosság gyanúja merül fel, annak hátterében csakis a bécsi körök állhatnak, ami a magyar rendeket mindenképpen óvatosságra inti.

 

Miért?

 

A magyar rendek és a bécsi kormány között nyílt konfliktus érlelődik, de az előkészületek még éppen csak elkezdődtek. Maga Zrínyi, a magyar rendek mindenki által elismert vezére, sem biztos még abban, hogy a kenyértörésre valóban sor kerül. Még bízik benne, hogy van némi halovány esély arra, hogy a gyalázatos békekötést érvénytelenítsék vagy megváltoztassák. Ezért utazna Bécsbe, a tanácskozásra.

 

Zrínyi Miklós a magyar törvények talaján állt. Csak akkor vált volna egy esetleges magyar rendi függetlenségi mozgalom élére, ha minden más lehetőség bezárul. Nagyjából a bécsi tanácskozás volt az utolsó lehetőség az udvarral való kapcsolatok stabilizálására.

 

A gyilkosok megbízója sietett. Feltehetőleg tartott tőle, hogy Zrínyi Miklós erőteljes fellépése semmivé teheti a vasvári békét. Ezért tervelte ki a gyilkosságot. Jól ismerte Zrínyi szokásait, feltehetően maga is megfordult Csáktornyán. Talán nem is egyszer, de a vasvári béke megkötése után egyszer feltétlenül.

 

Tudta, hogy a magyar rendi mozgalom abszolút kulcsfontosságú főszereplője Zrínyi Miklós, elvesztését a rendek nem heverik ki. Pontosan tudta, mi fog történni a gyilkosság után. Gyilkost kiáltani és a bécsi udvart vádolni a nyílt konfliktus azonnal vállalását jelentené, tudta, hogy a magyar rendek ettől visszariadnak. Nincsenek felkészülve. Nem tehetnek mást, mint látszólag elfogadják a látszatot, jelen esetben azt, hogy Zrínyit egy vadkan ölte meg.

 

A megbízó talán nem is sejtette, milyen sikere lesz a gyilkosság fedőmeséjének. Nem tudhatta, hogy a rendek és az uralkodó konfliktusa csak sok éves késéssel robban ki, vezetői elképesztően dilettáns és felemás taktikát folytatnak majd, és sohasem mernek lemondani az udvarral való megegyezés lehetőségéről. Ezért nyilvánosan nem is beszélnek majd a gyilkosságról, hiszen a vád, hogy Zrínyit a császári udvar, vagy annak valamelyik befolyásos szereplője ölette meg, mindenkor casus belli marad.

 

A megbízó mindezt nem tudhatta, nekünk azonban tudnunk kell. Ennek fényében kell vizsgálnunk azokat a forrásokat, amelyek annak idején a nyilvánosság számára íródtak.

 

Térjünk vissza a megbízó terveihez.

 

Zrínyi Miklós hogyan halhatna meg váratlanul?

 

Idős talán? Nem. Mindössze negyvennégy esztendős.

 

Beteg? Nem. Nagyon is ereje teljében van.

 

Esetleg valami titkos betegség? Amit diszkréten el lehetne híresztelni?  Ostoba dolog lenne, azonnal tudnák, hogy mérgezés készül.

 

Mérgezést előkészíteni Csáktornyán bajos. A mérgezést, mint alkalmatlan megoldást,  el kell vetni.

 

Hogyan halhat meg hát Zrínyi Miklós váratlanul? Egyetlen megoldás maradt: a baleset.

 

Otthon, Csáktornyán? Ahhoz be kellene épülni a vár személyzetébe, ami megoldhatatlan.

 

Út közben?  Ki tudja előre, hogy Zrínyi mikor utazik, hogyan, hol, mivel és merre?

 

Ez bizonytalan. A gaztett kitervelői pedig biztosra akartak menni. 

 

Mi az, amivel Zrínyi viszonylag gyakran tölti az idejét, nem a csáktornyai vár belsejében van - és veszélyes?

