Vasa

(Versek Lilla festményeiről - 4.)

Gusztáv Adolf király hadihajója
Másfél kilométernyit sem futott
- A röpke szélroham csak jött s elült -
Megdőlt,
Felborult,
Gyorsan elmerült...

A világ legszebbik hajója volt,
Sebtében indult volna
Hadakozni,
S a hazai öbölből sem jutott ki...

                 *

Királyi hübriszt hordozott a Vasa,
Az pedig nem marad a víz színén...

Gusztáv Adolf..
A terveket maga rajzolta át..
Mint önmagának hajótervezője,
Mindenese és zsoldos katonája,
És magamagának írott végzetét
Ruházta át a nyomorult hajóra..

Vasa...
Vasa..
Nem tudta meg, hogy élni,
Úszni jó...
Mozgó koporsó lett az
A hajó...

              *

Minden Titanicnál rövidebb létű
Halálra díszített
Szegény hajó...
Gyászolja dereglye,
Halászhajó,
Gyászolja hosszú életű uszály..
Építtette:
Gusztáv Adolf király...

             *

Vasa...
Vasa...
 A tenger lett a sírja..
A végzetet nem Isten,
Ember írja...

            *

A képen már magányos a hajó...
Hullámköd mögé menekült a part,
Sunyít a Nap,
Jövő nem integet,
Isten most fordítja el a szemét,
Feketéllik a katasztrófa-érzet...
Most veszi át a hatalmat
A végzet...

Feketéllik a döntő pillanat...
A Vasa már bal oldalára dőlt,
A nyitva hagyott ágyúréseken
Már ömlik be a tenger,
A árbocok sudár-egyenesek,
Hogy zúgva összeroppanhassanak,
Már csak egy pillanat kell...
Közönyös a tenger...
Nem kegyelmez
Az ember...

Vasa...
Vasa...
Hullámokba bújt Jelen körülötte,
Múlt és Jövő
Összezárul
Mögötte...