SZENT JÁTÉK VAGY PROFÁN JÁTSZADOZÁS? (Mi a líra és van-e feladata?) - 18.

18. Rész

 

„Aki a művészetről beszél, az meg kell, hogy említse az összes lehetséges funkciót is, amit a művészet ma ellát.”[1]

 

Fentebb már kifejtettem, miféle funkciói (is) lehetnek a társadalomban a költészetnek. Nem hinném azonban, hogy lehetséges volna számba venni az összes funkciót. Ezek száma végtelen.

 

A művészetesztétika darabokra szakadt, kis túlzással azt is mondhatnám, ugyanúgy szubkultúrákra repedezett, mint az egész társadalom.

 

„Művész-teóriák léptek az egységes művészetelmélet helyébe. Mert ahol nincsen általános művészetelmélet, ott a művészek jogot formálnak arra, hogy személyes elméletük legyen, amit aztán a művészi munkájukban kifejezésre is juttatnak.”[2]

 

A művészeti teóriáknak napjainkban valóban se szeri, se száma. Általános művészetelmélet ebben a kusza korban nem létezik, a „posztmodern” szétforgácsoltságban állítólag ilyenre nincs is szükség.

 

Valóban nincs?

 

Nézetem szerint egy ilyen általános művészetelmélet megalkotása ma már parancsoló szükség. Az egymással feleselő „posztmodern” teóriák szofizmusa helyett végre tisztázni kellene a művészet feladatait. Talán magát, a művészet fogalmát is újjá kell fogalmazni, a kor, vagy még inkább a jövendő igényei alapján.

 

Hogy a költészet voltaképpen mi, és mi a feladata, azt a társadalomtudósoknál sokkal jobban fogalmazták meg maguk a költők – minden korban.

 

Füst Milán:

 

"A költészet az anyanyelve az emberi nemnek..."

 

A költészet feladatain, funkcióin a múlt század folyamán sokan elgondolkodtak.  Jan Mukařovský (1891-1975), a prágai egyetem néhai professzora például a következőket írta:

 

„A költői műalkotás sok és különféle értéket tartalmaz. Ám a költői mű mint művészeti megnyilvánulás számára az esztétikai értéken kívül egyikük sem nélkülözhetetlen. Az összes többi értékfajta is jelen lehet a költői műben, csakúgy, mint bármely más nyelvi megnyilatkozásban; ezek például az egzisztenciális (a tények valódisága vagy valótlansága), az intellektuális (a gondolatok helyes vagy helytelen, eredeti vagy nem eredeti volta), az etikai, a szociális, a vallási stb. értékek.”[3]

 

Ennél jobban aligha lehetne összefoglalni a líra értékstruktúráját. Egyetlen megállapítása van csak, amivel vitába szállnék:

 

„Ám a költői mű mint művészeti megnyilvánulás számára az esztétikai értéken kívül egyikük sem nélkülözhetetlen”

 

Ez igaz, de jelenlegi formájában félreérthető. Az esztétikai érték nem áll önmagában. A semminek nincs esztétikai értéke.

 

Esztétikai értékről akkor beszélhetünk, ha az erkölcsi érték társul valamivel.

 

"Ez azonban nem jelenti azt, hogy az esztétikai értékminőségek polifonikus harmóniája már maga a műalkotás. A polifonikus harmónia csupán az a tényező, amely az irodalmi művet műalkotássá teszi (ha a műben ugyanakkor a metafizikai minőségek is megnyilvánulnak), de olyan tényező, amely szerves egységet alkot a mű többi elemével." [4]

 

Önmagában a poétika szép megoldásai – ötletes tömörség, szép hangzás, szokatlan jelzőhasználat, bravúros képek stb. – csak akkor hordoznak esztétikai értéket, ha az általuk közvetített tartalom összhangban áll az emberiség morális egységének elvével. Éppen ezért a poétikai értékeket önmagukban nem tekintem esztétikai értéknek, mert önmagukban nem is azok.

 

Fordítva is igaz: az erkölcsi értéket hordozó vers még nem lesz esztétikaivá, ha nincs megformálva. Megmarad jó szándékú, de gyönge rigmusnak.

 

A poétikai érték önmagában erkölcsi értelemben véve semleges. Esztétikai értékké csak az erkölcsi alátámasztás során lesz.

 

A gyűlöletet lehet szép, veretes sorokkal kifejezni – de attól még nem lesz belőle esztétikai érték. Szadista hóhérok, inkvizítorok gyakorta írtak arról, milyen „szép” is a kín; hogy szerettek „gyönyörködni” a kínban fetrengő, vagy fájdalomba dermedő emberi testekben. Vagy milyen „szép” a levágott fej, a kiszúrt szem, a megcsonkított test; milyen „gyönyörű” a szenvedő ember kétségbeesett vergődése. Milyen „felemelő szépségű” a tűzhalálra ítélt szerencsétlenek embertelen kínjainak látványa. Lehetséges, hogy a hóhéroknak örömük telt benne – de az „élményüknek” akkor sincs esztétikai értéke.