 

A vadászat.

 

Ha pedig vadászat, melyek azok a vadak, amelyek a vadászra veszélyesek lehetnek? Nem Afrikában vagyunk, ahol meglehetősen sokféle veszélyes nagyvad él, hanem a kursaneci erdőben. Itt kevesebb a potenciálisan veszélyes vad.

 

Farkas?

 

Falkában él, a Csáktornya környéki erdőben talán akad is néhány falka.  De nehezen kiszámítható, intelligens és óvatos vad. Nem egykönnyen szorítható meg; anélkül pedig nem támad. Túl sok vesződséget igényel. Amellett meg miféle dolog farkasra vadászni?

 

Hiúz?

 

A kárpáti hiúz (Lynx lynx carpathica) sűrű erdőben élő, igen óvatos állat. Hogy emberre támadjon, nagyon ritka eset. Ez nem tigris, csak egy nagyobbacska macska. Ki tudna hiúzbalesetet rendezni, és ki hinné el, hogy Zrínyi egy hiúz áldozata lett?

 

Mi maradt egyedül?

 

A vadkan...

 

A magyarországi erdőkben felettébb gyakori vad, a magyar urak vadászatainak egyik fő célja. A Kárpát-medencében élő vaddisznók termetesek, kétszer akkorák, mint Dél-Európában; a kan akár három és fél mázsát is nyomhat. Ez utóbbi valóban veszélyes, különösen sebzetten.

 

Az egyetlen vad a Csáktornya körüli erdőkben, amely gyakori, veszélyes, és veszélyessége kiszámítható.

 

Úgy gondolom, a gyilkosság kitervelői előre tudták, hogy a gyilkosságot vadkanbalesetnek fogják álcázni.

 

A célpont tehát: Zrínyi Miklós, horvát bán, tábornok, volt főparancsnok - aki ekkor otthonában, Csáktornyán tartózkodik.
 

Majláni-Magliani mindenképpen kulcsfigura. Igazi, rossz értelemben vett macchiavellista csirkefogó. Bethlen Miklós néhány mondattal remek jellemrajzot adott róla. Magliani a kulcsfigura, a merénylet szervezője. A gyilkosságot Csáktornya környékén, egy vadászaton kell végrehajtani, és vadkanbalesetnek kell álcázni. A terv egyetlen mozzanata sem tűnik improvizációnak.
 

Paka a nélkülözhetetlen helyi segéderő. Nem tudni, mikor szervezték be.

 

Néhány írás fővadásznak nevezi Pakát; ezt Bethlen tanúságtétele nem támasztja alá.

 

"Azonban odahoza a fátum egy Paka nevű jágerét" - mondja Bethlen Miklós.

 

Nemcsak, hogy nem fővadász, hanem "egy jáger". A Zrínyi birtokokon élő személy, az udvartartás tagja, vadászként szolgál. Nem lehetett rangos személy, hiszen akkor Zrínyi aligha aposztrofálta volna "ez a bolond" megjegyzéssel a többiek előtt.

 

Hozott még magával más cinkost is Magliani?  Talán egy-két szolgát, de ezek nemigen játszottak jelentős szerepet a gyilkosságban. Lehettek-e még cinkosai, segítőtársai? Talán.

Kanizsa vára kevesebb, mint harminc kilométerre van Csáktornyától. Parancsnoka, a Szeidi Ahmed helyére gyorsan újra kinevezett Ali a háború kezdete előtt ezt írta Zrínyinek:

 

"Miután a kanizsai parancsnokságtól megváltam, Egerben, Temesvárott, Jenőben voltam basa, s a tengeren túl oly fejedelemség vala a kezem alatt, melyet sem a budai, se más vezéri állással nem cseréltem volna el; de mivel az én leghatalmasabb császáromhoz annyi panasz és jajveszékelés érkezett nagyságod ellen, őfelségének úgy tetszett, hogy ismét idejöjjek szomszédságodba."

