Shakespeare: XXXII.szonett

(fordítás)
 

Ha majdan, túl a boldogult napon,
midőn reám terült a föld pora,
kezedbe vett szerény füzetlapon
fakul barátod egyszerű sora:

az újjal vesd azt össze! Változott
a kor zenéje, túlhaladt azon,
de tartsd meg értem, bár a rím kopott,
tudom, legyőzi azt az új fazon.

De tisztelettel ejtse majd a szád:
„Talán, ha jó barátom élne még,
a múzsacsókra nem hagyná alább,
és büszke lenne rá e nemzedék!

Emez ma új zenével ad gyönyört,
amaz szavával rég szívembe tört.”


És az eredeti: 

If thou survive my well-contented day,
When that churl Death my bones with dust shall cover
And shalt by fortune once more re-survey
These poor rude lines of thy deceased lover,
Compare them with the bett’ring of the time,
And though they be outstripped by every pen,
Reserve them for my love, not for their rhyme,
Exceeded by the height of happier men.
O! then vouchsafe me but this loving thought:
Had my friend’s Muse grown with this growing age,
A dearer birth than this his love had brought,
To march in ranks of better equipage:
     But since he died and poets better prove,
     Theirs for their style I’ll read, his for his love’.