 

Kétségtelen, hogy mindezekről igen szép verset lehetne írni. Mindenről lehet. Pompás ritmusban, ragyogó rímrendszerrel, bravúros jelzős szerkezetekkel, szokatlan képek egész arzenáljával. De ettől nem válna értékes lírai műalkotássá.

 

Azért beszélek erről ennyit, mert itt van az a rés, ahol a költészet küldetésével ellentétes elemek befurakodnak a lírába. Ha az erkölcsi alátámasztásról lemondunk, voltaképpen az értékes líráról mondunk le. A riasztó, embertelen üzenetet megfogalmazó vers akkor sem érték, ha sokaknak tetszik – még többen meg úgy tesznek, mintha nekik is tetszene.

 

Nézzük még egyszer, milyen értékeket lát a lírában Jan Mukařovsky:

 

5. Egzisztenciális
5. Intellektuális
5. Szociális
5. Vallási

 

A felsorolásból kiemeltem az etikait, mert azt a mű egyáltalán nem nélkülözheti. Amúgy a lajstrom láthatóan nem teljes. Még az sem biztos, hogy a felsoroltak a líra legfontosabb értékei közé tartoznak.

 

Ki lehet és ki is kell egészíteni még legalább a következőkkel:

 

5. Lelki-érzelmi

 

Ide tartoznak a szerelmi költészet, a családi líra, a személyes öröm és bánat minden verse. Jószerivel a líra kétharmada.

 

5. Közösségi

 

A cseh tudós felsorolta „szociális” elvben ugyanezt jelenti, de a közbeszédben a „szociális” már régen a társadalmi igazságtalanságokkal kapcsolatos jelentésárnyalatot kapott. Ezért két külön kategóriát állapítanék meg.

 

5. Szociális
   
   • Gazdagság és szegénység
   • Szabadság és rabszolgaság
   • Szolidaritás (szociális vonatkozásban)
   • Betegség és egészség

 

Ezzel szemben a másik:

 

5. Közösségi

• Hazafiság, nemzeti érzés
• Csoportszolidaritás – valamely szűkebb csoporttól egészen az emberiségig

 

De még ez sem elegendő, kell még egy kategória:

 

5. Egyéb

 

Ide tartozik minden más. Például a tájélmény versei. Vagy akár a halál-versek. A líra témái kimeríthetetlenek, minden, ami emberi, az erkölcsi alátámasztással és az érzelmi nyomatékkal esztétikai értéket teremthet.

 

Ilyen szellemben kell kissé pontosítanom Mukařovsky következő megállapítását is:

 

„Ha tehát a mű adekvát érzékelése során az esztétikai érték a többi érték fölé rendeltetett, akkor nyilvánvaló, hogy ezek az értékek – mint önálló értékek – nem befolyásolják a költői műnek műalkotásként való értékelését.”[5]

 

Igaz is, nem is. Az esztétikai érték a jó lírai műalkotás alapvető tulajdonsága, de valamelyiknek a többi közül is jelen kell lennie, különben nem alakulhat ki.

 

Látszólag jelentéktelen módosításokat kell ejtenem, de ezek nagyon is fontosak. Így küszöbölöm ki azokat a kiskapukat, ahol a lírába a XX. század folyamán beözönlött az értéktelenség. Nem lopakodott, nem settenkedett – özönlött. A tanulmány utolsó előtti részében konkrét példákat is hozok.

 

„A lírai költeményben (más eszközök mellett) az esztétikán kívüli érték gondoskodik a mű érzelmi töltésének tónusáról. Az esztétikán kívüli értékek különbségei és ellentétei jelentős mértékben alátámaszthatják a kompozíciót, különösen a lírai költemény esetében.”[6]

 

Lám, ismét egy kiskapu.

 

Nyilvánvaló, de nem egészen pontos az a kifejezés, hogy „esztétikán kívüli értékek”. Enyhén szólva zavaró.  A lírai műalkotásban található erkölcsi, filozófiai, érzelmi és egyéb mondanivaló semmiképpen sem fogható fel esztétikán kívüli értéknek, hiszen ez képezi a mű egy igen fontos részét, a tartalmat. A poétikai eszközök meg a formát. A lírai műalkotás esztétikai értéke a formált tartalomban van; tehát esztétikai, poétikai és egyéb érték elválaszthatatlanul kapcsolódik egybe. Önmagában vett esztétikai érték nem létezik.

 

Az esztétikán kívüli értékek nem tartoznak jelen vizsgálódásom tárgyához. Az esztétikán kívüli szempontok azonban – sajnos – igen. A jelen körülmények miatt.