 

A kanizsai török parancsnok igen viszontagságos életet élt Zrínyi jóvoltából. Nyilvánvalóan szeretett volna megszabadulni a veszedelmes magyartól. Ali pasa már másodszor töltötte be a kanizsai parancsnoki tisztet. Nyilván azért helyezte ide a török hadvezetés, mert az ő szemükben  különösen alkalmas volt a feladatkör betöltésére. Ennek egyik eleme lehetett a helyismeret is.

 

Részt vehetett-e néhány török Zrínyi meggyilkolásában?

 

Hátborzongató feltételezés, én azonban nem zárom ki. Részt vehetett, bár nem feltétlenül. 

 

Ha Zrínyi Bethlen Miklós által említett sebeire gondolok, nem hiszem, hogy azokat vadkan ejtette. De az sem biztos, hogy egy megvesztegetett vadász és egy külföldi kalandor bánt el így Zrínyivel.

 

A töröknek is voltak kiváló helyismerettel rendelkező, könyörtelen harcosai, akik a béke idején is állandósult kisháború viszonyai közepette rengeteg konspirációs és harci tapasztalatra tehettek szert. A törökök - különösen a Kanizsa várában szolgáló katonák - szemében akkortájt Zrínyi Miklós volt az egyik leggyűlöltebb személyiség. Vajon a törököket nem fűtötte a bosszúvágy?

 

Kanizsa Csáktornyáról  nem egészen harminc kilométer. Egy derekas lovaglás. Ha kell, a megfelelő időben és helyen két-három tapasztalt török martalóc várakozik. Többre nincs szükség.

 

Hogy Magliani, mint ausztriai érdekű körök képviselője a magyarok ellen alkalmilag összefog a halálos ellenséggel, abban az évben - a vasvári béke esztendejében - aligha lehetett szokatlan.
 

Hogyan egyeztettek?

 

Nem tudni, a vadászatot ki és mikor tűzte ki, de Bethlen szavai:

 

"Szép őszi idő járván, majd mindennap vadászni jártunk" azt sugallják, ez csaknem mindennapos elfoglaltsága volt Zrínyinek és vendégeinek. A törökök nyilván nem várakoztak nap mint nap, vajon hogyan egyeztettek?

 

A postakocsi érkezésének napja nehezen eltéveszthető időpont lehetett, erről a felderítők valószínűleg Kanizsán is idejében értesítették a parancsnokot.

 

Magliani is odaküldhetett valakit Kanizsára - még reggel. Például ez lehetett a korábban említett esetleges szolga reszortja. Este négy-öt órára a török tettestársak elfoglalhatták helyüket.

 

Ha voltak török tettesek, minden okuk megvolt a hallgatásra. Ha kitudódik, hogy Zrínyi halálában részük van, a magyar végvári vitézek vadászni fognak rájuk, és kínos halál elébe néznek. A  török-magyar végvári harcok történetében sok példa van ilyesmire. Volt, akit évtizedek elteltével fogtak el. Aki valami gaztettet követett el, sohasem volt biztonságban. Megjegyzendő: bár az egymással szemben álló helyőrségek közül a török mindig nagyobb létszámú katonát tartott fegyverben, mint a királyi Magyarország várait védelmező, általában fizetetlen és zömmel magyar katonaság, de az állandósult csetepaték kétharmadában a török húzta a rövidebbet. És: akit a magyar végváriak valamiért üldöztek, azt előbb vagy utóbb valami csellel el is fogták.

 

A töröknek hallgatnia kellett…

 

Mítosz és mítoszrombolás

 

Időnként érdemes elgondolkodni azon, mi is a mítosz. Meg hogy mi is a mítoszrombolás. Tudóséknál a “mítosz” szó vörös posztó, minden hihetetlen és alaptalan gyűjtőneve. Ebben persze nincs igazuk. Elsorolni is hosszú lenne, mennyi csúfos vereséget szenvedett a “komoly” tudomány a lenézett mítosztól.