 

Most tehát nagy nyomatékkal ki kell jelentenem újra, hogy esztétikán kívüli szempontoknak tekintem a következőket:

 

5. A vers megjelenésének körülményei
5. A róla írott kritikák hangneme és értékelése
5. A szerző személyének társasági rangja és jelentősége
5. A szerző egyéb érdemei
6. A szerző megjelent köteteinek száma
5. A szerző díjai
5. A szerző kora, neme, vallása, pártállása, egyéb magán vonatkozása

 

Ezek esztétikán kívüli szempontok, és egy-egy lírai mű értékének meghatározásában semmiféle jelentőségük nincs.

 

„A költészet funkciója nem más, mint a társadalomra egy bizonyos érték irányában kifejtett hatása.”[7]

 

Rendkívül félénk megfogalmazás. Ennél határozottabban kell a líra társadalmi funkciójáról beszélni. Lentebb hamarosan megteszem.

A következő fejtegetéssel is foglalkoznom kell:

 

„A költői mű funkciójával kapcsolatban talán célszerű említést tenni egy hozzá szorosan kapcsolódó jelenségről, nevezetesen a költészet társadalmi elterjedtségéről. Vannak olyan korszakok, amikor a költészet iránt a társadalom tagjai nagy számban érdeklődnek, amikor a költészet sok társadalmi közeget és réteget jár át, más korszakokban viszont csak viszonylag szűk olvasói rétegeket érint. A költészet befogadásának efféle kvantitatív korlátozottságát időnként magának a költészetnek a számlájára írják és a költészet válságaként aposztrofálják.”[8]

 

Itt számos állítás fonódik egybe. Ezek külön-külön mind – vagy csaknem mind – igazak, az egész együtt azonban zavart kelt.

 

Nézzük egyenként:

 

„A költői mű funkciójával kapcsolatban talán célszerű említést tenni egy hozzá szorosan kapcsolódó jelenségről, nevezetesen a költészet társadalmi elterjedtségéről.”

 

A költészet valamilyen formában mindig elterjed a társadalomban. Más kérdés, hogy a társadalomban elterjedt költészet minőségi-e vagy sem.

 

„Vannak olyan korszakok, amikor a költészet iránt a társadalom tagjai nagy számban érdeklődnek, amikor a költészet sok társadalmi közeget és réteget jár át, más korszakokban viszont csak viszonylag szűk olvasói rétegeket érint.”

 

Itt viszont óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mit ért a cseh szerző ezekben a mondatokban költészet alatt?

 

5. A költészetet általában?
5. A korabeli írott költészetet?
5. A korabeli kanonizált költészetet?

 

A három közel sem ugyanaz.

 

A költészet valamilyen formában minden emberi társadalomban elterjedt. Úgy is mondhatnám, költészet nélkül voltaképpen nem is létezik emberi társadalom. A költészet minősége már más lapra tartozik. Lehet csökevényes is, akár vegetálhat is. a költészet nem azonos azzal, amit az irodalomtudósok annak tekintenek. A világirodalmi rangú, nagy költészet csak a jéghegy csúcsa, ilyen nem feltétlenül létezik minden korban, létezése nem is szükségszerű. Egyéni kvalitás, tehetség, akaraterő, felelősség és kitartás dolga.

 

Valóban minőségi nagy költészet csak az egész társadalom nyújtotta alapokra épülhet. Egy-egy nagy életmű a líra történetének ünnepe, de nincs korszak líra nélkül. Minőségi líra hiányában a társadalomban a költészet funkcióját dalszövegek, reklámrigmusok, vagy hasonlók is betölthetik. Ezt látjuk ma.

 

Régebben a népköltészetet lehetett alapnak tekinteni, a városiasodás korában ennek megszűntek korábbi funkciói, csökevényessé vált, döntő mértékben elveszítette eredetiségét, és a korábbiaknál sokkal jobban kötődik a média s a szórakoztatóipar közvetítette többségében kommersz versekhez és zenékhez.

 

Az írott költészet a társadalomban létező költészetnek csak egy töredéke, különösen, ha ezt úgy értelmezzük – ahogy vélhetően a szerző is teszi – hogy „nyomtatásban megjelent költészet”.

 

Ami pedig a harmadik kategóriát, a kanonizált költészetet illeti, vagyis azt a lírát, „amelyet a költészet világa költészetnek tekint”, ennek elterjedtsége a társadalomban kizárólag attól függ, milyen befolyást képes magának teremteni. Ha bezárkózik, betokosodik a maga intézményrendszerébe, és a társadalomban létező minden más költészettel szemben nem az együttműködés, hanem az elhatárolódás lehetőségeit keresi, előállhat az a helyzet, amelyet szerzőnk így jellemez:

 

„más korszakokban viszont csak viszonylag szűk olvasói rétegeket érint”

 

Ilyen esetben természetesen az érdektelenségért nem a közönség a felelős, hanem a kanonizált líra az, ami a közönség számára formailag kommunikációra alkalmatlan, tartalmilag érdektelen – vagy mindkettő.

 

Folytatása következik.