 

Zrínyi Miklós halálát a jelenlegi kanonizált történet-verzió szerint 1664. november 18-án a kursaneci erdőben, Csáktornyától nem messze 16 és 17 óra között egy vadkan támadása okozta.

 

Ebben az ügyben mi a mítosz? A politikai gyilkosság? Vagy éppen a vadkan?

 

A vadkan történetét nem az igazság, hanem csak az eltelt idő szentesíti, az évszázadok által rá halmozódó vélekedések mára heggyé magasodó tömege. Az eltelt idő teszi mind “szilárdabbá”.

 

A vadkan mellett a korban sokan nyilatkozhattak érdekből – vagy félelemből. Valószínűleg mindenki tudta, hogy igazából mi történt, de senki sem érezte tanácsosnak, hogy nyilvánosan beszéljen róla.

 

Szokás emlegetni Esterházy Pál nádornak a XIX. század végén előkerült művét (Mars Hungaricus stb.), amelyben a szerző azt írja, hogy Zrínyi halálának másnapján elejtették a gyilkos vadkant.

 

Mi ez? Közönséges naivitás? Úgy gondolom, több annál.

 

Esterházy Pál az ország egyik legokosabb embere volt. Művét talán 1665-ben, azaz a következő évben kezdte írni.

 

Esterházy nyilvánvalóan megértette, hogy Zrínyi halálával a rendi törekvések kilátástalanná váltak. A külföld Zrínyiben bízott, rá épített, nélküle a magyar rendek komoly segítségre nem számíthatnak. Levonta a konzekvenciát.

 

Élete végéig következetesen hű maradt a Habsburg uralkodóhoz. Nem vett részt a Wesselényi-féle összeesküvésben, nem lett kuruccá, nem pártolt Thököly Imréhez. Még Kara Musztafa nagyvezír támadásának legnehezebb napjaiban is, amikor szinte mindenki elpártolt, Esterházy kitartott. Semmiféle Habsburg-ellenes mozgalomhoz nem csatlakozott.

 

Zrínyi halála után Esterházy végiggondolta a saját és hazája helyzetét, döntött, aztán következetesen kitartott az elhatározása mellett.

 

Ennek fényében kell vizsgálni az írását.

 

Esterházy részt vett a téli hadjáratban, ennek állít emléket. Markáns képet fest Zrínyi Miklósról, aki úgy lép elénk általa, mint valami mitológiai hős. Magyar napisten. Talán voltak is a szerző fejében ilyesféle gondolatok. Például akkor, amikor azt írja, hogy Zrínyi sokat eszik. Ez nem vág egybe Bethlen leírásával:

 

„Nem sok tál, mint a német szokása,”

 

Zrínyi mértékletes asztalt tartott szűkebb körében, bezzeg a kevésbé rangos vendégek számára:

 

„, de ugyan szép úri asztal volt a belsõ; a nagy palotán való hosszú igen, magyaros és bõ, tisztességes asztal volt, minthogy nagy udvara is volt.”

 

Természetesen a kevés tálból is lehet sokat enni, de nem is ez a fontos. Bethlen leírásából az következik, hogy Zrínyi lehetőleg mellőzte azokat a nagy zabálásokat, amelyek a kor más nagyobb főúri udvaraiban szokásban voltak. Számos leírás, ételsorrend maradt fenn, elszörnyedünk tőlük.

 

Másról van itt szó. A mitológia erős emberei nagyon sokat ettek, ezt Esterházy nyilván jól tudja. Az athéni szatírjátékban Héraklész néha felfalt egy teljes ökröt. A nagyétkűség a legyőzhetetlen hősök tulajdonsága.

 

Másutt is találhatunk Esterházy írásában Zrínyire vonatkozó hasonló finom túlzásokat. Esterházy művelt ember volt. Mintha tudatosan mitizálná Zrínyit.

 

Ezt észben tartva kell megvizsgálnunk azt a kijelentését, hogy Zrínyi halálának másnapján elejtették és Csáktornyára vitték a „gyilkos vadkant”. Vajon mennyire gondolta komolyan? Talán valamiféle „különös ismertetőjele” volt annak az állítólagos vadkannak? Ilyet aligha feltételez Esterházy. Maga nem volt jelen a vadászaton. Akkor miért ír ilyet?

 

Nem más ez, mint sajátos naiv eposzi igazságszolgáltatás. Esterházy Pál a maga módján siratja el a XVII. századi magyar történelem legnagyobb hősét. Zrínyi halála nem maradt bosszulatlan.

 

Ha ennyi, megnyugodhatunk. Magában rejt azonban ez a kijelentés még legalább két lehetőséget. Ezekkel sem árt törődni.
 

A Habsburg uralkodóhoz való hűség demonstrálása?

 

Ha Esterházy Pálról van szó, ez sem elképzelhetetlen. Későbbi életében többször is arra kényszerült, hogy a jó szándékú együgyűség, a tájékozatlanság és a hiszékenység palástját öltse magára, ha el akarta kerülni királya bírálatát. Ez mintha azokat az eseteket előlegezné.

 

Esetleg valami rejtjeles üzenet?

 

Esterházy Páltól ez sem elképzelhetetlen. A vadkan megbűnhődött. Vagy a gyilkosok. A szerző talán közel volt a tűzhöz, első kézből, bizalmasan hallott valamit, amit szó szerint leírni nem akart.

 

Később majd kifejtem; nem vagyok róla meggyőződve, hogy Zrínyi gyilkosai büntetlenek maradtak.

 

Talán ezt akarja velünk közölni Esterházy? Ezek közül valamelyiket? Vagy mindet?

 

Még az is lehetséges.

 

Azt azonban nem hiszem el, hogy csupán az állítólagos gyilkos vadkan „megbüntetéséről” lenne szó. Esterházy ugyanis nem volt naiv ember. Némelyik olvasója talán igen.

 

A magyar történettudomány akkor kezdődött, amikor még az ország a Habsburgok uralma alatt állt. Magától értetődik, hogy az uralkodó dinasztia egyetlen tagját sem lehetett a nemzet hősének meggyilkoltatásával vádolni.  Még közvetve sem. Még a legellenszenvesebb Habsburg királyt, I. Lipótot sem lehetett ilyesmivel illetni.

 

A kiegyezés után már lehetett volna – módjával. A történettudomány azonban sokkal nehézkesebb, kitart a régi mellett. A komoly változáshoz általában meg kell várni, amíg kihalnak a régi szemlélet képviselői. Ez örökkévalóságig tarthat, mert a tudományos élet sajátos szokásrendje révén mindig lehet az ásatag, de “tudományos” – azaz belső adminisztratív támogatást élvező – nézetek mellé újoncokat találni, akik a régi tudósok pozícióit örökölhetik.

 

Az irodalom mindig merészebben nyúl a múlt nézeteihez, a tudomány dogmái nem kötik.

 

Nem én vagyok az első, aki Zrínyi Miklós halálának hivatalos verzióját megkérdőjelezi.

Ez a tény, eme hivatalos verzió maga a csoda. Nehéz megérteni, hogy a magyar történettudomány korról korra miért ragaszkodik még mindig jobb ügyhöz méltó buzgalommal, ernyedetlen szorgalommal és lankadatlan kitartással az ócska és ostoba, ezer sebből vérző vadkan-meséhez ahelyett, hogy végre megkísérelné feltárni a politikai gyilkosság hátterét. A sertés meséje nem az igazság, hanem a mítosz. Nem is akármilyen mítosz. A vadkan meséje a legrosszabb értelemben vett mítosz; maguk a gyilkosok találták ki gaztettük fedezésére.

 

Folytatása következik.